Az utolsó aranyág

Több alkalommal az a szerencse ért a régmúltban, hogy riportútjaira elkísérhettem. Magánéleti síkon is közel álltunk egymáshoz: 1956-tól Balázs fia révén keresztkomák lehettünk. Derűs, empatikus lénye nemcsak egyesekre, hanem a legtöbb emberre kedvezően hatott, akivel a sors öszszehozta. Kiváltképp a vidéken élők körében vált rendkívül népszerűvé: tehetsége, közvetlen emberi magatartása, derűs kedélye, és a magyar vidék páratlan ismerete révén hamar belopta magát a legújabb ismerősök szívébe is.

Mint a tenyerét, úgy ismerte ezt a megcsonkított, szép országot: a Dunántúl legdélibb pontjától az északi részek határmezsgyéjéig. Írásaiban nemcsak az ezeréves múlt számos értéke csillant meg, hanem földerengtek azok az egyedi vonások is, amelyek egy-egy hazai tájegységre vagy odavaló személyekre annyira jellemzőek.

Egyháziak és világiak körében egyaránt számos jó ismerősre, segítőtársra akadt. Több egyházmegyében mint közeli rokont fogadták kiszállásai során. Magától értetődő természetességgel, könnyedséggel írta meg olykor tragikus élű, lírával átszőtt és bonyolult riportjait: mindig tudott valami jellemző, új vonást fölmutatni a keresztény magyarság mindennapjaiból.

Jól emlékezem egy balatonfelvidéki közös utunkra, amikor a plébános szőlőjében nemcsak az okos, megtartó szavak váltak kőbe véshető igazsággá, hanem lelket pezsdítővé lettek a présház és a lugasok mélyén fölcsendülő népi hangzatok is. Azok a dalok, amelyek egy érző, elkötelezett, minden ízében magyar és keresztény szellemiségű íróember szívéből fakadtak föl az élet kivételesen szép és harmonikus órájában. És ezek is igaz, hazájához hű vallomások voltak - mint egész életműve.

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu