Tisztán, megalkuvás nélkül

„Az író nem alkudhat meg, s ha mégis ezt teszi, elsősorban önmagával, az írás törvényével kerül összeütközésbe” – mondta 1969-ben az akkor éppen szlovákiai miniszter s író kérdezőjének.

Ebbe a mondatba belefoglalhatja Dobos László a maga írói hivatásának törvényét és figyelmeztetést, hogy dolgozni, küzdeni csak érvényesen lehet.

Előszavában kibontakoztatja életének, alkotótevékenységének, nemes magyarságának legfőbb tényezőit: „E könyv írásának sugalló szándéka birkózni, megbirkózni a szlovákiai magyarság mai létgondjaival. Életre hívni a lázadást, a lázadó embert, levetni magunkról Trianont, s e század magyarellenes boszszúállásainak hordalékát, visszahódítani elsarcolt történelmünket, s még sejtjeinkből is kimosni a félelmet, a behódolás, a gyávaság, a bűnösség érzését…”

Barátjáról és harcostársáról, Czine Mihályról írja bevezetőjében: „Czine Mihály megszállott szolgálója az élet barázdáiból nőtt irodalomnak.” Amit róla ír, azt a maga lelkének, szándékainak tükréből olvassa ki. Hűség és lázadás: hűség a nemzethez, történelmi jogaihoz és szerepéhez, — lázadás az igazságtalanság ellen, s mindezt a szépen és megejtő igazsággal formált nyelven és gondolatokon, az alkotás kötelező etikáján, formateremtésén túl a megmaradás mélysége, a történelmi igazságszolgáltatásba vetett hit erejével teszi. „Megélni és hírül adni a XX. század második fele magyar irodalmának küzdelmeit, a történelem nagy bukásaitól az újraéledésig.” A hatvanöt éves Sütő Andrást köszöntve pedig kimondja: „Az ember tragédiája, küzdelme, küzdelmei folytatódnak”. Hiszen velünk együtt érzi, tudja, hogy a történelem során a magyarság még sohasem volt annyira az atomizáltság, a szétszórtság állapotában, mint manapság… Ez a helyzet kényszeríti az integrálódás, s az egyetemesség szemléletét. A mai magyarságtudat forrásvidékei a közeli és távoli világtájak” – írja, mondja a fölszólítást, programadó célkitűzést az 1989-es anyanyelvi konferencián. Határozottá és egyértelművé akarja tenni törekvéseinket, akár a „teremtő fejlődéssel”, — akár a teremtő lázadással. „Vannak dolgok, amelyeket legalizálni kell, ilyen a nemzeti érzés is… Az emberi lét mély, természetes érzéseként kell felfognunk, s respektálnunk különböző hőfokait s eltérő tudati szintjeit.”

Egy riportban így felel a kérdésre: „Melyik szó az ön sorsa?” S halljuk megrendítő válaszát: „Megírtam már, s elmondtam, ha alkalmam volt rá: a lázadás. A gyűlölködés, az emberalázás ellen.” S szíve legbensőbb, nagyon mélyen emberi vágyát fejezi ki ugyanebben az interjúban: „Magányos éjszakáimnak az a reménye, hogy rövidesen megérkezem egy csend-szigetre, emberi melegség-szigetre, ahol újra független, szabad akaratú lehetek.”

Egy élet valósága állt ott előttünk, a Rákóczi Szövetség Deák termében Csoóri Sándor mellett, az a tiszta lelkű humanista, nemzetéért lázadni, küzdeni kész író, akinek „remény elleni reménysége” az, hogy a kisebbségben élő magyarság-részek a maguk kultúrájával, emberibb mivoltával lassan-lassan „morzsolgatják” azt a rossz lelkiismeretű, ellenséges közeget, amely őket körülveszi. S tetszik ezt a lélek és a szellem erejével, a „haza a magasban” ihletével, megalkuvás nélkül.

(Teremtő Küzdelem, Madách Kiadó, 2000.)

Dékány Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu