Illés Sándor

Fekete macska

Nesztelen, puha léptekkel, észrevétlenül besettenkedett az életünkbe egy cica. Fekete kölyökmacska.

Hogy az előzményről is szóljak: nyár elején a feleségem egy napon bekiáltott az erkélyről: "Megkölykedzett a Cirmos cica!" Néhány hét múlva, egy nyári délután magam is szemtanúja voltam, amikor a ház cirmosa nyomában négy macskakölyökkel végigment a kerti pázsiton. Két cica cirmos volt, szakasztott anyukája, kettő meg koromfekete. Olykor-olykor ezután is feltűntek a kert bozótosaiban. Egyszer megláttam a kandúrt is. Végigsétált a szomszéd kerítésen: peckesen lépkedett, rá sem hederítve a szaporulatra, a kertben játszadozó kiscicákra.

Aztán napirendre tértünk a nagy esemény felett, én félrehúzva a függönyt kitekintettem néha a kertbe, a feleségem meg kiszórta a maradékot a cicáknak.

Egyszer csak bekövetkezett a váratlan fordulat!

Újságot olvasva ültem megszokott karosszékemben a szobámban, amikor szokatlan mozgásra figyeltem fel. Valami megmozdult, mintha csak árny lenne. De semmi nesz. Feltekintek, hát a szoba közepén, a szőnyegen ülve a talpát nyalogatja egy fekete kiscica! Megcsörrentem az újságlapot, hogy elkergessem, de meg se mozdul. Kitartóan néz rám, aztán a cicák egykedvűségével tovább mosakszik. Bejött az otthonunkba az egyik fekete kiscica. Belépett az életünkbe, nesztelenül és váratlanul.

Az első pillanatban arra gondoltam, hogy felállok, a hónom alá kapom és kiteszem az erkélyre. Menjen csak, vigyázzon az övéire, testvéreire és a cicamamára.

Szeretjük az állatokat, de sosem tartunk a házban. Kutyánk volt egyszer ugyan, egy tacskó, még mindig siratjuk, ha visszagondolunk rá, de macskánk sose volt. A cica azonban csak ült a szoba közepén, nézett rám, figyelt, én pedig nem mozdultam. Aztán bólintottam. Ezt szoktam, ha tanácstalan vagyok valamiben. És a feleségem is tudomásul vette megváltozott családi helyzetünket, s látva, hogy olykor morgolódom, azzal vigasztalt: a fekete macskák szerencsét hoznak a házra. Ismét csak bólogattam, mert nem hittem el a mesét. A törött lópatkóra is azt mondják, hogy szerencsét hoz, de nem igaz. Nekem számtalan törött lópatkóm volt gyermekkoromban, de szerencsém az soha!

A Cirmosnál maradt három macskakölyköt a ház vette szárnyai alá, táplálva őket és az öreg Anna nénitől cirógatva: "Jaj nekem, kedveskéim! Mi lesz veletek?" A lakásába azonban ő sem engedte őket. Merthogy rendetlenkednek a kis jószágok. De azért sokszor a fél nyugdíját rájuk költötte. Amire János bácsi, a másik szomszédunk azt mondta: "A vén bolond."

Ebédnél a jövevény cica mint új családtag a lábam mellett ült, és a nadrágom szárát markolászta. Kinézte a tányéromból a jó falatokat.

A napokban azonban hirtelen eltűnt. Testvéreinek is titokzatos módon nyomuk veszett. A Cirmos anyuka egyedül járt s kelt a kert fái között. Néha vádló tekintettel felnézett az ablakunkra. Anna néni mesélte aztán, könnyeit törölgetve, hogy a cicákat ellopták.

"Ki volt az a gazfickó?" - lobbant haragra erre a nyugodt János bácsi is -, "kitekerem a nyakát a gazembernek!" - fenyegetőzött.

A szomszédék Erzsikéje mesélte aztán, hogy ő látta a saját szemével, hogy a minap járt erre egy cigány fiú, zsák volt a vállán, és a zsákban több macska nyivákolt. A Teleki-piacra viszi őket, és ott jó pénzért eladja a macskákat. Mindig akad ilyesmire vevő.

Azóta fáradhatatlanul járjuk a piacot a feleségemmel. Nyitva hagyjuk az erkélyajtót, éjjel is, hogy bejöhessen, ha visszatér. De se híre, se hamva a kis feketének. Hiányzik. Megszoktam. A szívembe zártam.

Aztán szokatlan dologra szántam el magam. Most már bevallhatom, sikerült megoldanom a kérdést. Nem is esett nagy fáradozásomba. Tegnap a szomszéd kertjéből elloptam egy kölyökmacskát. Igaz, ez nem fekete, de ugyanolyan játékos, mint az a régi, és talán szerencsét is hoz.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu