Könyvespolcra

Nem tűnik el

Ma, 2006-ban vajon mi jut eszünkbe erről a szóról: Kína, kínai? Városaink gyorsétkezdéi, a technikai berendezések nagy részének gyártási helye, az olcsó munkaerő, a havonta beomló bányák, a bevándorló kolóniák. És legelsőként talán a mindent elöntő rossz minőségű, de olcsó ruha, cipő, bármi... De biztosan nem Lao-ce vagy Konfuciusz, vagy a híres kínai kertek és az a bizonyos finom, kínai udvariasság, tisztelet. De mindez csakugyan eltűnt? S ami utána maradt az csakugyan ennyi? Ez az Európába szállított tengernyi kacat? S vajon miként gondol önmagára az egykori birodalom, amely ma is nagyhatalom? Gondol-e egyáltalán? Kérdésem azonban nem csupán a távoli birodalom helyzetét érinti, s nem lehet vak ítélet, hiszen a kontinens és az ország, ahol élek, hagyományait, kultúráját illetően szintén a végnapjait éli.

Néhány hónapja egy szuggesztíven megírt, különös könyvre bukkantam, melynek minden lapja, minden sora mögött ez a kérdés fut: Megvan-e még, s ha igen, mi az, ami magában rejti azt a Kínát, amelyik hosszú évezredekkel túlélte az ókori birodalmakat, s amelyik őrzi annak ősi értékeit?

Krasznahorkai László Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregénye egy utazásra hívja olvasóit. Lázasan és kitartóan keresi Kínában Kínát. A sok limlom között az értéket. Nekikeseredéseiben is a reményt hajszolva vezet bennünket végig a klasszikus kultúra forrásvidékein. Beszélget Petőfit ismerő szobrászművésszel, üzletemberéletet élő szerzetesekkel, tudós könyvtárosokkal, színházigazgatókkal, költőkkel, kertépítőkkel, divattervezőkkel. És mindannyiuknak felteszi, nemegyszer a keleti udvariasság határait is átlépve a kérdést: hová tűnt a klasszikus kínai kultúra? A válaszok azonban többnyire hamisan csengő hárítások, mentegetőzések. Olyanok, mint a könyv lapjain elénk táruló újraaranyozott, turisták hadától megszállt szentélyek, melyek falai közül a lényeg réges-régen elveszett.

A már-már labirintussá és szinte önkínzássá váló utazás, az újabb és újabb amerikanizálódott városok állomásai mégis vezetnek és átvezetnek valahová. Megérkezünk az ötszáz esztendős kertbe, amelyik Az Egyszerű Ember politikájának kertje nevet viseli. S itt megfordul a regény. Egy vékony reménysugár cirógatja meg a kis kerti pavilont, benne a beszélgetőket, az olvasókat.

Az utolsó lapok egyikén a már oly sokaknak feltett kérdésre a bölcs pedig ezt mondja: "A hagyományos kultúrának nagy értékei vannak. Ezek az értékek nem tűnnek el. És kevesen maradnak, akiknek mindez fontos lesz, de mindig lesznek, és ők sem tűnnek el soha egészen."

(Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt. Kapható az Új ember-könyvesboltban.)

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu