Lacika hazudós

Az öt esztendős Lacika régi ismerősöm. Az egyik zuglói játszótér melletti padon kötöttünk ismeretséget. Én oda szoktam járni sütkérezni, s ő egyszer megállt a pad mellett rámnevetve. Megkérdeztem, hogy hívják, megmondta és futott tovább a labda után.

Lacika szőke és kékszemű és a nagymamájával jött mindig a játszótérre. A nagyi hozott magával horgolnivalót, közben szemmel kísérte a kisfiút. Olykor valamit kiáltott is felé. Tanácsokkal látta el, vagy talán korholta valamiért.

A nyár folyamán Lacika egyre gyakrabban állt meg a padom mellett. Beszélgettünk. Azaz, inkább ő beszélt, elmondta, hogy az Ilka utcában laknak és van egy testvére is, aki már gimnazista. Azt is elmondta, hogy hajóskapitány szeretne lenni… Vagy talán trolibuszvezető. Majd még meggondolja.

„Te mi vagy?” – kérdezte egyszer tőlem vallatóra fogva. Kissé zavarba jöttem és azt válaszoltam, hogy csak úgy írogatok néha. Azt mondta ajkbigygyesztve, hogy az nem nehéz mesterség. Ő még egyelőre nem tud írni, de számolni akár már ezerig is. Amikor megkérdeztem, hogy az ő apukája mivel foglalkozik, akkor ő jött zavarba, hímelt-hámolt, majd egyszerre csak felragyogott az arca.

„Az én apukám pilóta, aki az égen röpköd, a felhők között!” – mondta felfelé mutatva. Aztán hirtelen elfutott. Jó ideig nem találkoztunk, de a szép őszi napok ismét odacsaltak a játszótér mellé, s akkor fel is kapaszkodott hozzám a padra. Megkérdeztem; most éppen merre repdes az apukája? És mikor érkezik haza? „Kerül fordul és már jön is, leszáll a kertben, mert hogy helikoptere is van neki. Úgy bizony! „Egyszer őt is elvitte, tengereken át repültek, felhők fölött. Ezt ugyan nem hittem el neki, de nem szóltam közbe. Ismerem az ilyen korú gyermekek fantáziáját, olykor túloznak egy kicsit.

„Amikor az én apukám hazajön, akkor mindig sok ajándékot hoz nekem! – mondta büszkén és kissé kérkedőn. – Olyankor a mamának is hoz ékszereket, a múltkor aranygyűrűt hozott, meg nyakláncot Afrikából. Megígérte, hogy elvisz engem Afrikába, egy nagy-nagy repülőn, amikor a vadászokat viszi majd. De lehet, hogy elrepülünk majd Amerikába is. Vesz nekem gyerekbiciklit karácsonyra, meg új ruhát mindenkinek. A nagyinak kényelmes papucsot. Mert a nagyinak fáj a lába…”

Én is beszámoltam neki apróbb gondjaimról, megmutattam a botomat is, amire rátámaszkodva tudok csak járni. Ezért is nem állok be abba a focicsapatba csatárnak, amelyet ő szervez itt a játszótéren a srácokból.

A múltkor már hazafelé tartottak a nagyival a játszótérről, amikor elkésve odaérkeztem. Hozzám szaladt, amikor lehajoltam, a fülembe súgta: „Sietünk, lehet, hogy apa hazarepült és hozott valamit…” A minap úgy adódott, hogy összehozott a véletlen a nagyival is. Mellém telepedett a padra, miközben Laci a hintákat nyüstölte.

Megkérdeztem tőle: „Laci papája most éppen merre repdes?” Rámnézett szomorú tekintetével. „Az unokám papája? Hát az otthagyta már a családot három esztendeje. Egy másik nővel él. Iszik is újabban.” Csodálkoztam azon, hogy egy pilóta iszik. A nagymama nevetett. „Hát ilyen ez a gyerek, látja. Kicsit hazudós. Magának azt mondta, hogy pilóta, ugye? Hát pincér egy éjszakai bárban. Talán még repülőn se ült soha. Három éve múlt, hogy be se nyitott hozzánk, nem segíti a lányomat, Lacinak se vesz soha semmit. Elzüllött teljesen…”

Elhallgatott, mert kipirulva, lihegve odafutott Laci az uzsonnaalmáért. Riadtan nézett ránk, mint aki sejti, hogy róla beszéltünk és most megsemmisülten várja hazugságai miatt a korholásom. Nyeltem egy nagyot, de nem szóltam. Eszembe jutottak az én diákkori hazugságaim apámról. „Ne hogy hozzám nyúljatok egy ujjal is, mert bepanaszollak benneteket apámnál. Ő a világ legerősebb embere!” – hazudtam szemrebbenés nélkül. Pedig vékonycsontú parasztember volt. A gyerekek szívében egybeolvad a vágy és a valóság, Lacika képzeletében is hős repülőként él az apja. Rettenthetetlen, mint minden apa a fia szívében. Szüksége van az apaszeretetre, nehogy magányossá váljék. Ezért hazudik.

Megsimogattam a fejét és arra gondoltam, talán nagy színész válik egyszer belőle. Vagy csak közepes író?

Elfutott. Azóta nem láttam.

Illés Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu