Fejérdy András

Az "ellentmondás jele"

A Magyar Katolikus Egyház ellenállása a nyilasuralommal szemben

Minden ellenállási mozgalom szembesül a kérdéssel: a rendszeren belül maradva kell-e inkább megkísérelni a változtatást, vagy pedig teljesen szembefordulva a hatalommal, kívülről kell küzdeni a rendszer ellen? A második világháború alatt kibontakozó magyar ellenállási mozgalom minden irányzata - a konzervatív legitimistáktól a baloldali marxistákig - egyetértett abban, hogy a nemzetiszocializmussal szemben célravezetőbb az első utat választani. A katolikus egyház is elsősorban a "szellemi honvédelemre", a nemzetiszocializmus ideológiája ellenében a keresztény értékek érvényesítésére helyezte a hangsúlyt.

A helyzet alapvetően megváltozott, amikor a Magyar Frontba tömörült ellenzéki mozgalmakkal egyeztetve előkészített 1944. október 15-i kiugrási kísérlet kudarcba fulladt, és a németek katonai közreműködésével Szálasi ragadta magához a hatalmat.

Az ellenállásban a kommunistákkal való együttműködést is vállaló kereszténydemokrata erők a Magyar Frontba tömörült többi ellenálló irányzathoz hasonlóan, mindenfajta kapcsolatot megszakítottak az illegitimnek tekintett új hatalommal. Az új kormányt a katolikus egyház vezetése sem fogadta el törvényesnek: Serédi Jusztinián esztergomi érsek is csupán azért vett részt október 27-én az államfői jogok gyakorlásáról döntő Országtanácsban, hogy kifejtse az új hatalom alkotmányellenes volta miatti aggályait, és javaslatával megpróbálja megakadályozni a főhatalom Szálasi kezében való központosítását. A későbbiek folyamán is csak annyiban létezett kapcsolat a nyilas kormány és a katolikus egyház vezetői között, amennyiben a püspökök tiltakoztak a jogtalanságok ellen, igyekeztek menteni az üldözötteket és mérsékelni a háborús veszteségeket.

Serédi hercegprímás tiltakozásaihoz hasonlóan a négy dunántúli püspök által aláírt memorandum sem ért el azonban eredményeket. A főpásztorok hiába szólították fel a nyilasokat, hogy hagyjanak fel az értelmetlen ellenállással és ne tegyék ki pusztulásnak a harcok által még nem érintett nyugati területeket: bátor kiállásáért két aláíró püspök, Mindszenty József és Shvoy Lajos hamarosan szabadságával fizetett. Hasonlóképpen hasztalanul követelte Serédi bíboros már az Országtanács ülésén a törvénytelenül letartóztatott parlamenti képviselők szabadon bocsátását. Azzal sem sikerült a magát jó katolikusnak tartó Szálasira nyomást gyakorolni, hogy Isten és a történelem előtti felelősségére hivatkozva követelte a zsidók deportálásának és az őket érintő embertelen bánásmódnak a megszüntetését.

Természetesen nemcsak a püspökök fordultak szembe az embertelenséggel; az egyház a hívők széles köre számára adott szellemi útmutatást és cselekvési példát. A szellemi iránymutatás egyik kiemelkedő példája 1944 nyarának végén a katolikus ellenállási mozgalom által Dunántúl címen kiadott akcióprogram, amely alapvető kérdésekben adott eligazítást a keresztényeknek. Többek között felhívta a katolikusok figyelmét arra, hogy amennyiben a hatóságok rendelete sérti az alapvető emberi jogokat, a katolikusoknak lelkiismeretük szavát és nem az állami törvényt kell követniük. Rámutatott továbbá, hogy a keresztényeknek nem elég egyszerűen elhatárolódniuk az atrocitásoktól, hanem kötelességük az üldözöttek tevékeny segítése is. Az akcióprogram végül arra szólított fel, hogy a katolikusok ne engedelmeskedjenek a német hatóságok felhívásának, amennyiben azok a lakhelyük elhagyására kívánják őket kényszeríteni, hanem lelkipásztoraikat követve ragaszkodjanak otthonaikhoz.

A fenti akcióprogram szellemében a katolikus egyház élen járt az üldözöttek mentésében. A semleges államok diplomáciai testületei, valamint az apostoli nunciatúra mellett mindenekelőtt a szerzetesrendek emelkedtek ki a mentési munkálatokban: több ezer üldözött zsidó kapott menedéket a fővárosi rendházakban és kolostorokban, valamint a szerzetesrendek által fenntartott árvaházakban, szociális otthonokban és kórházakban. Az ember méltóságának védelmében a katolikus világiak, papok és szerzetesek nem haboztak biztonságukat vagy akár életüket is kockára tenni: Cavallier József,a Szent Kereszt Egyesület világi elnöke például súlyos sérüléseket szenvedett, amikor november 17-én egy nyilas különítmény az egyesület irodájában menlevélre váró zsidókat elhurcolta, de sokan voltak olyanok is, akik életüket áldozták az üldözöttek védelmében. Hasonlóképpen példamutató volt a papok fellépése a kényszer-kitelepítésekkel szemben: a Dunántúl ezeröt papja közül mindössze tizenkettő hagyta el állomáshelyét, és közülük is többen csak azért, hogy katonai erővel kitelepített híveik sorsában osztozzanak.

A katolikus egyház küldetésének megfelelően az emberi jogokat semmibe vevő nemzetiszocializmussal szemben is az "ellentmondás jelévé" lett, és a magyar püspökök tiltakozása révén, de még inkább az üldözöttek mentése és a társadalom lelki és szellemi ellenállásra való felkészítése által aktív szerepet vállalt a nyilasuralommal szembeni ellenállásban.

(A szerző történész, PhD hallgató.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu