Hogy látva lássunk...

Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?

A reménytelen eset láttán mi is mindig ezt tesszük: keressük és megtaláljuk a bűnöst. És miután ez megtörtént, elmegyünk az "eset" mellett.

Az Úr Jézus nem mondja, hogy a vakon született ősszülei, Ádám és Éva nem vétkeztek. Csak azt mondja, hogy ez a vak és szülei semmi olyat nem tettek, amiért Isten kifejezett és közvetlen büntetéseként következett volna be ez a vakság. A bűnös keresése odáig mehet, hogy valaki magát Istent vádolja, amiért ilyen világot teremtett, ahol lehet vakon születni.

Honnét a fizikai, a fogható, mérhető, megállapítható rossz a világban? Televíziós és rádiós "kerekasztalok" nemegyszer adtak kerek választ: ha Isten teremtette volna ezt a világot, akkor ő a felelős a "hibákért". Ám az ilyen kristálytisztának látszó logika mögött a legzavarosabb logika jelentkezik, mert ha a világ magától van, akkor a világ Isten. Kimondva-kimondatlanul mindazok, akik akármilyen elvi alapon leszámolnak egy örök, önmagától való, végtelenül jó és tökéletes Teremtővel, akarva-akaratlanul ezt a tökéletlen világot istenítik, akár a materializmus szégyenlős panteizmusának formájában, akár a kifejezett spiritualizmus formájában, mondván: ez a világ az ősvalóság.

Azzal nem számolnak, hogy nehezebb elhinni, hogy ez a világ Isten (ős- és magától való valóság), mint azt, hogy egy szellemi, örök jó Isten egy céljának megfelelő jó világot teremtett, de mivel a világ nem Isten, azért nem is rendelkezik Isten tökéletességével. Tehát egy szikla-hegyben lehetnek olyan mozgások, amely folytán rácsúszik egy falura, és az emberek meghalnak.

Van erkölcsi rossz is, amelynek gyökere éppen abban áll, hogy a szabad ember a Teremtője ellen dönt. Ezen döntésével éppen attól fosztja meg magát, hogy egy tökéletlen világ Isten által rendelt célját lássa, hogy az ember az Isten által akart örök boldogságban bízzék.

Messzire mentünk? Igen. De a kérdés mai feltevése vezetett minket ilyen messzire.

Jézus a célt nézi: a teremtő Atya által akart célt: az ember végső fölemelését, üdvösségét: vagyis azt, hogy az ember testestül-lelkestül örök életre van szánva.

Ez a világ és benne az ember a végső céljából lemérhető vagy pontosabban elfogadható. Mindazok, akik nem hisznek egy szellemi, örök Teremtő Istenben, eleve leszámolnak egy ilyen céllal. De nem is tehetnek mást, mert az általuk istenített világ nem hordozza magában azt a célt, amelyet egy tőle független és örökkévaló és értelmes Isten akarhatna vele.

Akik mégis hisznek egy ismeretlen Istenben, azok vágyakozva keresik a világ beteljesülését, és bíznak benne.

Akik viszont Jézus Krisztusban hisznek, azok a tényekre hivatkozva, biztos tudással rendelkeznek afelől, hogy a világnak nem lesz, hanem van beteljesedése: és ez maga az Úr Jézus Krisztus.

Az evangéliumokat éppen ezért írták meg: Szent János például azzal a céllal, hogy higgyük, hogy Jézus az Isten Fia, és e hit által életünk: új, isteni életünk legyen, amelyet a húsvét éjszakai keresztségben kapunk.

Az Úr Jézus ennek a mai evangéliumi részletnek a főszereplője, nem a vakon született; Jézus, aki föltámadt a halálból, aki a mi valóságos emberi testünkben megjelent ezen evangéliumot író Szent János apostolnak is. Így az evangélista láthatta ennek az esendő világnak a beteljesedését, a célját.

Jézus csodája elővételezi az embernek és a világnak a végső gyógyulását, nemcsak azzal, hogy egy reménytelen eseten segít, hogy megnyitja a vak testi szemét, hanem, hogy megadja neki azt a belső látást is, amelyet nekünk a szent keresztség adott meg, hogy Jézusban meglássuk mindannak beteljesedését, amelyet Isten ígért valaha az emberiségnek: hogy új eget és új földet alkot.

Jézus nem a teremtés ősi rendjét akarja csupán visszaállítani, hanem az új teremtésbe akarja emelni az embert, megadva neki szent feltámadása által annak biztos látását, ami az emberre vár, és részesíti őt isteni életéből.

Barsi Balázs OFM

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu