(ezerötszáz gyors)

Szabadság

A szabadság szóról elsőként a véres zászlók és a hosszú harc alatt elhullott legjobbak jutnak eszembe. Még mindig: gimnazista korom óta, amikor az esztergomi ferenceseknél Teodóz atya olyan hosszan és alaposan magyarázta Vörösmarty Szózatát. Arról is beszélt – ő beszélt róla, vagy csak én gondoltam tovább ebben az irányban: bevallom, bizonytalan vagyok -, hogy a szabadság nem csak kivívásakor követel(het) áldozatot az embertől. Merthogy a szabadság, a szó mély értelmében nem ilyen-olyan láncok vagy kötelékek szétszaggatását jelenti csupán. És nem is ezt jelenti elsősorban. A szabadságot azért kell megszerezni, hogy legyen mit odaadnunk: egy másik embernek – életünk társának -, azoknak, akiknek magunk adtuk tovább az életet, a közösségnek, mely minket éltet, ha gyötrelmesen is olykor – nevezzük az egyszerűség kedvéért nemzetnek. És annak, akitől mindannyian az életet kaptuk – és akinek a nevét ne vegyük hiába.

Szabadság: amikor eljön a nyár, a szónak egy másik jelentése kerül előtérbe. Nem véletlenül. Mert mindannyiunk nyári szabadsága egyrészt kivívott állampolgári jog arra, hogy egy-két-három hétre lerázzunk néhány köteléket. (Végre kialusszuk magunkat, többé-kevésbé magunk osztjuk be az időnket, kirándulunk a gyerekeinkkel és beszélgetünk a feleségünkkel. Néhány nap után már nem leszek ideges, ha a „hogy vagy?” kérdésre az asszony nem vágja rá azonnal a várt-elvárt választ, hogy „jól”. (“Hát nézd…”, kezdte tavaly nyáron a feleségem, és átbeszélgettük az éjszakát. Nem mondta, hogy jól van, és ettől mindketten kicsit jobban lettünk.)

A szabadság azt jelenti, hogy szembe tudsz nézni az életeddel. Hogy leráztad az önzés, az önhittség és a magaféltés láncát. A nyári szabadságban ez a kötelesség. Kötelezzük magunkat a szabadságra!

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu