Hangok Mozartról

Fra Amadeo

Igazságtalan az idő. Megrostál, fölemel és elejt. Kategóriákkal védekezik az időtlen kézzelfoghatatlansága, besorolhatatlansága, bámulatos tágassága ellen. Az emberi idő. Az emlékezet ideje. Mert az idő a maga valójában: az időtlen maga. Öröklét-karakterű. Mozart muzsikájából tudom.

Tévedésben élünk, amikor Mozartot besoroljuk a zenetörténet nagyjai közé. Zavarba ejt megállíthatatlanul felbuzgó muzsikája. Igyekszünk fő műveket találni, és elhelyezni őket a kultúrtörténet szoborcsarnokában. Csakhogy Mozart zenéje ellene szegül a kővé merevülésnek.

December 29-ének hajnala volt. Csüggedten ültem. Íróasztalomon halmokban Mozart-lemezek, a padlón bástyákként tornyosult a Mozartról szóló szakirodalom. Áthatolhatatlan rengeteg. Két napom volt rá, hogy belekezdjek: megadjam az alaphangot a Mozart-galaxishoz. Ígéretet tettem a Magyar Katolikus Rádiónak: kétszázötven napon át kalauzolom a hallgatókat Mozart kozmoszában. Most rettentettek csak el a feladat abszurd dimenziói. Meg kellett találnom az első akkordot, amely saját hullámain hömpölyögteti végig a páratlanul hatalmas sorozatot, egész esztendőben.

És Mozart megfogta a kezem azon a hajnalon. Azzal az ellenállhatatlan benső erővel, amely első szimfóniájának híres kürtszólamában a nyolcéves Wolfgangot is ráléptette egy útra, mely a Jupiter-szimfónia zárótételében mutatja fel majd célját, ez a betetőzés pedig nem egyéb, mint az örökkévalóság.

Így lettem Mozart legkisebb testvére erre az esztendőre. Így adatik meg közelről látnom Mozart szent sebeit. Mert krisztusi alak. Sokak szenvedését vette magára, ártatlanként az ordas világban. Wolfgang magyarul Farkas. Amadeo pedig: Istentől szeretett. Szent Ferenc szelíd farkasa, jaj... Felsír a szívemben erre a felismerésre az Orgelsolo-Messe Agnus Dei tétele: Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk. A húszéves Mozart itt ugyanazt énekli, mint a Figaro ártatlanul megcsalt Grófnője, egy évtizeddel később! Látják Isten Szeretett Farkasának homlokán a jelet? Látják a rejtelmes Látogató árnyát a gyermek Mozart fölé magasodni? Grabmusik... Oltáriszentség-litánia... Mozart Requiemet ír tízéves kora óta! A Simfonia concertante hegedűre és brácsára... A Jeunehomme- és a d-moll zongoraverseny... Az ember muzsikája - Istennek kedves áldozat.

Egyetemes zene - musica catholica. Nincs találóbb cím, mint a Jupiter-szimfónia utólagos elnevezése. Mozart áttör a relativitás terein. Zenéje visszavonhatatlan. Az idő - a Teremtés legszellemibb, mert a legkevésbé anyagi valósága - benne válik azzá, ami a saját valódi természete: időtlenséggé. A zene ad formát az időnek. Mozart zenéje létet a már-már semmibe hullónak. Magasba törő - odaföntről eredő- szervezettsége átlényegíti mindazt, amit érint.

Szegények jeltelen sírja? Kegyelmijel. Miért is keresnénk a holtak között az élőt? Miért ne nyugodnánk meg Isten akaratában, amely kiragadja a tollat Mozart kezéből? Ki meri azt mondani: ne az Atya akarata teljesedjék be, hanem - a miénk? Mozart Getsemánéja: sors és alkotás ebben a formai befejezetlenségben válik eggyé végleg a szemünk láttára. Mozart nem fejezhette be a Requiemet! Odáig hatolt, ahonnét nincs miért visszatérni. Jöhet a minden anyagi valóság megsemmisülése: hiszek. Saját szememmel láttam: Fra Amadeo nem halt meg. Átlépett egy másik, a földi tereknél örökebb Galaxisba.

Marton Árpád

(A szerző a Szegedi Hittudományi Főiskola oktatója)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu