Koszorú helyett

Május 26-án, Ozorán, Illyés Gyula szülőhelyén megkoszorúzták a költő szobrát, majd a vár helyreállított földszinti termében megnyitották életmű-kiállítását. Avatóbeszédet Dávid Ibolya igazságügyi miniszter mondott, a kiállítást Vasy Géza, Illyés életművének kitűnő kutatója ismertette.

Eddig a hír! A világ legtermészetesebb dolga, hogy kegyelettel adózunk nagyjainknak, és emléküket megőrizzük. A meghívót szemlélve arra gondoltam, Illyés ott, az övéi között otthon lesz. Valljuk meg, nem mindenütt talált békességes otthonra. Nem is kevesen kérdőjelezik meg nagyságát és szerepét. Olyanok is, akik buzgón hallgattak, amikor ő vásárra vitte a bőrét. Korszerűtlen... jóban volt Aczél Györggyel... - ilyen és hasonló fanyalgásokat olvashatni róla, s akik ilyesmiket írnak, mondanak, szép lassan kezdik kituszkolni a nemzeti költészet kánonjából. Pontosabban nem is a nemzetiből. Mert az érdektelen. Sokkal keményebben fogalmaznak: nem volt európai költő, mert nem azzal a lírai beszédmóddal élt, amellyel legmodernebb kortársai.

Messzire vezetne, ha arra a kérdésre próbálnánk választ adni, mi a vers vagy az irodalom értékmérője. Elképzelhető, hogy magasra tesszük a mércét, s különféle megfontolások alapján azt mondjuk, aki ezt a magasságot átviszi, az európai. Ám nem biztos, hogy amit nemzetinek, magyarnak vélünk, az alacsonyabb. Aki nemzete, népe, hazája gondját veszi magára, nem Európára figyel. (Egyszer persze érdemes elolvasni azokat az írásokat, amelyek Illyés halála után jelentek meg a Nagyvilágban, tiszteletadásként...) Aki a puszták népét képviseli, meglehet, csodálkozásra készteti Nyugat-Európát, hiszen talán azt sem tudják, mit takar ez a fogalom: gazdasági cseléd, s a pusztát is csak bamba reklámokból ismerik. Aki a múlt században földreformról írt, aligha európai témát választott. Szégyenkezve látta, amint az intéző képen vágta a parasztembert, aki talán írni-olvasni sem tudott. Valóban nem európai látvány. Megtehette volna, hogy elfordul, mint aki másféle témákat keres magának. Ő nyomban a gondokról írt, egy majdani demokrácia szószólójaként, a nemzet javát szolgálva. Európai volt és magyar. Talán még hitelesebb, ha így fogalmazunk: magyar volt és európai.

Illyés magyarságról kialakított képébe belefértek és beletartoztak a határainkon túl élő magyarok is, akikért rajta kívül még néhányan mertek csak szót emelni. Ott emelte fel a szavát, ahol reményei szerint valamit tenni tudtak (volna). Hogy semmit sem tettek, hanem az internacionalizmus és a lenini nemzetiségi politika jelszavai mögé húzódva mélyedtek hallgatásba, az nem az ő bűne volt. "Vétkesek közt cinkos, aki néma." Illyés szólt, vagy ha az ügy szolgálata úgy hozta, hallgatott. "Cum tacent, clamant", azaz a hallgatásunk voltaképp kiáltás, mondta Cicero.

El tudom képzelni, hogy Illyés Gyulát az úgynevezett irodalmi kánon szélére tessékelik európai szemhatárú (???) kortársaink, ahogy Petőfit is próbálják kifelé tuszkolni (véletlen-e, hogy róla írta Illyés egyik legszebb könyvét?...) De Ozorán ott a szobra. És ez a szobor szilárdan áll olvasói szívében is.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu