 |
 |
 |
 |
2000.augusztus
6. |
.
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
A lélek szótára Csoda A Szentírás csodáiról olvasva, vagy a kereszténység történetének csodaként számon tartott eseményeiről hallva fel-felmerül bennünk, hogy mindez valami különös társasjáték lehet: Isten világot teremt bizonyos törvényszerűségekkel, megadja az embernek a kutató és gondolkodó értelmet, hogy ezeket feltárja, aztán néha olyan jelenségeket hoz létre, amelyek azért kápráztatják el az embert, mert az addig megszerzett tudás keretébe nem férnek bele, sőt, olykor ellent is mondanak neki.
Ugyanakkor hányszor szalad ki a szánkon egy gyönyörű táj közepén vagy egy hegytetőről körülpillantva: „nahát, ez valami csoda!”. Amikor a közeli környezetünkben egy fiatal hirtelen nagyot változik a jó irányba, azt mondjuk: „ez kész csoda”. Ezek mindenki számára különleges jelek, a hívő embernek azonban Isten üzenetszerű jelei: a gyönyörű táj, a jelentős emberi változás, a szemet kápráztató szivárvány vagy más szép és ártalmatlan természeti jelenség. Isten nem keveredik önellentmondásba: a csodák nem az ő valóságot meghazudtoló fricskái. Sőt nagyon is beleférnek az isteni rendbe, csakhogy a valóság egészének törvényei szerint: melyek része mind a természetes, mind a természet feletti világ. Minden csoda üzenetet hordoz. Az Ószövetség csodáinak üzenete: Isten az ő népével van. Azokból a rendkívüli jelekből, amelyekkel az Úr ezt tudatosítani akarja népével, nem szabad következtetéseket levonnunk Isten természetének egészére. A Vörös-tengeren át menekülő zsidók üldözőinek pusztulásának üzenete, hogy Isten hűséges választottaihoz, mert hűséges kinyilatkoztatásához, amelyet rájuk bízott. Természetesen Isten gondviselője volt azoknak is, akik e jelek vesztesei lettek, az ő örök sorsuk és lelkiismeretük is az ő szívén nyugszik, akkor is, ha ezek az idegen népek az Ószövetségben a gonoszság szimbólumai, előképei. Isten csodáival nemcsak kifelé, de a nép sorai közt is büntet, leckéztet. Már az is kész csoda, hogyan lehet negyven éven át bolyongani a Sínai-félszigeten, de a tengerből kijövő mérges kígyók is az ő közvetlen jeladása. A nép kiszolgáltatottsága egyre kétségbe ejtőbbé válik, ami nemcsak a közvetlen életveszély kínzó félelmét, de a nép kihalásának, a választottság megszűnésének, az Ábrahámnak tett ígéret visszavonásának veszélyét is jelenti. Isten pedig egy újabb jellel figyelmeztet a hozzá való hűségre: a Mózes által magasba emelt rézkígyóra bárki rátekint, meggyógyul. Az Újszövetség ennél sokkal teljesebb üzenetet hordoz: Isten az Atyánk. Ráadásul ezt az örömhírt már egy olyan nép veszi át, amely lelkileg érettebb, nemcsak ellenségképben és véres győzelemben tud gondolkodni, hanem ha Isten iránti engedelmessége úgy kívánja, Jézus Krisztusban el tudja fogadni a megváltás egyetemességét, testvérnek tudja tekinteni az idegen népből származókat is. Ezért Jézus az atyaság jegyeit hordozó csodákat tesz úgy, hogy ő maga teljesen háttérben marad, jelezve: amit tesz, Istenre utal. Ő már nem áll bosszút és nem leckéztet a csodáival. Ugyanakkor, ahogy Szent Ágoston mondja: „Ha Isten Igéje cselekszik, akkor tettei szavak”. Jézus olyan jeleket ad, amelyben a tanítás többrétegű. Tettei bizonyítják, hogy ő az Isten Fia. Ha ezt elfogadtuk, akkor megértjük: parancsai és tanácsai nem pusztán egy új etikai rendszert hoztak, hanem ez a kizárólagos életszabály, amely a beteljesedéshez vezethet. Csak jót tesz: beteget gyógyít, ördögöt űz, kenyeret szaporít, lecsendesíti a vihart, és megszabadítja a világot a terméketlen fügefától. Érzékelteti, hogy a valóság legmélye jó, mert Isten emberszerető Atyaként tartja kezében a mindenséget. A külső és érzékelhető gyógyulások révén bizonyítja, hogy van hatalma a benső gyógyításokra is, a lélek vakságának, bénaságának és más betegségeinek orvoslására a bűntől való megszabadítás árán. Már a csodás gyógyításkor is kifejezi: mivel a szenvedés a bűn következménye, az ettől való meggyógyítás bűnbocsánattal jár együtt. Ez persze soha nincs ráerőszakolva az emberre, hiszen szabadságát Jézus tiszteletben tartja, csodatettei általában a hitre adott válaszként jönnek létre. Van egy másik világ. Meglehet, a csoda az emberi tapasztalatoknak ellentmond, de a valóság egészének soha. Hiszen annak az Istennek a jele, aki mindezt létrehozta. Egy-egy szenvedést – betegséget, éhséget, életveszélyt – elhárító csoda mintegy viszszahoz valamit az eredeti, az első teremtésből, a szenvedés nélküli világból, ezért nemcsak megelégedéssel tölti el a meggyógyított vagy jóllakatott embert, hanem vágyódást is érez miatta a teljesebb élet, az Isten országa iránt. Ha hittel fogadjuk Istennek ezeket az élő jeleit, amelyeknek külső jegyeit persze később a technika, a természetgyógyászat, a parapszichológia vagy a fejlődés másfajta megnyilvánulásai megközelíthetik, akkor is el kell fogadnunk, hogy ezek a csodák a maguk korában egyértelmű isteni jelek voltak, melyek az elmondott tartalmat magukban hordozzák, és üzenetük van a mai ember számára. Ez pedig elsősorban Jézus istenfiúi hatalmának megnyilvánulása a szentségekben. Ha a szentségi jeleket a hit szemével látjuk, sokkal teljesebb mértékben, mint egy hirtelen gyógyulásnál – csodáknak vagyunk tanúi. Ezek külső megnyilvánulásai lehetnek azok a lelki értelemben vett csodák, amelyeket pl. egy-egy megtérő életében fedezhetünk fel. Pajor András |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
