Újrakezdések

Nyár elején nemcsak a hivatásuk útján most elinduló lelkipásztorokat köszöntjük, hanem minden egyházmegyés és szerzetes papot, különösen azokat, akik felszentelésüknek valamely jubileumát ünneplik. Ez alkalomból köszöntjük Máthé Péter pécsi egyházmegyés papot és pálos rendi szerzetest is, aki június 17-én ünnepelte aranymiséjét. Pályájáról és hivatásáról kérdeztük.

- Szüleim vallásos emberek voltak. Szerzetesi, papi hivatásomat több fontos tény motiválta, vallását gyakorló családom is. Pécsett tanultam a jezsuitáknál, majd a nagyváradi Tüzér Hadapródiskolába jártam. 1944-ben érettségiztem, de utána rögtön kiküldtek frontszolgálatra. Zászlósként harcoltam a fronton, kitüntetéseket kaptam, amelyekre büszke voltam. Fiatalember, fiatal katona voltam. Hazatérve a kitüntetéseimet el kellett titkolnom. Először ekkor kellett szembenéznem a külső dolgok értelmetlenségével. S a körülöttem tapasztalható világnál biztosabbra vágytam.

Később a közgazdasági egyetemre mentem, ahol már marxizmust is tanítottak nekünk, amivel nem tudtam egyetérteni. A vitatkozások közepette letisztultak bennem gondolatok, újabb és újabb kérdéseimre válaszokat kaptam. Láttam, hogy az élet, ami körénk épül hamis tanításon nyugszik. Közben azt éreztem, üres az életem. Ekkor indultam el a szerzetesség felé. Három rendet "néztem ki" magamnak. Úgy éreztem a pálos, a domonkos és a karmelita lelkiség áll hozzám közel. Először a pálos kolostort kerestem fel, s innen már nem is mentem tovább. Ott találkoztam Vezér Ferenccel, akit 1951-ben halálra kínoztak a börtönben. Személye, konok székelysége legyőzött bennem minden kételyt. Beléptem a rendbe. A politikai helyzet azonban másként alakította az életem: 1950. június 10-én internáltak bennünket. Ekkor folyt a Grősz-per. Menekültem az ÁVO elől, bányában dolgoztam, illegálisan hittant tanítottam, segédmunkásként éltem Budapesten. És közben végeztem a teológiát. Felszentelésem után több helyen voltam káplán. A hetvenes években éltem Németországban is, karthauzi kolostorban.

1989-ben engem kértek fel, hogy a feloszlatott pálos rendet szervezzem újjá. Ez nem volt könnyű, de az idősebb szerzeteseket a negyven év ateizmusa nem gyengítette, hanem erősítette. Az újraindulásnál talán az okozott nehézséget, hogy a fiatalok nem ismerték a szerzetesség lényegét. Sokan jelentkeztek ugyan, de közülük nem mindenki volt alkalmas erre az életformára. A mi rendünk, hiszen szemlélődő rend vagyunk, még idegenebb volt a többinél a kommunizmus éveiből ocsúdó fiatalok számára. Hivatásomnak, pályámnak minden része szép volt. Hiszen mindegyik szakaszában az Istent és az embereket szolgálhattam. A kilencvenes évek elején, amikor Pécs-Kertvárosban is tevékenykedtem, volt olyan május, amikor négy vasárnapon át száz-száz elsőáldozó volt, köztük sok felnőtt is. Ez nagyon szép élmény a mai napig. A legnehezebb talán az volt, amikor az ávosok elől menekültem. Többször megfordult a fejemben akkor, hogy feladom magam, de nem tettem meg.

A szolgálatot most sem hagytam abba. Amennyire betegségem és erőm engedi, végzem a hivatásomat. Naponta misézek, és fogadom a lelki vigaszra szoruló testvéreket.

Lejegyezte: Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu