Hangulatjelentés

Áradat

Április hónap a Duna körül forgott, miközben a Tisza sem tétlenkedett. Fővárosunkban átélve az eseményeket, megállapíthatom: az elmúlt hetekben nem csupán a Duna szennyes vize csordult túl, de régi, meghitt ismerősünk, a tősgyökeres budapesti ostobaság is. A homokzsákok közötti réseken, a kátyús aszfalt alól is a butaság szivárgott elő. Félő volt, hogy egész lakótelepeket sodor magával. Egyes helyeken, például a Margit híd környékén szokatlanul heves hülyeség-buzgárok alakultak ki, ám sajnálatos módon senki nem szállt harcba velük, még a civil önkéntesek sem.

Igen, a jó öreg pesti butaság - mondjuk ki: bunkóság - külön műfaj, szinte képtelenség utánozni. Az a fajta, amelyről nehéz eldönteni, vajon sírjon-e rajta az ember, vagy röhögjön. Én például úgy döntöttem, egyiket sem teszem, ellenben tollat ragadok.

Arról van szó, hogy az áradás napjaiban Pesten megint, sokadszor is nyilvánvalóvá lett a helybéliek egy részének érzéketlensége. A vágyakozva emlegetett magyar szolidaritás teljes hiánya. Magyarországon kereken háromezer kilométernyi partszakaszon harcolnak az árvíz ellen; emberek ezreinek ablakig eltűnt a háza, emberek tízezrei éjjel-nappal homokzsákokat töltenek, és gumicsizmásan őrt állnak a térdig cuppogó iszapban - és a fővárosi Duna-parton mit látni, na mit? Az elöntött rakpart szélén pattogatott kukoricát árulnak, és táblákat tesznek ki, magyar és angol és német nyelven, az alábbi felirattal: "KATASZTRÓFATURIZMUS! ÉRDEKESEBB LÁTNIVALÓK: ITT ÉS ITT ÉS OTT." Bizony, mélyen tisztelt nagyérdemű, pénzes nyugati turisták, Herr Günther és Signor Luigi, bitte schön, itt látható az echte ungarische vircsaft, originál Hungarian árvíz, tessék, csak tessék! Kukken Sie bitte, ötszáz forint egy buzgár, cukibb látvány, mint a puszta-csárdában egy ungarische betyár, száz forintért fotózni is lehet! Bitte schön, kérem a következőt, átázott homokzsák csak egy ezresért! Ha balra fordulnak, megnézhetik, hogyan fosztogatják a bűnözők a gazdátlanul maradt házakat a Római-parton! Micsoda remek valóságshow! Nézzék, alig ötven kilométerre tőlünk hogyan menekül az a zokogó, fejkendős falusi néni az áradat elől! Akció kell? Nézzék az elmosott házakat, az elpusztult baromfit! Hát nem izgi ez a katasztrófaturizmus? Figyeljék, a gemenci erdőben máris felbukkannak az első felpüffedt őztetemek! Bitte schön, bon giorno, ezer forintért bárki megnézheti! Döglött vaddisznók is lesznek, no problem, szarvashullák is! Pattogatott kukoricát tessék, kóla is van!

Ez a helyzet Budapesten - egy bizonyos társadalmi csoport számára manapság ezt jelenti a magyar szolidaritás. Akár tetszik, akár nem, a honfitársuk vagyok. Egy városban élünk.

Apropó: eszembe jut Wesselényi Miklós báró, az árvízi hajós, aki az 1838 márciusában történt nagy pesti áradás idején bárkába pattant, és saját kezűleg menekítette a bajba került embereket. A Ferenciek terén, a templom oldalsó falán (az Új Ember szerkesztősége mellett) 1905 óta gyönyörű bronz dombormű hirdeti az emlékét, ma délelőtt fejet hajtottam előtte. S ha szegény Wesselényi báró ma élne, mire kényszerítenék? Először is meg kellene alapítania az Árvíz Team Bt.-t. A cégbírósági bejegyzés után elvégeztetnének vele egy vízi jártassági tanfolyamot, és különféle mentőmellények megvásárlására köteleznék. Ezt követően kitenne egy táblát a bárkájára: RENDKÍVÜLI AKCIÓ! EGY MENTÉS = 5000 FORINT! A jeges áradatban pedig néhány APEH-ellenőr is fuldoklana, hogy ellenőrizzék, Wesselényi minden egyes mentésről korrekt módon áfás számlát is ad.

Hát így élünk ma Pannóniában.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu