Gondola

A legutóbb azt az izgalmas, érdekes, letaglózó, furcsa és érthetetlen érzést kezdtem el boncolgatni, amit szerelemnek hívunk. Azt igyekeztem igazolni, hogy a szerelem alapvetően betegség jellegű dolog. Aki elkapja ezt a kórt, annak őszintén szembe kell néznie a ténnyel: veszélyeztetett helyzetbe került. Mégis vannak, akik nem vallják be maguknak. Miért? Mert valamilyen okból semmi értelme sincs a nagy érzelemnek. Eleve lehet tudni, hogy semmi esély a kapcsolatra, vagy ha lenne is esély, látszik, hogy nem lenne jó, ha sikerülne (az illető egyénisége vagy élethelyzete miatt).

Abba leszek szerelmes, akibe leszek. Hogy miért?...

Hallottál már ilyen mondást: „Abba leszek szerelmes, akibe érdemes!“ - Egyáltalán nincs így. Abba leszek szerelmes, akibe leszek. Hogy miért?…

Az őszinteség kapcsán már felhívtam arra a figyelmet, mennyire fontos elfogadnunk a „belső“ tényeket: valóban mit érzel, milyen vágyaid vannak. A nagy szerelemnek mindent elsöprő ereje van. Átalakíthatja gondolkodásmódodat, meggyúrja még a lelkiismeretedet is, és főként abban tud meggátolni, hogy világosan láss, helyesen értékeld az adott szituációt, az esélyeket, a következményeket.

A laza kapcsolatot elemezve leszögeztük, hogy nem kell hozzá kezdetben az, hogy a házasság kívánatossága benne legyen. Nem kell elképzelni életed párjának azt, akivel beszélgetsz egyet, vagy elmentek egy moziba, buliba. A házasságnak mégis van azonban köze a lazázáshoz. Arról van szó, hogy szigorúan tilos akkor lazázni (vagy „csak barátkozni“ - ahogy Te mondod), ha eleve ki van zárva a házasság lehetősége. „Eleve“, azaz elvileg lehetetlen az, hogy esetleg később életre szóló kapcsolat alakulhasson ki. Mikor van elméletileg kizárva a házasság lehetősége? Két ilyen eset van. Az egyik: ha valamelyik fél már házas. Nem lehet a Te házastársad, ha már van neki élete párja. A másik: ha az illető római katolikus pap vagy szerzetes. Nem lehet a Te házastársad, mert ő - bizonyára külön meghívás alapján - más életforma mellett döntött. Ebben a két esetben elvileg ki van zárva a házasság lehetősége. Sajnos, az életben gyakran tapasztaljuk, hogy valóban csak elméletileg van kizárva, a gyakorlatban mást is látunk.

Drága kislányok! Kérlek szépen, hagyjátok már meg az értékes, jó fej papokat az egyháznak! Gondoljátok, hogy az ún. „kiugrott“ papok mindegyike kifejezetten készült arra, hogy otthagyja hivatását? A történet gyakran egészen máshogyan alakul. Van egy atya. Tényleg jó fej, sportos alkat, nagy szívhez szólóan tud beszélni (nem is csoda, 5-6 évig azt tanulta). Esetleg még tud „úgy“ is nézni. (Nekem nem világos, mit jelent ez, de lányoktól hallottam, hogy egy fiú „úgy“ néz, és akkor ő teljesen „elolvad“.) Miért is ne tudna? Van neki szeme, aztán „úgy“ néz. No, értitek. A „kislány“ pedig, akire úgy néz, teljesen belezúg a (fiatal) papba. Igen ám, de ezt önmagának sem vallja be. Hogy ő egy papba szerelmes? Á, ilyen nincs, semmi értelme sem lenne papba szerelmesnek lenni. Már hogy ne lehetne érzelmileg egy paphoz kötődni?! Nem vallja be a leányzó, ő nem szerelmes, neki csak a lelki élete igényel nagyon gyakori és alapos törődést. Hetente legalább háromszor-négyszer kell „lelki beszélgetést“ folytatnia, különben is, ő jó keresztény, segít a plébánián, az ifjúsági munkában, a takarításban, mindenben. A lényeg, hogy ott kell lennie állandóan a pap közelében. Miközben pedig beszélgeti a „lelkiket“, a szeméből süt a szerelem. Úgy néz arra a papra, mint az Istenre. A szerelemnek külső, látható hatása is van: megszépül tőle az ember. Gondolhatod, hogyan néz ki egy szerelmes nő, ha még különben sem nagyon van rajta minek szépülni, mert már úgy gyönyörű, ahogy van. A fiatal pap pedig - még ha tényleg nem is akarná - előbb-utóbb bizony elveszti a fejét. Nem lehet azt hosszú távon kibírni, hogy az embert csillogó szemmel figyelik, és igazán kedvesen, figyelmesen kiszolgálják, körberajongják. Addig-addig beszélgetnek, folytatják a lelki tanácsadást, amíg egyszer csak robban a sok elfojtott érzés: a sok lelki szálból jó vastag testi kapcsolat szövődik pillanatok alatt. Nem egyszer előfordul, hogy hirtelen bejelentkezik egy kicsi baba is, aztán akkor a papi hivatásnak többnyire már tényleg annyi.

Figyelj! Az erkölcsi, lelkiismereti problémák előtt be kell látni, hogy egészen egyszerűen nem éri meg! Utólag persze már minden máshogy látszik, de ha valaki egyszer már lekötötte az életét, aztán mégis azt mondja, hogy bocs’ inkább máshová kötöm le - biztosan nem könnyű döntés. Semmiképpen sem olyan jellegű egy ilyen kapcsolat, mint amikor két független ember szabadon dönt egymás mellett.

Mit tegyél tehát, ha olyan peches vagy, hogy pont egy papba kell belezúgnod? Először is szépen valld be magadnak: „Hogy én milyen szerencsétlen vagyok! Hát nem ebbe az aranyos papba kellett beleszeretnem?“ Aztán gyorsan keress magadnak új lelki atyát. Menjél gyónni a legkönnyebben elérhető másik paphoz, még akkor is, ha ő már nem annyira fiatal (mondjuk erőst 70 felé jár), meg talán már egy kicsit nagyot is hall… Lehet, hogy nem fogsz olyan szuper lelki tanácsokat kapni tőle, amiket eddig megszoktál. Biztos lehetsz benne, hogy ennek ellenére be tudsz „suttyanni“ a mennyországba (ha esetleg a hátsó kapun is - még mindig jobb, mint a pokol főkapuján, párosával!).

A másik esetről is kénytelenek vagyunk gondolkodni, amikor az a probléma, hogy az egyik fél már házas. De erről majd legközelebb.

Fel a fejjel! Őszintén, vidáman járj a világban, úgy keresd a Párodat!

Varga Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu