HOMÍLIAVÁZLAT

Ahol legjobban hallható "Isten Örömhíre"

Amint Jézus az ő keresztelésekor megnyílik a mélynek, alámerülve a sodró folyamba, úgy nyílik meg neki a Magasság, leszállva rá, elárasztja őt a Magasságbeli Lelke, aki által lát és hall. Látja, hogy fölszakadnak az egek, hogy megnyílik, kitárul az Isten Országa, s hallja boldogan: "Te vagy az én szeretett Fiam, Tebenned telik kedvem" (1,11). Amint mindez történik, azon nyomban "a Lélek elragadja őt a pusztába" (1,12), a végső megismerés és megtapasztalás helyére, ahol megélhető az emberlét, a maga illúziómentes valóságában, fogyatkozó voltában, halálraváltságában. A puszta a kiszolgáltatottság, sebezhetőség, a nélkülözés, az éhezés és szomjazás, az elerőtlenedés helye. Éppen ezért alkalmas arra, hogy a Lélek továbbragadjon lényünk belsőbb és belsőbb tájaira, elhagyva a kívánságok, vágyak, törekvések tarka sokaságát, egészen a végső helyzetig, ahol már "csak" az Egyetlen van, az aki a Van, és csak az egyetlen szomjúság és éhség és vágyakozás: őiránta, őutána.

Ez az igazi puszta, üresség. Elérkezünk "lény-egünk"-ig, a teremtmény (félve merem leírni) semmiségének felfoghatatlanul és határtalanul boldog tapasztalatáig: csak általad élek, szeretetedből vagyok. "Ez a szabad szeretet, megnő tőle semmiségünk" (Avilai Szent Teréz). Ez a puszta minden igaz szerelem forrásvidéke, ahol a szerelmes meg meri vallani önmagában való szegénységét, semmi-voltát: "nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár" (Radnóti Miklós).

Ez az a puszta, ahol tudtunkra adatik Isten Örömhíre. Az Örömhír, mely Istentől való, és ő is a tartalma: Isten a te létadó Atyád, Abba, aki mindenható, vagyis feltétlen, mindent adó az ő szeretetében. Bízz benne, válaszolj neki, ne félj elfogadni szeretetét, térj hozzá, azaz szállj magadba, hogy találkozhass vele, és kiálthasd a Fiú örömével és az ő angyalainak és szentjeinek örömével: Abba, Atya!

Az anyaszentegyház a Lélektől vezérelve hív Jézus pusztájába. Ajándékozzuk meg magunkat a Szent Negyvennapra az imádság csendjével. Ehhez szükséges, hogy a zajt keltő eszközöket, az ételben és italban az éppen elégnél többet szilárd elhatározással kiiktassuk az életünkből.

Hogy a puszta a találkozás helye, az abból is világos, hogy aki nem akarja ezt a találkozást, az lépten-nyomon vissza akar tartani a lemondások vidékétől. A sátán "óvó humanitással" vagy gúnyolódva elhatározásainkon, ezer alakban akar eltántorítani az áldozatos szeretettől. Ennek tudatában legyen állandó imádságunk a 69. zsoltár: Istenem, jöjj segítségemre, / Uram, siess, segíts meg engem! / Szegény vagyok és nyomorult, / Istenem, siess hozzám! / Segítőm, és megmentőm te vagy, / én Istenem, ne késlekedj!

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu