Tisztességesen legeltette a báránykákat

A 90 éves Bánk József érsek-püspök köszöntése

Elemi népiskolai értesítő könyvecske Banka József [Bánk József a szemináriumi években változtatta meg a nevét] tanuló részére I. osztály 1917—1918-as tanév, Páczelt Ferenc tanító. Dicséretes és jeles eredmények, év végén kitűnő. A hatodik osztályról külön elemi népiskolai bizonyítványt állított ki 1923. május 15-én Wunsch Ferenc osztálytanító. Kitűnő minden bejegyzés. Polgári Fiúiskolai bizonyítvány 1923—24-es tanévben: példás és jeles, 1924. június 29-én Reisz Jakab osztályfőnök állította ki. 1924—25. tanév, kiállítva 1925. június 28-án, igazgató és osztályfőnök Reisz Jakab, jeles eredmény, magaviselet példás, szorgalom dicséret, a tárgyak pedig jelesek.

Az egyházjog ifjú egyetemi tanára

Az esztergomi kisszemináriumba a fölvételi vizsga ünnepélyes keretek között zajlott, jelen volt az összes kanonok, rajtuk kívül egy bencés tanár (a bencésekhez jártak a kisszeminaristák gimnáziumba). Ismeretlen latin szöveget kellett fordítani magyarra, szavalni egy verset, éneket is kívántak, hogy van-e a jelöltnek énekhangja. Mindettől én mentesültem, mert korábban elvitt bemutatni a hittanárom, s kérte az ottani atyákat: jó tanuló, rendes fiú, szegény gyerek, vegyék föl — és fölvettek.

Rokonokat esket szülőfalujában, Adácson 1973-ban

Nyáron kiküldtek egy listát, hogy mit kell vinni, hány inget, hány ruhát, párnát, ami szükséges a diákkollégiumban, s benne volt hogy harminc ligulát. Nem tudtam, mi a ligula, megnéztem a Burján-féle szótárt, az volt benne, hogy földnyelv — hát hol lehet harminc földnyelvet szerezni? Később megkérdeztem az esperes urat. A ligula nem más, mondta, mint egy keményített fehér vászon, amit a papnak a gallérjára helyeznek, s hátul megtűzik.

A nyugalmazott főpásztor 1996-ban

A cserkészcsapatba mi is beléptünk a gimnáziumban, ma is megvan a cserkészbizonyítványom. Nagyon híres volt a 14-es számú Holló vízi cserkészcsapat. Minden évben lementünk az Al-Dunára, Bulgáriába. A cserkészetbe megválogatták, kit vesznek be. Egyik tanárunk, Dani bácsi nem szerette a cserkészeket, mindig kipécézte őket, ha valaki cserkész, teljesítse a kötelességét, mondta, ha nem tudott válaszolni a diák.

Püspökké szentelése 1964-ben

Vége a kisszemináriumnak, az érettségi következett, majd Budapesten folytatódott az élet. Előírták, mennyi fehérneműt, ágyneműt kell vinni, elindultunk édesanyámmal a miskolci vonattal Budapestre 1931-ben. A Központi Szemináriumban az elsőéveseket a harmadik emeleten helyezték el, külön hálószobánk és nappalink volt, minden kurzusnak külön tanulószobája. A hálószobában 25-30-an laktunk, minden ágy függönnyel volt elválasztva a másiktól. Szorongva és várakozással indultam ennek a nagy feladatnak, annál is inkább, mert csak egy-két ismerősöm volt az új helyen. Esztergomból hárman érkeztünk.

VI. Pál társaságában

A Központi Szemináriumba az egész országból odasereglettek a legjobbak, és megismerték egymást. Közös szellem, mély barátságok alakultak ki.

Szüleivel püspökké szentelését követően

1931 őszén Tóth Tihamér egyetemi tanárt nevezték ki szemináriumi rektornak. Emlékezetes az első találkozás vele a Normafánál. Valamennyi kispap fölment a Svábhegyre, a szemináriumnak volt egy öszvére kis kordéval, azon egy hordó bort meg élelmet szállítottak utánunk a közös ebédhez. A rektor azt mondta: megírta a Vallásos ifjút, a Jellemes ifjút, a Tiszta férfiúságot, s szeretné megírni az ideális kispapot, de ezt nem könyvben, hanem a valóságban, a nevelésben kívánja megvalósítani.

A spirituális Kerner István volt, kalocsai egyházmegyés pap, valamikor Rómában végzett, a prefektus pedig Sali László, aki később rektor lett Győrben; a második prefektus Artner Edgár volt.

A menetrend: korai kelés, a kápolnában elmélkedés, szentmise, reggeli. A koszt már sokkal bőségesebb volt, kenyér nemcsak egy darab, hanem annyi jutott, amennyi kellett, volt kávé is. Reggeli után átmentünk az egyetemre.

Kecskés Pál professzor egész fiatal tanár volt akkoriban, még nem írta meg nagy művét, amelyet azután Nyíri Tamás professzor dolgozott át és adott ki Az Emberi gondolkodás története címen. Kecskés Pál kitűnő tanár volt, készült minden órára, csak az volt a probléma vele, hogy nem akarta abbahagyni az előadást. Hiába csengettek, ő egyre csak folytatta. A vizsgákon senkit nem akart megbuktatni, inkább elküldte az illetőt, hogy jöjjön még egyszer.

Az egyházjog – amelynek később professzora lettem — az utolsó évfolyamban szerepelt. Baranyai Jusztin ciszterci szerzetes adta elő. Mindig pedáns volt, mintha skatulyából húzták volna ki. Civil ruhában járt, s csak egyetemi szobájában öltözött át, s jött be közénk rendi reverendában. Letérdelt, akkor a katedrára még lépcsőkön kellett fölmenni, amely lánccal is körül volt véve, és úgy imádkozott.

Tudós típus volt, Innsbruckban végzett, a jognak inkább a jogfilozófiai részére, az alapokra helyezett nagyobb hangsúlyt. Mi a jog fogalma, funkciója, feladata, ezt nagyon alaposan kifejtette. Nála szerettem meg az egyházjogot.

1936-ban, a téli szünetben tíz napra zarándoklatra mentünk Rómába. Közben megnéztük Firenzét, a képtárakat, de a legtöbb látnivaló Rómában volt. A Vatikánban laktunk, a Santa Maria kollégiumban. A legnevezetesebb volt a pápánál tett látogatás, A Szentatya idős és beteg volt már, de fogadott bennünket. Akkor találkoztam először a világegyház fejével és a katakombákkal, Róma lelkével. Páter Bangha Béla írja valahol, hogy ha Róma lelkét keressük, ne a Forum Romanumra menjünk. Róma lelke a pápaságban van, Péter utódában, Szent Péter sírjánál és a katakombákban, a mártíroknál.

A szemináriumban gondoskodtak arról, hogy a növendékek egészséges életet éljenek. Kijártunk a hárshegyi cserkészparkba, télen pedig síelés, ródlizás, szánkózás szerepelt a porgramban. Kirándultunk Mátraverebély-Szentkútra, ott töltöttünk egy éjszakát a zarándokházakban, papírral takarództunk, jó edzés volt. Este tábortűz és a kegyhelyen zarándoklat. Másnap a nuncius is megjelent, Angelo Rotta, s nagyon örült, hogy kispapokat látott a zarándokhelyen.

A Vatikán kezdettől fogva kereste a modus vivendit, s mindig több irányú politikát folytatott. Esty Miklós pápai kamarás említette egy alkalommal: a Vatikán politikájában két irányzat figyelhető meg: az egyik a kemény vonal, a másik pedig a szelídebb, az alkalmazkodásra inkább hajló. Ennek az az értelme, hogy bármiként alakuljanak is az események, föl legyenek készülve rá.

A kemény vonalnak Tardini, helyettes államtitkár volt a képviselője. Amikor Mailone bíboros államtitkár elhunyt (aki egyébként igen nagyra értékelte Serédi Jusztinián egyéniségét), a pápa nem töltötte be az államtitkári széket, hanem Tardini és Montini (a későbbi VI. Pál pápa) helyettes államtitkárok kormányoztak. Montini a kompromisszumokra, a modus vivendire törekvő irányzatot képviselte. Az 1964-es részleges megállapodás az ő idejében született meg, Tardini ugyanis — a kemény vonal képviselője — időközben elhunyt.

A zsinat nyitó ülésére három püspököt engedtek ki. Grősz József, aki Mindszenty akadályoztatása miatt a püspöki kar elnöke volt, 1961-ben elhunyt. Helyére — elsősorban koránál fogva — Hamvas Endre csanádi püspök került, hiszen egyik érseki szék sem volt betöltve. Mellette a kiutazók között találjuk Kovács Sándor szombathelyi püspököt, aki lojális, mosolygós, kedves ember volt és Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzót. Az állam azért is igen alaposan mérlegelte, kiket engedjen ki a zsinat megnyitására, mert tartott attól, vajon milyen helyzetképet festenek a magyarországi viszonyokról a Vatikánban a hosszú elzártság után kiutazó főpásztorok. A személyek kiválasztásakor a kádári politika és a magyar külpolitika valamennyi szempontjára körültekintő figyelemmel voltak.

A magyar küldöttség tagjaival a Vatikánban természetesen tárgyalásokat folytattak, illetve a püspököknek be kellett számolniuk az egyház magyarországi helyzetéről. XXIII. János pápa előtt állítólag hosszú lista feküdt magyar nevekkel és Magyarországra vonatkozó tényekkel a kihallgatáskor, s nyilvánvalóvá lett, hogy a Vatikán minden szempontból igen jól tájékozott az egyház magyarországi helyzetéről. Ezt — beszámolóját követően — Hamvas püspöknek is tudomására hozták.

1964. szeptember 15-én Budapesten aláírták a részleges megállapodást, illetve az ehhez csatolt jegyzőkönyvet. Vatikáni részről Agostino Casaroli prelátus, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjának helyettes titkára, magyar részről Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke írta alá a megállapodást. Casaroli utalt arra, hogy harminckét oldalas — olasz és magyar nyelven készült — jegyzőkönyvet csatoltak a megállapodáshoz. Az egyik oldalon szerepeltek a Vatikán megállapításai, előterjesztései, a másik oldalon pedig az erre adott magyar válaszok. A terjedelemből következik, hogy nyilván számos téma szerepelt a tárgyalásokon. Három kérdésben sikerült megegyezésre jutni, s ezeket tartalmazza az ismert egyezmény.

1964. szeptember első napjaiban Magyarországra érkezett Agostino Casaroli, erről azonban csak 15-én, az egyezmény bejelentésekor szerzett tudomást a közvélemény. 15-ét megelőzően üzenetet kaptam, hogy keressem föl Casarolit. Amikor egy budai villában találkoztunk, Casaroli közölte velem, hogy Győrbe, az idős Papp Kálmán püspök mellé kerülök segédpüspöknek. A hír nem lepett meg, hiszen előtte, 1964. augusztus 17-én berendeltek az Állami Egyházügyi Hivatalba és ott Prantner József elnök tudomásomra hozta: az állam nem emel kifogást püspöki kinevezésem ellen. A gyakorlat tehát az volt, hogy először az állam ismertette a döntést, ami jelezte előzetes beleegyezését. A jogi alapot erre az 1957-es 22. minisztertanácsi törvényerejű rendelet adta meg számukra, s ez szabályozta az alacsonyabb egyházi kinevezéseket is. Ennek szövegét azonban nem mindenki tartotta fontosnak megismerni, így olyan esetekben is állami hozzájárulást kértek, amikor erre nem lett volna szükség.

Casarolinak adott válaszomban igyekeztem elhárítani a kinevezést. Az egyházmegyében nehéz helyzet uralkodott: Rozsári Menyhért, volt egri apostoli kormányzó, a kemény kezű vikárius vitte az ügyeket, akitől mindenki tartott, sőt rettegett. Állami nyomásra, egy másik egyházmegyéből helyezték oda, s a hatalom ígéretet tett neki, hogy őt nevezik ki püspöknek.

A Szentatya óhaja, hogy Ön kerüljön oda — mondta tiltakozásomra Casaroli, majd befejezésül hozzáfűzte: okosnak kell lenni és határozottnak. Megfogadtam a tanácsát, s a későbbiekben is igyekeztem ehhez tartani magamat. Hasonló szellemű püspöki jelmondatot választottam: Szelídséggel párosuló határozottság.

Amikor bátyámmal közöltem püspöki kinevezésemet, nagyon megijedt és riadtan kérdezte: hogyan merted elfogadni? Ezt válaszoltam: nem örülök neki, de nem félek tőle. Bízom a Jó Istenben, hogy megsegít.

Szüleim megélték püspökké szentelésemet. Mielőtt Győrben elfoglaltam a helyemet, hazalátogattam. Édesapám kikísért az egyszerű falusi ház folyosóján. Búcsúzóul fölemelte a kezét és így szólt hozzám: fiam, ne felejtsd el, minden ember ember, és a báránykákat, akiket felülről bíztak rád, tisztességesen legeltesd. Ez volt a parancs, pályamunkás édesapám utasítása. Ennek az intelemnek a szellemében törekedtem helytállni, ami sok nehézséggel járt, de a parancs mindvégig ott lebegett előttem.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu