Égi harmatból élő

Jób könyvének tartalmi mélysége, költői ereje az embert a legérzékenyebb pontján megérintő üzenete a lét földi és égi határán afféle végrendelkezés és reménység, amikor a szerző ezt írja: "Büszkén halok meg, oly magas korban, akárcsak a pálma. Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon." Aki így fogalmazott, sokat járt Egyiptomban, ahol bizonnyal találkozott az ottani művészet benu madarával, amint a világhegy tetején ül. A görög és a római időkbe "röppenve" a lélek újjászületéséről énekel - de már a vele azonosuló társa, főnix, amely a pálmán ül, és magával e nemes fával együtt az élet örök jelképe. Elválaszthatatlanok. A bibliai költői könyvben a pálma "az életben elmerülve" ágai közt áldást, harmatot hordoz, amely a főnix eledele. Az ókeresztény mozaikok finom színeiben tündöklő, feje körül sugárkoszorút (nimbuszt) viselő madár - a pelikán testvéreként - Krisztust szimbolizálja. A VI. századi alexandriai író keleti kép-pompával ecseteli gondolatait, hagyományokra építve: "Amint a méh a mező virágaival táplálkozik, s az ég harmatából, akként él a főnix az égi harmatból és Libanon cédrusainak virágaiból." Ez utóbbi fa is bibliai sudár-növény, a pálmával együtt. Ezért imádkozik ekként a zsoltár:

Mint pálmafa, az igaz úgy virúl,

Mint libanoni cédrus, büszkén magasba nyúl.

A hellenista Ezekiel, a drámai erejű próféta Elim oázisát idézi fel, ahol a főnix tanyázik: "Melle bíborfényben égett, combja vöröslött, nyaka sáfrányszínű tollakkal ékes, feje a delelő Naphoz hasonló. Feketén csillogó szemével körbe tekingetett. A hangja különb volt minden madárénál, sőt azok királyának tűnt." A fürj-csodára emlékezik Dávid, népének hűtlensége idejéből, az Úr irgalmára:

Mannát esőzött rájuk: egyenek!

Adott nekik mennyei kenyeret.

Etette az emberrel angyalok kenyérjét (...)

És húst esőzött nekik, mint a port,

És szárnyast, mint a tenger fövenyét (...)

A Számok könyve nevezi meg a húst: fürjeknek mondja; kísérőjük a "harmatfogó felhő". A költői misztikus példázat nem áll meg. Ezekiel nyomán feltűnik egy sajátságos főnix-dramaturgia, a titokzatos madár "életsejtjéből" fakadó szenvedés-feltámadás történet: "Azt mondják, ez az élőlény egyszülött, nincs leszármazója (...) Amikor elközeleg halálának ideje, megérzi azt, és magas oromra megy, arra, amerre kél a Nap. Illatos ágakból fészket rak, amit aztán a napsugarak meggyújtanak. S az a madárral együtt hamuvá válik. Apró féreg kél a porból, és az előző főnix visszanyeri létét."

A régi írásokat szerető különösen mélynek, himnusz-hangzatokat tartalmazónak érezheti az apokaliptikus (görög) Bánk látomását: "Elvitt engem az angyal oda, ahol a Nap ébred. Négyfogatos kocsit mutatott. Negyven angyal hajtotta. A Nap előtt körbefutó madár mint kilenc hegy. Így szóltam egy angyalhoz:

- Mi ez a madár?

- A földkerekség őre - mondta. Körbejár a Nappal, szárnyait kiterjeszti s felfogja a tüzes sugarakat. Ha nem fogná fel, nem menekednék meg az emberi nem (...) És a madár kiterjesztette szárnyait; jobb felől a szárnyán óriási írás. Ezt olvastam: "Nem szült engem sem az ég, sem a föld, hanem a tűz szárnya." Az író-látnok megkérdezte, ki ez a madár, s mit eszik?

- Főnix - felelte az angyal. Mennyei mannát eszik és földi harmatot iszik. Aztán dördülés hallatszott, amelyből ezt a választ kapta: "Ez ébreszti a földön a kakasokat (...) Az angyalok is ébresztik már a Napot, és szól a kakas..." És itt válik kozmikussá a Krisztus-szimbólum.

Az új motívum a madár szárnyán a felirat, a védő hivatás: a sugaraktól (égető fénytől) óvni kell az embert, aki bűnével felkelti Isten haragját, s a Nap ezt már el nem viselheti. De az Irgalom megoltalmazza, a főnix.

A dördülés hajnali hangba "testálódik", s lesz a kettő kakas hangja, hogy szétváljék sötétség és világosság, ezért ujjong Hilarius, a szent, akit filozófiai töprengések vezettek a keresztvíz alá:

Kakas hangja, szárnya tapsa, érzi a kelő napot.

Mi imával s dallal hívjuk, amit jönni vár hitünk

És a végtelen felséget énekelve végtelen

Hajnal előtt, világ előtt, zengjük a Krisztus királyt.

Hosszú lehetne még a főnix leírása, s csak sajnáljuk, miért nem olvasható magyarul is a 317 körül elhunyt afrikai "keresztény Cicero", Lactantius költeménye A főnixről, amely ékes bizonyság rá, hogy pogány és keresztény írók egyaránt ismerték a jelképes madár legendáját. Római Szent Kelemen pápa (akinek vashorgonyt kötöztek a nyakára) a föltámadt Krisztusra vonatkoztatja a főnix-képet. A Krisztus utáni V. század római poétája, Claudius Claudianus a főnix-titok tudója mintha már keresztény tradíciót ismerve írta volna le sorait "a boldog Napmadárról":

... te, akit végső veszedelmed

újra szül egyre, hogy ifjúvá serdülsz a halálból

vedd ímhát új kezdetedet, s elhagyva elaggott

porhüvelyed, kelj új formában szebb ragyogásra (...)

Nincs holtod sohasem.

Meggyőzve a földi világnak

törvényét, egyedül te maradsz fenn (...)

Tudsz mindent, ami volt: század századra előtted

hömpölyög el (...)

Ki lenne hát királya a fénynek - akármilyen fájdalomban, megaláztatásban?

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu