|
Megemlékezés P. Jakab Benjaminról Januárban nagy szeretettel és tisztelettel emlékezem a volt lelki atyámról P. Jakab Benjáminról, aki az angyalok közt mosolyogva figyel engem, lelki gyermekét. Szépre, jóra irányította életemet, áhítattal szívtam magamba magasztos intelmeit és szavait, — aki megtanított arra, hogy nem szabad beletemetkeznünk a csüggedésbe. Fülemben csengenek szavai: soha nem szabad feladni, küzdenünk kell, mert nincs olyan dolog, amelynek ne lenne fényoldala. Ki kell tárnunk lelkünket az öröm elé, mindig a derűt keresni, lelkünkkel a fény felé fordulni. Benjámin atya gyóntatószéke előtt velem együtt hosszú sorban vártuk bölcs, Isten sugallta vigasztaló szavaid – vajon mit éreztél , amikor ráeszméltél, hogy számodra az öröm helyett a szenvedés jutott. Mily erős lélekkel tudtál vigasztalni. Fülemben hallom szavaid: „Ne csüggedjünk, erősödjön bennünk a hit, a reményteljes bizalom. És ha szenvedést nyújt felénk az élet, fogadjuk el türelmes alázattal. És P. Jakab Benjámin jezsuita atya számára szenvedés jutott, amit türelmes alázattal fogadott. Bár ott lehettem volna a kistarcsai internáló tábor kórházi ágyánál, hogy megsimogathattam volna áldott kezét, amellyel oly sokszor megáldott engem —, és hallhattam volna szavait. „Ne csüggedj! Nem kétségbeesve, hanem felemelt fejjel megyek Isten trónja elé és kérem őt, bocsássa meg kínzóim vétkét, akik nem tudták hogy mit cselekszenek, akik majd egyszer térden csúszva, imára kulcsolt kézzel, bűntudattal döbbennek rá tettük súlyosságára.” P. Jakab Benjamin! A földre hullott könnyeid váljanak csillogó gyöngyszemekké, a mennyei zene szóljon feléd az örök világosság fényében, és megelégedett, boldog szívvel találd meg az örök boldogság örömét! Krajcsikné Pazeller Mária
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|