Lelki hidat építeni...

"Lelki hidat építeni a népek egyesítésére" - ezt a felszólítást olvassuk az Európai Közösség Püspökkari Bizottsága püspökeinek nyilatkozatában, amelyet az Európai Unió bővítésével kapcsolatban fogalmaztak. Felelős lelki vezetőink szerint az uniós bővítést lehet Európa és az európaiak pozitív esélyének is tekinteni, "amely csakugyan lehetővé teszi majd az egyház számára az alapvető értékek - a szolidaritás, a kölcsönös tisztelet, a népek közötti barátság - tényleges megvalósítását az egész európai földrészen".

Ha ilyen távlatoknak feszülve keressük az idei Szent Negyvennap kegyelmi kihívását, a Krisztussal való és a krisztusi jellegű szolidaritásban a magunk üdvtörténeti részvételének feladatait, akkor szívesen perdülnénk ki máris az első utcasarokra, hogy a lelki híd első hídfőjét mindjárt az ajtónknál - a szívünk és tényleges hollétünk ajtajánál - kezdjük el építeni. Éppen erre a missziós törekvésre soroltak fel a minap meghökkentő, de ugyanakkor vonzó példákat a főváros férfi szerzetesei egy olyan alkalmi baráti találkozón, amelyen sajátos hivatásuk jegyében keresték szolgálatuk jellegzetesen mai lehetőségeit. A verbita atyák mostanában közreadott missziós újsághírei jegyében vannak hazánkban is példák az utcai evangelizációra, az ígéretes alkalmi előevangelizációra.

De éppen ez a beszélgetőkör döbbent rá arra, hogy kifelé csak akkor van erőnk és hitelünk Krisztus szívügyeivel előállni, ha befelé, magunk között is elmélyül benső békénk. Csakis ennek aranyfedezetével, közösségeink vonzó otthonosságával, egymás iránti türelmünk példájával léphetünk mások elé. Ezt a szép és sokat emlegetett egymás közti megértést nem is olyan könnyű megélni napjainkban. A negatív szenzációk agresszivitást keltő hullámai begyűrűznek köreinkbe is, szívünk mélyére is. A mértéket vesztett munka- és élettempó fölemészti énünk és családunk erőtartalékait. A közéleti, munkahelyi sérüléseinket gyakran úgy vezetjük le, hogy a családi, baráti körben, éppen a mieink között vádaskodunk és viselkedünk durván. Tudattalanul az is okozhat feszültséget, ha a katolicitásra, a valóság teljességének elfogadására meghívott istenfélő ember a pillanatnyit igyekszik elérni, ahelyett, hogy saját maga és gyermekei, unokái holnapjáért próbálna lépéseket tenni, áldozatosan szerepet vállalva az egyházi és társadalmi közéletben.

Az idei nagyböjt reális ajándéka és feladata lehet, hogy elfogadjuk és magunk is igyekezzünk építeni azt a békét, amelyet egyedül Krisztus adhat meg nekünk, aki azt mondta, "az én békémet adom nektek". Mindegyikünk mindennap tehet valamit azért, hogy szívében, családja vagy közössége körében az egymás iránti türelemmel, jóhiszeműséggel, tapintattal, a megértés törekvésével lépjen föl a gyanakvások, elítélések, megbélyegzések kényszerével szemben. Szent Pál apostol útmutatása nekünk is szól: "Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképp pedig hittestvéreinkkel" (Gal 6, 10). Ha szilárd hídfőt építünk magunkban, akkor Isten áldásával tovább építhető ez a lelki híd külső környezetünk felé is, akár a népek egyesítésére is.

Brückner Ákos Előd

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu