Ámen

Anyák napján korán keltünk: előbb az én édesanyámat látogattuk meg, aki vidéken lakik, vonattal mentünk, át kell szállni, esett az eső; aztán délután vissza Budapestre, a feleségem édesanyjához. Este volt, s mi fáradtak, mire csomagokkal megrakodva elindultunk onnan.

Nekünk, városlakóknak könnyebb dolgunk van, mint azoknak, akiknek csak arra az egy reggeli misére van érkezésük: mehetünk délelőtt is, este is, sőt, ha még a hét órai harangszót is elvétjük, marad még nekünk a pesti ferencesek tömjénillatú temploma, ahol nyolc órai kezdettel csendes misét tartanak.

Sokáig abban a hiedelemben éltem, hogy a csendes misén teljes csend van, talán csak a csengők szólalnak meg, esetleg a harang dörmögését sodorja be a szél, láttam kiírva, hogy van ilyen, de amelyiken voltam, az egyik sem volt csendes, pedig vágytam arra az áhítatra, mint a csendes éjre, de nem, a csendes itt anynyit tesz, hogy zenétlen, s így tudható volt, hogy most ér véget az előző mise, mivel énekszóra vonultunk be.

Ott kókadozhattunk tehát valahol az első boltszakasz alatt, persze az oltár felől számítva, hallgattuk az idős szerzetest, kinek megindítóan visszafogott hangja s mozdulatai, tömjén fojtogatott, a lámpafény aranyrovátkákkal futtatta be a templombelső környező részeit, s talán bocsánatos bűn, ha gondolataim kezdtek elkalandozni a szentbeszédtől. Csüggedtnek éreztem magam, próbáltam a szavak értelmébe kapaszkodni, kerestem őket, kerestem, belső hallásomban ott visszhangzott egy ámen, megkapaszkodtam benne, ízlelgettem, mit is jelent, és ekkor hatalmas derűt éreztem végigáradni magamban.

Hát persze, hogy ami elhangzott, az úgy is legyen: helyeslés, jóváhagyás, igazolás, megerősítés, kételyek közt forró kívánság, ígéret, vágy, kinyújtott kéz, az a bizonyos lelki mozdulat, amely a kegyelem felé sóhajt, amellyel Isten kegyelmébe ajánlja lelkét az ember, Krisztus ikerszava, a teremtés és a kinyilatkoztatás pecsétje, legyen világosság, legyen szó, titokzatos, vegyes hangrendű, varázslatos ige, kilőtt nyíl, mely ezeréveken túlról száll hozzánk változatlanul nyelveken, héber, görög és latin nyelvváltozatokon áthatolva, egyenesen a magyarba, nyílegyenesen, imperatívuszos ráolvasás, mint Weöres SándorPsychéjének első versében: "Szép legyen, ép legyen, / Úgy jere hogy fogd a kezem / Fel az égi országba."

Úgy legyen.

Nyilas Attila

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu