Uj Ember

2003.03.09
LIX. évf. 10. (2849.)

Hamarosan kapható
a márciusi magazin

Főoldal
Címlap
Nagyobb boldogság adni, mint kapni
II. János Pál pápa nagyböjti üzenete
"Csúcsra járatott" pápai diplomácia
Tauran érsek a támadó háború ellen
Eszköztelen erő
Lelkiség
Angyalokkal a vadállatok között
SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT
Ahol legjobban hallható "Isten Örömhíre"
HOMÍLIAVÁZLAT
"Hozzám kiált"
LITURGIA
Új magyar boldogot köszöntünk VII.
Öröm és bánat
Eucharisztikus ima - magyarul
A hét liturgiája
(B év)
Katolikus szemmel
"Legyen a zene mindenkié!"
Jegyzetlap
Példaképek
Lelki hidat építeni...
Meglopva
(ezerötszáz gyors)
Élő egyház
Látogatóban a kisebb testvéreknél
Saját zsebpénzből jön az adomány
A győri Apor Vilmos Iskolaközpont nagyböjti kezdeményezéséről
Hó áztatja a falakat
A hit erejével épül a kaposgyarmati templom
Új feladatok előtt a bécsi Pázmáneum
Élő egyház
A német papság nem rokonszenvezett a nácizmussal
Fórum
Az Istent kereső ember
Az Új Ember lelkigyakorlata
Déli harangszó - Tokajból
Az Olvasó írja
Üröm az örömben
Könyvespolc
Képek Jézusról
Fórum
Ahol az emberség növekszik
Marista szerzetesek az esztergomi cigánytelepen
Fórum
Kit kerestek?
Az elkötelezett életről
Hivatásgondozók konferenciája Máriabesnyőn
Fórum
Hogy Európa - Európa maradjon
Az értékek nem múzeumi tárgyak
Római triptichon
II. János Pál pápa verses meditációja az örök dolgokról
A Szentatyával a költészetről
Ifjúság
Lejáratott fogalom?
Semmi baj...
Rejtvény
Kultúra
Vendégként otthonosan - az istenkeresők között
Mensáros László Pannonhalmán
"Földre hullott remények bimbaja"
Harminc éve hunyt el Kocsis László
Fekete macska
A megpróbáltatásokban van a boldogság
Látogatóban Tavaszy Noémi műtermében
Fórum
Hívőnek vallani magunkat - felelősség
Mozaik
Erdő Péter érsek Bajóton
Különleges helyzetben - szükség van rájuk
Tábori lelkészek konferenciája
Képek szólása
Nagy Szent Gergely-évforduló 2004-ben
Indul az előkészületi év
Fokföldi ibolya

 

Lejáratott fogalom?


Diploma előtt álló fiatalember. Szociálisan különösen érzékeny. A minap kopogtatott az ajtómon, van-e néhány percem. Volt. Több is. A kérdés roppant egyszerűen hangzott: ismerek-e valamiféle írásművet, amely a szeretetről szól - gyakorlati szempontból, s hogy lehet-e erről más alkalommal beszélgetni. Egy pillanatig zavarban voltam, hiszen a legegyszerűbb kérdésre a legnehezebb válaszolni. Persze, hogy vannak írásművek, százával, ezrével. Az egész keresztény irodalom tele van szeretet-fejezetekkel, de az én kérdezőmnek, ismervén a gondolatjárását, valami más kell - ebben biztos voltam. Akkor - mentőövként - sietett elém egy ismeretlen, régi német rézmetsző. Falamon a képe, barna rámában, egy éve kaptam pap barátomtól. Az esztergomi Tamás-hegyet ábrázolja. Nádfedeles ház ajtajában emberek trécselnek, kutya ül a ház végén, a melléképületek düledezőben. Távolabb a bazilika kupolája látszik. Akár egy helyi mester "terepismerete" lehetne a kép, a szegénységé, amely - krónikák szerint is - jelen volt itt a XIX-XX. században, s éppen ez volt az indítója barátomnak, hogy nekem adja, tudván: sokat foglalkozom azzal a szociális püspökkel, akit Prohászka Ottokárnak hívnak, s bár hetvenedik esztendeje már fehérvári sírjában nyugszik, szeretet-írása a Tamás-hegyhez "kötve", ma is nagyon alkalmas a jelzett kérdés megválaszolására. Akkor még "csak" tanár volt, lelki igazgató. Gyorsan lekaptam a polcról a címeres kötetet, elmondtam, hogy a zseniális apostolutód jelmondata eleve bevezetés a felolvasandó íráshoz: Amíg élek, remélek. Aztán fellapoztam az 1896-ban(!) lejegyzett sorokat. Csillagok között - olvastam a címet, s lassan elkezdtem: "Unatkozom. Előrántom az Urániát s Flammarion (a csillagász) képzeletével csatangolok a csillagok között..." Ami ezután jött, afféle álomutazás a fantázia szárnyán végtelen magasságok felé, míg valaki "eszményi alak" nem lassította a szárnyalását, s a végén letette a szerzőt egy "embertelen utcán", miközben ezt súgta a fülébe: "Most menj s nézz körül. Ez a szív s az érzelem hazája! Itt nem unatkozol majd." S a kabátjába burkolózó pap elindult az "egy-kétablakos földbesüppedt házak" közt felfelé a hegyen, a zsebében krajcárok csörögtek. Az egyik ajtón benyitott, szenvedő asszonyt talált, körülötte gyerekeket, akik köré sereglettek, hozzá simultak. "Szeretetük s hálájuk nem szólt, de sugárzott szemeikben... Látogasson meg ismét minket - fohászkodott és szipogott mélyebb és magasabb hangon az Isten sok nyomorultja." Hazafelé emberekkel találkozott, akik köszöntek: Dicsértessék az Úr Jézus! "Feleltem, de különben másfelé járt az eszem. Szerettem volna kiáltozni az utcán: emberek, ha csillagok közt unatkoztok, térjetek a szegénység kunyhóiba, s ha hideg nektek a napsugár bölcsője, szeressétek a szenvedőket... Leértem a süppedékes úton; körülnéztem s láttam a Bazilikát sötétleni, s keresztjét ragyogni az esti holdsugárban... Hazajöttem, asztalomon föl volt ütve Flammarion Urániája; becsaptam a könyvet s gondoltam magamban: nem Uránia vezet az égbe, hanem a Szeretet."

Némán kérdeztem fiatal barátomat: mit szól hozzá? Régi történet, de elavult-e már? Értette a tekintetemből, s maga kezdte el: - Sokféle szegénység van, gyakorlataimon találkoztam néhánnyal. A legsúlyosabb a szívé. Elhagyottak világában, ahol ugyan nincsenek düledező viskók, a lámpafényes, gondosan berendezett szobák mégis hiánytól szenvednek.

- Vagyis?

- Attól, amit annyiszor igyekszik lejáratni korunk embere, de mindig is igyekeztek lejáratni. Igaz, nem sikerült. Valakik minden korban újrafogalmazták, mert a benső kényszer sarkallta őket... Sarkallja.

Egymásba öltődtek a szavak, s a fiatalember megnyílt hivatástudatában: - Mit gondol, a bűn az igazi ellensége a szeretetnek? Az egyik könyvben láttam ezt az idézetet: Szeress, és tégy amit akarsz. Szent Ágoston már tudta?

- Mit?

- Hogy a szeretet a cselekvés, a tett, s hogy aki igazán szeret, az bármit tehet, bűnt nem követ el...

Hallgattam, kíváncsian vártam a folytatást. Rövidesen újra megszólalt:

- De akkor mi a bűn? Parancsok megszegése? Hívő vagyok: a törvények felrúgása? Találkoztam olyanokkal, akik mint a farizeusok: mindent betartanak - látszatra, de ha valakinek segíteni kell, elfordulnak...

- Hát ez az - feleltem. Milyen jól látja, fiatal barátom, s magam sem győzök elégszer bűnbánatot tartani, hiszen egészen apró dolgokban is lehet szeretetlen az ember. Csak az a kérdésem: tudok-e áldozatot hozni? A szofizmák - jelszók elborítják a világot a nagypolitikában, a családokban, a barátságokban és folytathatnók. Szóval mindenütt. Prohászka Ottokár is ezt vette észre. Érezte, mi az igazi magasság, igyekezett önmagát a földön tartani. Másutt azt írja, hogy ha valakinek kenyérre, cipőre van szüksége, ne az evangéliumot olvassuk fel neki, hanem vegyünk kenyeret, cipőt. Manapság egyre nehezebb követelmények előtt állunk. A világ "szétszerveződött", vagyis érdekek hajtják. Ki figyel a másikra? Hová lesz a szeretet? Mennyire igaza van a nemzetek apostolának: a zengő érc, a pengő cimbalom hangja nem a szereteté. Nem lejáratott fogalom a szeretet, hanem a szívünket kívánja, az értelmünket, akaratunkat, ahogyan nagyon régen egy szent megírta: "Szeretet a törvény telje." Egy kicsit elszaladtam a szavakkal, de a végzős fiatalember mellemnek szegezte záró kérdését:

- Látta mostanában a televíziót? Jó, tudom, de az egyik mondatot lejegyeztem, biztosan emlékszik rá a könyvből, ahonnan való. Ön irodalmat tanít. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.

Megköszöntem, hogy Thornton Wildert idézte. A Szent Lajos király hídját.

Tóth Sándor

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu