|
Lelki ismeret A munka becsülete II. világháborús magyar dalokat hallgatok írás közben, és persze a szüleimre is emlékezem, akik ekkortájt voltak fiatalok, s aligha hihették, hogy a háború után még roszszabb is jöhet, a lélek bombázása, a bosszúálló pribékek hada, a gyilkosok kora, Rákosi és Kádár nemzetpusztító országlása. Nekünk, magyaroknak nincs semmi elszámolnivalónk az emberiséggel, az viszont bizonyos, hogy az emberiségnek van elszámolnivalója, tartozása a magyarsággal szemben. Mi sosem voltunk, vagyunk, leszünk abban a helyzetben, hogy ezt a tartozást dollárban, márkában behajtsuk, gusztusunk sincs hozzá, de valljuk be, erőnk, tehetségünk sincs, mert a ránk akaszkodó népek oly kíméletlenül marcangolnak most is, mint a kóbor kutyák, pedig már jóllakhattak volna évszázadokon át. Miért kell ez a maradék Magyarország is oly eszeveszetten azoknak, akik északon és délen nálunk százszor gazdagabban élhetik életüket? Mert itt még maradt valami az emberi életből, talán azért. Viszonylagos elmaradásunk a javunkra válik. Nálunk még nem mindenki interneten érintkezik egymással, vannak szerető rokonok, barátok, kedves ismerősök. Vallásosság dolgában eléggé hátul kullogunk a felmérések szerint, az egységesen katolikus Lengyelország a legnehezebb időkben is meg tudta őrizni hitét és egyházi intézményeit, nálunk a „klerikális reakció” fenyegető vádja miatt a társadalom gyávább vagy óvatosabb, megalkuvóbb része lemondott Krisztus nyilvános megvallásáról, de 1989 után is sokan „fedezékben” maradtak, mert a szocialista-liberális chartások azonnal keresztény kurzusról és horthysta restaurációról kezdtek ijesztgetni, pedig hát csupán annyi történt, hogy kicsivel több keresztény ember jutott kormányzati funkcióba, de sajnos, nem sok idő jutott az értelmes cselekvésre. Most mintha ismételné magát a történelem: értékes idő múlt el túl sok beszéddel, s a katolikus hit egyetemessége helyett a globalizáció gépies és könyörtelen pénzuralma sorvasztja Magyarországot. Nem attól kell várnunk a jobb világot, hogy béreink elérik az Európai Unió átlagát, nem az lesz a Kánaán, ha az EU keblére ölel minket, hanem akkor lesz jó hely Magyarország, ha saját értékeink és érdekeink szerint élhetünk és dolgozhatunk Isten nevében egymásért és utódainkért. Örül a lelkem, hogy lehetőségeinkhez képest igen szépen, illendő módon emlékeztünk meg a kereszténység és magyarság nagy évfordulóiról, de ne feledjük, nemcsak szobrok, keresztek, zászlók és szép beszédek jelzik a megtett utat. Az egész magyar nemzetet kell újjáépítenünk, sok emberrel, sok cselekvéssel, s ha lehet kevesebb fecsegéssel és vitatkozással. Adja Isten, hogy olyan országban élhessünk, ahol mindenki méltó munkát talál, aki dolgozni akar, hogy a tisztességes munka visszakapja becsületét. Szentmihályi Szabó Péter
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|