 |
 |
 |
 |
2001.
január 28. |
Imahét a
keresztények egységéért január 21-28. |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Katolikus kötelesség, állampolgári jog
„Én már szidhatom az elődömet, mert olyan régen itt vagyok, hogy az elődöm is én voltam“ – ezekkel a kedélyes szavakkal fogad helytörténeti múzeumnak is beillő plébániáján Lendvay Zoltán. A legidősebb lelkipásztora a fehérvári egyházmegyének, de bizonyosan a legtovább egy helyben lévő lelkipásztora. Épp ötven évvel ezelőtt, 1951-ben nevezte ki Shvoy Lajos püspök ide plébánosnak, ahol 1942-44 között káplánként már szolgált. Érdekes, hogy nagy elődje, Koller János apátplébános – akinek a nevét a templom előtti tér viseli -, szintén fél évszádon át volt Adony plébánosa és krónikása a múlt század második felében.
Konviktusok kellenek A kápláni évek után, az államosításokig a fehérvári Szent Imre Konviktusban volt prefektus. A diákok között töltött évek tapasztalata mondatja vele, hogy az egyháznak napjainkban is minél több diákotthont kellene létrehoznia. „Talán még az iskoláknál is fontosabb – mondja –, hogy a katolikus nevelés konviktusi formában, vagyis a diákokkal való együttélés közepette is megvalósuljon.“ Pezsgő hitélet volt az ötvenes évek első felében Adonyban. A plébánoson kívül még négy papja volt az egyházközségnek. Két káplán, valamint - karnagyként bejegyezve - Galambos Ireneusz bencés és kántorként pedig Szabó Lajos lazarista, az országos hírű füvesember. Néhány irgalmas nővér is itt maradt, akik korábban az egyházközségi iskolát vezették. Később még gyarapodtak is: Kerekes Károly ciszterci magyar és orosz szakos tanárként dolgozott a helyi iskolában. A korábban virágzó és sokrétű katolikus egyesületi életet próbálták átmenteni, mégpedig vasárnap délutáni imaórák keretében: külön a leányoknak, a fiúknak, az asszonyoknak és a férfiaknak. Két-három napos lelkigyakorlatokat tartottak 5-600 fő részvételével külön a férfiaknak és a nőknek. Kölcsönkönyvtárat működtettek. A hittan beíratások idején egyszer a plébános kiírta a hirdetőtáblára: „Katolikus kötelességed, állampolgári jogod“. Természetesen nem tetszett a hatóságoknak. Mintha pszichológusokkal tervezték volna „A lelkipásztori munka 1956 után roppant össze - mondja a 83. életévében lévő plébános. Rettenetes félelemben éltünk. Én rendőri felügyelet alá kerültem. Nem hagyhattam el a települést három évig. Éjszakánként háromszor is ellenőrizték, hogy otthon vagyok-e. A helyi rendőr már be sem jött, csak zörgetett az ablakomon, és kinyújtottam a ma is meglévő ívet, melyen aláírásával igazolta, hogy az ellenőrzést letudta. Idegölő volt. Nem tudta az ember, hogy mikor viszik el. Mintha pszichológusokkal tervezték volna meg, hogyan kell egy közösséget megbontani. Féltem elmenni a hívekhez, nehogy bajt hozzak rájuk. Ők sem merték a plébániára betenni a lábukat.“ A középosztálybelieket fokozatosan elűzték. Helyükbe pártembereket telepítettek le. Felhígították a lakosságot. Egy részük asszimilálódott. Most újra nagy a mozgás. A lakosság egyharmada kicserélődött az elmúlt évtizedben. Ez a település tíz papot adott a XX. században, közülük hármat az elmúlt fél évszázadban évben. Jobb esetben közömbösek Káplán már régóta nincs. A templom a vasárnapi egy szentmisén még ma is megtelik. Jó cserkészcsapatuk és énekkaruk van, a színvonalas egyházközségi lapot adnak ki. De az iskola, a pedagógusok még ma is – tisztelet a kivételnek – legjobb esetben közömbösek. „Meghívtam őket teadélutánra, de csak azok jöttek el, akiket amúgy is ismerek“ – mondja. Előadásokat szervez, tanúságtevő neves személyiségek meghívásával. Fiatal felnőtteknek találkozási alkalmakat teremtett. Mennyien vannak? - kérdezem. „A szobám megtelik“ – válaszolja. A plébánost a település megbecsüli, nagy tudása és pótolhatatlan helytörténeti munkássága okán. Az utóbbi években két értékes kötete jelent meg a településről. Mit tenne, ha fiatalabb lenne? „Közösségeket szerveznék. Csak a személyes kapcsolat segít – vallja. – A fiataloknak kellene egymásra találniuk.“ Vannak lelkes és hasznos világi munkatársai. Néhány éve egy szerzetesrendet is sikerült letelepítenie. Illetve egyelőre feltelepítenie a plébánia második szintjére. Négy indiai nővért egy ottani alapítású rendből. „Szépen dolgoznak. Betegek házi lelki ápolását végzik, és utcánként imaközösségbe szervezik a híveket. Az a tervük, hogy egy idősek otthonát alapítanak.“
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
