|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A megpróbáltatásokban van a boldogság Látogatóban Tavaszy Noémi műtermében "Művészi rend" fogad budai műtermében, a polcokon nyersanyagok, könyvek, mappák: évtizedek utazásainak, kiállításainak emlékei, fényképek, újságcikkek szép sorban. A festőállványon egy barokk templom olajképe, az asztal lábához támasztva keretezett táblák, az egyiken ősz, szakállas Krisztus-arc: ez Noémi kendője. Rend, művészi rend sugárzik a házigazda, Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész egyéniségéből is: olyan ember ő, akinek nemcsak az ecsetvonásai, nemcsak linómetszésvonalai, nemcsak a saját, egyedi festőtechnikájával készült alkotások nyugalmat árasztó üzenete, de a szíve is a helyén van. Találkozásunk apropója, hogy nemrég ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Rend és gazdagság. Rend, amely sokféle és változatos; gazdagság, amelyhez nem kell pénz. Mély hit, magától értetődő magyarság, kitartó szabadságvágy, s ez mind együtt egy boldog szerelemben. Egy asszony élete, egy művész ihlete. Hetvenöt év az életben, harmincöt a festészetben. A családja Somogyországból való, ő a Ferencvárosban született és ott is nőtt föl. Egyházi iskolában, a "Ranolder"-ben tanult, majd maga is tanár lett. Tavaszy Sándor költő-műfordítóhoz ment férjhez, akit üldözött, kirekesztett a szocialista rendszer. Noémi asszony Bortnyik Sándortól tanulta a festészetet, 1967-ben lépett először önálló tárlattal a közönség elé. Azóta járja kiállításaival a magyar vidéket, Békés megye kivételével az ország minden táján szerepelt már. Tájak, vidékek, a Ferencváros és Somogy, magyar népi motívumok költőkről, muzsikusokról szóló sorozatok díszítőelemeiként: mint Bartók, Kodály, Petőfi "virágai". Tempera- és olajképek, linómetszetek. Nagy utazások, más tájak, más népek, más hitek szépségeinek emlékei, Európából, Afrikából, Ázsiából, Indonéziából... Biblia pauperum - a szegények bibliája - már több mint hetven részből álló linósorozat a Szentírás jeleneteivel, a kinyilatkoztatás üzenetét hordozó személyekkel. Mostanában kevesebb ideje jut festésre, linómetsző kés sem volt a kezében két éve. De folytatni készül a bibliai sorozatot, be kell fejeznie a félbehagyott metszeteket. Kilenc évvel ezelőtt a Parlamentben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 1997 óta a Ferencváros díszpolgára. A "Magyar Kultúra Lovagja", s az idén március 15-én veszi át Lipótváros polgármesterétől a "Pro Civibus" díjat. Legalább tizenöt plakettet, diplomát őriz, ezeket többnyire a vidéki kiállításaiért kapta. "Megszállott misszió"-nak nevezi azt a harmincöt évet, amelynek során vidékre vitte a munkáit. Ha azt kérdezik, mire büszke, azt mondja: arra, hogy nem érzi hiábavalónak ezt a harmincöt évet. "A falu apraja-nagyja összegyűlt a kultúrházban, mindannyian kiöltözve, ünnep volt egy-egy kiállítás megnyitása. Sokszor megszólítottak a vonaton vagy a buszon, ha utaztam valamerre az országban: Jaj, hát emlékszik rám a művésznő? Tudja, ott voltam én is a kiállításon..." Öt éve, férje halála óta, egyedül él, de - azt mondja -, a boldogságra való képességet Isten soha nem veszi el az embertől. Apró dolgokban van a boldogság, a somogyi erdőben, a madárdalban, a szülői házban, a ferencvárosi szoba-konyhában, a naplementében. A népligeti sétákban, a szerelemben, a tengerpartban. A megpróbáltatásokban van a boldogság, a küzdelemben, a mellőzöttségben, a kis győzelmekben, még ha elkésett is némelyik. A munkában van a boldogság, az alkotás örömében. Hát így. Tudod, mi a boldogság. Csak nézőnek lenni. A kulisszákhoz közel sose menni - írta egyik versében Tavaszy Sándor. S felesége, bár néha nem tudja visszatartani a könnyeit, nincs egyedül. A családját már elvesztette, mégis érzi, tapasztalja a közösséget, az emberek szeretetét. Úgy érzi, van még tennivalója. Nemcsak nézőként, hanem a kulisszák másik oldalán is... Szikora József
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|