Szentírás-magyarázat

A közösség segít és védelmez

Jn 10,11-18

János evangéliumának ez a szakasza a képes beszéd műfajába tartozik, amely azt jelenti, hogy a beszédnek rejtett értelme van. Annyiban különbözik az allegóriától, hogy nem minden részletének van rejtett értelme, hanem csak a fő mondanivaló van elrejtve, és a részleteket ennek kell alárendelni.

A választott nép tagjai sokáig főként pásztorkodással foglalkoztak, Babilonban a királyokat is pásztorként értelmezték, és az alárendelt népet nyájnak tartották. Az Ószövetség ritkán alkalmazza Istenre a pásztor szót, de a pásztor viselkedésével kapcsolatos tulajdonságokat szívesen alkalmazta Isten és népe kapcsolatának leírására. A királyokat csak akkor nevezte pásztoroknak, ha kritikával illette őket, tehát legtöbb esetben csak hűtlen pásztoroknak nevezte őket. A jámbor zsidó a zsoltárokban (23,1) Istent nevezi pásztornak, és a gondviselést a pásztorkodás eredményének.

Jézus korában a pásztorok inkább a rablók és törvényen kívüliek kategóriájába tartoztak, ezért komoly jelzésértéke van annak, hogy az evangéliumokban Jézus jászola köré gyűlnek. A nomád életformának ez a különös változata pásztort és nyáját egyetlen életközösséggé formálta. A pásztornak erős embernek kellett lenni, aki képes volt megvédeni a nyáját a vadállatoktól és veszélyes rablóktól.

Jézus és közösségének kapcsolatát írja le az evangéliumi képes beszéd, amelynek hagyománya Jézusra vezethető vissza. A beszédnek kozmikus értelmet is tulajdonítottak a középkorban, ez esetben a kapu az emberiség volt, az akol a világ, vagy a kozmosz, a tolvajok és a rablók a sátán, a kapu pedig Jézus születése és halála, a pásztor a testté lett Isten igéje, a beszédben található "kimenni" igékben pedig rejtett felszólítást láttak arra, hogy távolodjunk el a világtól, hogy az örökkévalóságba be tudjunk menni. A beszéd ilyen értelmezése távol áll az eredeti értelmétől, és inkább egy új értelem belemagyarázásáról van szó.

A beszédnek van üzenete a mai egyház számára is. Minden szervezeti forma ellenére Jézus vezetése az egyházban vitathatatlan, és most is így valósul meg. A nyáj pedig leginkább azt tartja spirituális vezetőjének, aki kész akár az életét is adni ezért az új közösségért. A spirituális vezetők hangja ismerősen cseng a lelki élet után vágyók szívében, ezért nem parancsra, előírásra vagy kötelességnek engedelmeskedve követik, hanem azért, mert ismerik ezt a hangot. Vannak most is, akik mímelt kegyes beszéddel mint béresek a juhok, vagyis a hívek bizalmába akarnak férkőzni, de életüket soha nem adnák értük. Olyanok is akadnak, akik nem a "kapun", vagyis Jézus Krisztuson keresztül jutnak az egyházba, vagyis az akolba, ezek hangja idegen marad az egyházban és nem nagyon mennek utánuk a hívek.

Szomorú, hogy a társadalom atomizálódása a közösségek felbomlásához vezetett, és ennek a képnek a megértése sok városi ember számára nehézséget jelent. A pásztor és nyáj között kialakult életközösséget korszerűtlennek és a mai életre alkalmazhatatlannak tartják. Más társadalomkép, más vezetési eszmény uralkodik, és a küldetés helyett gyakorta a felelőtlen megélhetési politizálás lesz a vezető követendő példaképe. A bibliai időkben az így gondolkodó királyokat "hűtlen pásztoroknak" nevezték a próféták. Az egész XX. század az egyén felszabadításának címszava alatt szétbomlasztotta a közösségeket, sőt, hangsúlyozta az egyénnek a közösségek bomlasztására való jogát. Az eredmény az, hogy védtelenek lettünk. Ha egy embert megtámadnak, nincsenek barátai, akik a segítségére sietnek, ha megölnek valakit, a családját nem gyámolítják. A közösségek nem érzik, hogy támogatni kell gyenge tagjaikat. Csak reméljük, hogy a templomi közösségek meghallják Jézus, a jó Pásztor szavát, és egyesülnek közösségteremtő szándékával, és egy nyáj lesznek, amely segít és védelmez.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu