|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Jubileumi Gyerekmaros "Ki géppel száll fölébe, annak térkép e táj." Itt, a Dunakanyarban, Visegráddal szemben, Nagymaros és Kismaros között félúton létezik egy alkalmi település, amelyet egyetlen földi közigazgatási hivatalban sem jegyeznek. Jól ismerik azonban Gyerekmaros nevét a mennyei udvartartásban, hiszen éppen tizenöt évvel ezelőtt - akkor még a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkezett felnőttek gyermekeinek napközijeként - indult útjára a Gondviselés eme nagyszerű terve. Azóta az évente két alkalommal megrendezett gyerekprogram szinte önálló rendezvénnyé nőtte ki magát, de továbbra is a nagymarosi találkozó szolgálatában, annak társprogramjaként működik. Az évek során több ezren fordultak meg ezen a vidám alkalmon, sokan közülük most már a nagyok találkozójára járnak. Vannak azonban, akik visszajönnek és csoportvezetőként kísérgetik a jövő generációját a hit útján. Gyerekmaroson három altáborban folynak a színes programok, négy-ötszáz gyermek részvételével. Idén, csatlakozva a nagymarosi találkozóhoz, a hit volt a központi téma, amit a résztvevő lelkipásztoroknak is köszönhetően sikerült lefordítani "gyereknyelvre": Harmai Gábor, Kiss Ullrich és Udvardy Tamás atyák vállalták a komoly feladatot, s őket segítendő több pap és szeminarista is eljött, hogy biztosítsák a lelki hátteret a több száz ifjú résztvevő számára. Együtt vonult be minden gyermek a nagyok miséjének végére, ahol igazi örömünnep, közös dalolás, imádság és még egy hatalmas torta is várta a jubilánsokat. Gégény István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|