Európa mint kulturális koncepció

Európa semmiképpen sem egy földrajzi fogalom, hanem a történelemben kikristályosodott sajátos kulturális örökség, amely szétfeszíti egy kontinens kereteit, és alapvetően meghatározza a művelt modern ember fogalmi horizontját, bármely pontján is éljen a világnak.

"A világ elveszítette azt a kimagasló személyiséget, aki a vallásközi dialógus, az emberi értékek - az igazságosság, a szabadság és az emberi jogok - egyik vezető bajnoka volt. Életének egyik egyedülálló sajátossága, hogy megingathatatlanul védte a vallási értékeket és alapelveket." Többek között így fogalmaz Al-Rawi, a Federation of Islamic Organisations in Europe nevében, részvétét nyilvánítva II. János Pál pápa halála alkalmából. Ez az idézet jól mutatja azt a sajátos helyzetet, amelyet a meghatározó vallási közösségek, gyakran eltérő meggyőződésük ellenére, elfoglalnak Európa, sőt a globalizálódott emberi társadalom kultúrájának egységében. Nyilvánvaló, hogy sem 2005. április 2-án, sem a II. világháború előtt, de a Földközi-tenger medencéjének új-, közép- és ókori történetében sem beszélhetünk teljesen egységes, homogén kultúráról. Mégis az egyes korszakok történelme jól mutatja azt az alapfogalmaiban, gondolkodási kategóriáiban lényegében egységes emberi meggyőződést, amely egyúttal "Európa" egységének az alapja.

Nem véletlen tehát az a kifejezett kérdés, amelyet az akkor még bíborosi méltóságot viselő Joseph Ratzinger tett fel az olasz szenátusban 2004. május 13-án tartott előadásában: "Valójában pontosan mit is jelent az, hogy Európa?" Nyugodtan állíthatjuk az elmúlt évezredek történelmi és kulturális tapasztalata alapján, hogy Európa semmiképpen sem egy földrajzi fogalom, hanem a történelemben kikristályosodott sajátos kulturális örökség, amely szétfeszíti egy kontinens kereteit, és alapvetően meghatározza a művelt modern ember fogalmi horizontját, bármely pontján is éljen a világnak. Az I. században megjelenő és rohamosan növekvő keresztény közösség kulturális újdonsága volt, hogy irodalma kezdettől fogva nem egy meghatározott népcsoport történetéhez kötődött, hanem egy vallás által egységesedett közösséghez. Még a kezdetben görögül íródott munkák sem a hellén, hanem a bibliai gondolatvilágot tükrözték, hangsúlyosan ragaszkodva az Ószövetség örökségéhez. Talán éppen ez az az egyedi vonás, ami miatt a kereszténység alkalmassá vált arra, hogy a különböző korok eltérő szellemi eredményét, saját hitelveinek megismertetése és elterjesztése közben szintetizálja. Különféle egyéni vallási meggyőződéssel rendelkező eltérő népekről van szó tehát, amelyek elsődlegesen nem a külső jogi keretek megszilárdulása által vették át a korábbi nyugat-római területek mindennapi életét, hanem az új közös vallási meggyőződés következtében.

Ezt a folyamatot nevezi Robert Bartlett professzor Európa európaizálásának. Nyilván nem a klasszikus értelemben vett európai kultúra megteremtéséről van szó, amellyel az antik, görög-római kultúrát szoktuk jellemezni. Inkább arról a hatásról, amelyet a Földközi-tenger medencéje addig felhalmozott ismeretanyagának, műveltségének és emberi eredményének a szisztematikus megőrzésében, rendezésében, értelmezésében, átadásában és elterjesztésében látunk. Ez a folyamat teremti meg azt a szellemi homogenitást, amelyet az egységes latin kultúra, oktatás; vallási, irodalmi, politikai írásbeliség; a pénzverés, harcászat; és erkölcsi síkon a közös életpéldák: a szentek tisztelete és a zarándoklatok jelentenek. Ez az egységes fogalomvilág jellemezhető magának a "vallásnak" az általánosan elfogadott jelentéstartalmával.

Még korunk információs és kommunikációs forradalma sem volt képes arra, hogy lényegében megváltoztassa az emberi értelemben azt a jelentésmezőt, amelyet a vallás klasszikus, skolasztikus fogalma jelöl. Sőt, minden egyes újabb vallási jellegű közösséget továbbra is - bár nem tudatosan - a keresztény vallási tartalomhoz viszonyítva igyekszünk kategorizálni. Hozzá kell tennünk, hogy ez nem pusztán a vallási fogalmainkkal kapcsolatosan igaz. Tény, hogy a keresztény alapon létrejövő bölcseleti rendszerek, a klasszikus értelemben vett tudományos tevékenység művelésének elvein túl, az élet minden területén meglehetősen állandósult fogalmi kategóriákat hoztak létre. Ezek a kategóriák beépültek az egyes országokban működő oktatási rendszerekbe, mint olyan váz, amely alapján az adott társadalom teljes jogú tagjává váló személy, képes kiszámítható és összehangolt, saját körében előrevivő tevékenység végzésére. Ha körbetekintünk, megdöbbenve állapítjuk meg az utóbbi években azoknak a hagyományos kategóriáknak a fellazulását az egész világon, amelyek megalapozták a művelt és fegyelmezett emberi gondolkodást, lehetővé téve a világban lévő tények és jelenségek rendezését és rendszerezését. Arról a letisztult fogalmi rendszerről, ha tetszik kommunikációs horizontról van szó, amelyet kétségkívül, az ókori örökség alapján, a kereszténység szintetizáló ereje és a középkorban kiépülő tudományos intézményrendszer hozott létre. Ez az a kultúra, amivel a kolonizáció koronként változó formáinak negatív hatásai dacára, az európai kontinens gazdagította az egész világot, megteremtve az elméleti lehetőséget egy egységes kultúra számára, amely egységben fennmaradhat a különböző kulturális hagyományok egyedisége.

Posztmodern korunkban sem mondhatunk le tehát azoknak az értéket teremtő erkölcsi és kulturális elveknek az átadásáról és alkalmazásáról, amelyeknek Európa, és ha tetszik az egész modern világ a létét és egyben a lényegét köszönheti.

Szuromi Szabolcs Anzelm

premontrei szerzetes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu