|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Mi az igazán lényeges? Sérült fiatalok a Szent Gellért-házban Arnold lehajtott fejjel, kezét begörbítve ül tolókocsijában. Önálló mozgásra képtelen, beszélni nem tud. Örökletes betegsége, az MPS (mucopoly-szaccharidózis) ma még gyógyíthatatlan. Tizenegy éves korában az orvosok két évet adtak neki. Azóta hat év telt el. "Még élünk - mondja a mosolygós, halk szavú édesanya, majd hozzáteszi: barátaink és rokonaink már szinte teljesen elhagytak bennünket, nem bírják elviselni Arnold látványát."
Tizenegy család találkozott a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban október első hétvégéjén. Mindegyikben él egy szellemileg és fizikailag fogyatékos gyermek. Évről évre egy alkalommal találkoznak, s ilyenkor kicserélik egymással a gondozással kapcsolatos tapasztalataikat. A betegséggel foglalkozó orvosok pedig beszámolnak a kutatások legfrissebb eredményeiről, s egyenként foglalkoznak a családokkal, tanácsokat adnak nekik. Az előadások alatt gyógypedagógus hallgatók vállalják a gyermekek felügyeletét. A sérült fiatalok nehezen szakadnak ki akár csak egyetlen hétvégére is megszokott, otthoni környezetükből. "A családoknak naponta együtt kell élniük a halállal" - mondja Román Tamásné, a konferencia szervezője. Az MPS Társaság elnöke hat évvel ezelőtt veszítette el beteg lányát, aki akkor tizenhét éves volt. Azóta évről évre szervezi a betegséggel küzdő családok találkozóját. Senki nem tudja megmondani, meddig élnek ezek a gyerekek. Általában nem érik meg a felnőttkort. Arnold és társai látványát nem könnyű elviselni. Ahogyan a kereszten vergődő Istenfiú szenvedését sem. Jean Vanier szerint nem tehetünk mást, mint hogy közösségeinkbe hívjuk őket. Fogyatékos testvéreink jelek: "Jelenlétük arra kényszerít, hogy végiggondoljuk, mi az igazán lényeges." "Növeld bennünk a hitet" - kérték a tanítványok a vasárnapi evangéliumi részletben. Daru Gábor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|