Az Új Ember lelkigyakorlata

Az Istent kereső ember

Az ünnep öröméből csak felkészültségünk mértékében részesülhetünk. Nagyböjt nélkül nincs húsvét - nemcsak üdvtörténeti értelemben, hanem a hívő ember személyes élete számára sem. Lelki felkészülés nélkül csak munkaszüneti napunk lehet, de nem ünnepünk. Az egyház ősi hagyománya, hogy a böjti időben lelkigyakorlaton vesznek részt a hívek: hogy elgondolkodjanak a lét nagy kérdésein, és szembesüljenek a maguk életével. Rohanó napjainkban nem mindenkinek van módja rá, hogy több napos lelkigyakorlaton vehessen részt -, elsősorban nekik szánjuk a lapunk mostani és következő számaiban megjelenő lelkigyakorlatos elmélkedéseket.

Különös lény az ember. Ezt leginkább akkor állapíthatjuk meg, ha egy bizonyos távolságról nézzük. A 2003-as Columbia űrexpedíció során több ezer kilométer magasságból visszatekintve az űrhajósok megállapították, hogy a Föld milyen csodálatos, milyen békés, és mennyire törékeny. Önmagában az ember is csodálatos, páratlan "alkotás", és mégis mennyire sebezhető és törékeny. Öröm nézni egy gyermekre, egy fiatal házaspárra vagy egy derűs, idős emberre, akik megtalálták helyüket, céljukat itt a földön.

Embervoltunk és az abból fakadó következmények azonban - jóllehet ez világos és egyértelmű lenne - nem azonnal megérthetők mindenki számára. Az ember kiemelkedik ugyan a természet különböző megnyilvánulásaiból, ugyanakkor annak szerves részét is alkotja, abban teljes mértékben jelen van. Gondolkodási képessége által több, mint a teremtett létezők, de mégis része annak a nagy kapcsolatrendszernek, mely bennünket, embereket a Föld minden lényével összeköt. Sorsa, történelme, jövője azonban egyedül az embernek van.

Bár mindenki embernek születik, mégis mindenkinek emberré is kell válnia. A növény-és az állatvilág ugyanis, egyedeinek létrejöttével egy belső program szerint működik, s ennek megvalósulását - a növekedést, a kibontakozást és az elmúlást - szinte törvényszerű előírás alapján a legprecízebben megvalósítja.

Az ember azonban nemcsak test, hanem ahogy az antropológusok mondják: az embernek teste van, vagyis több mint a teste, több mint egy biológiai lény, amely csak vegetál és küzd az életben maradásért. Az emberben is van egy program. Az ember is belülről strukturált. Arra irányított, hogy e szerint éljen. Az emberben a test mellett ott egy másik tényező, amely kiemeli a puszta természetből, s ez a lelkiismeret.

A lelkiismeret a keresztény tanítás szerint Isten szava bennünk, függetlenül attól, hogy valaki hol él, és milyen a bőre színe. A lelkiismeret olyan, mint egy hang, mely szelíden, de nagyon határozottan azt mondja, hogy tedd a jót, és kerüld a roszszat. Aki tehát engedelmeskedik, vagyis követi ennek a belső hangnak az útmutatásait és megteszi, amire hívja, az már jó úton jár. De ez még kevés ahhoz, hogy megtaláljam, honnan jöttem, mi a feladatom itt a Földön, és felismerjem azt a személyt, akire rá vagyok irányítva.

A lelkiismeretet azonban nevelni kell, mert ha elaltatom és elterelem a figyelmem a lelkiismeret szavától (a lelkiismeret-furdalástól vagy a helyes irányba vezetésétől), mely mintegy ösztönszerűen jelzi, hogy valami nincs rendben, akkor tévúton járok. Ám ha jót teszek, akkor a lelkiismeretem megerősít, és biztosan jelöli ki célomat, vagyis Isten felismerését a világegyetemben, a természetben és önmagamban. Ezért minden ember kötelessége az igazság keresése, amelyben a lelkiismeret kiteljesedik. Az abszolút igazság pedig Krisztus (Én vagyok az út, az igazság és az élet), és aki a lelkiismeretére hallgatva keresi az igazságot, az természetszerűen jut el Krisztushoz.

Nekünk keresztényeknek könnyű a dolgunk, mert az apostolok óta az Egyház nagymértékben segít is abban, hogy ide eljussunk. Csakhogy a mai fogyasztói társadalom és az emberek önző, individualista és a szórakozásra beállított élete sokak lelkiismeretét elhomályosítja, és kikapcsolva vagy lehalkítva lelkiismeretük szavát, mintegy "éber" kómában élnek. Az évek azonban mennek, és az élet, amit arra kaptunk, hogy Istenhez eljussunk, lassan eltelik, és el kell majd vele számolni.

A Szentírás ismeretével, rendszeres olvasásával viszont kialakul bennünk az Isten által elgondolt lelkiismeret, a belső ember. Így teljesen kézben tarthatjuk magunkat, amikor személyek, események jönnek felénk, és nekünk reagálni kell.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a keresztény nem vétkezik, de tudja, hogy mit csináljon a bűnével. Ezért van a szentgyónás, ami nem is annyira a mi szereplésünk, hanem az Isten kegyelmének befogadása. Ezzel pedig rendszeresen kell élni, mert a kegyelem a lelkünk tápláléka. Erről sokan elfeledkeznek, és a lelkük parlagon hever. Ahelyett, hogy Isten elgondolása szerint kibontanák a lelkiismeretüket, sokszor saját önző érzelmeikre hagyatkoznak és a maguk feje után mennek. Az ember azonban függő lény, nem mindenható. Ezért nagy a szülők felelőssége, hogy milyen lelkületet csepegtetnek gyermekeik lelkébe, és megismerik-e egyáltalán lelkiismeretüket.

Az emberiség történelme, beleértve korunkat is, mintha azt igazolná, hogy az ember önmagának az ellensége. Béke, öröm és boldogság helyett gyakran megkeserítjük mások és magunk életét. Az egyre újabb és újabb ismeretek megszerzése, mely főképp a fiatalokat érdekli, nem mindig vezet el az igazi bölcsességre, a szellem és a lélek hívó szavának a meghallására, az Istenhez való eljutásra. Ha azonban felismerjük, hogy életünket ajándékba kaptuk, és nemcsak találomra kell kezdeni vele valamit, hanem a mindannyiunk személyes élete Isten elgondolása szerinti megvalósításra vár, akkor a megoldás kulcsa már a kezünkben van. Ez az első lépés ahhoz, hogy ne céltalanul bolyongjak, hanem induljak el bátran annak a titokzatos világnak a felfedezésére, amely a látható mögött felsejlik.

A most kezdődő nagyböjt jó alkalom arra, hogy számot vessünk életünkkel, szándékainkkal s nem máshová, mint magunkba térve, lelkiismeretünk hangjára figyelve keressük és találjuk meg az Istent.

Kránitz Mihály

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu