Illés Sándor

A levél

A sarkon utolérte. Ott kezdődött az ő körzete. „Hová ilyen sebesen, húgom?” – állt szorosan mellé. A lány elpirult. Valamit válaszolt, de ki érti azt, hiszen ilyenkor nem a nyelv beszéde a fontos, hanem a szívé. És a tekinteté.

Mindez még a tavasszal történt, azóta gyakran találkoztak, Borbálát mindennap leküldte az asszonya tejért és péksüteményért a sarki boltba, s ilyenkor rendszerint véletlen találkozott a postás-fiúval, akiről tudta már, hogy egy ercsi napszámos ember fia. Az meg őróla, hogy a hatodik gyereke egy szegény családnak és egy ügyvédnél háztartási alkalmazott.

Ahogy véget ért az iskolai tanítás, az ügyvéd a Balatonra utazott a gyerekekkel, Borbálára hagyva a nagyapát. Ettől kezdődően több ideje maradt Jani gyerekre is, az öreg Laci bácsi el volt otthon egymagában is keresztrejtvényt fejtett. Borbála pedig többször várta a sarkon a postást.

Jani betartotta az előírt szabályokat, szorgalmas volt és figyelmes. Egyszer egy közeli cukrászdában is találkoztak, de különben csak akkor váltottak néhány kedves, meleg szót, amikor Borbála egy utcahosszon át elkísérte a postást. Minden ház előtt megvárta, amíg kijött, aztán a szomszéd háznál újra. Volt egy nagy sárga ház, négy emeletes, onnan mindig gondterhelten tért vissza. „Erzsi néni behívott egy feketére. Kínált pálinkával is, de nekünk nem szabad alkoholt fogyasztanunk!” – mondta.

„Osztán hány éves az az Erzsi néni?” – kérdezte tőle gyanakodva a lány. „Oh, nagyon öreg, ezüst a haja, alig jár, a levelet vár a lányától. A kémlelőablakon át les mindig, vár rám, szeret beszélgetni. Valahol külföldön dolgozik a lánya…”

Jani gyerek bekísérte a lányt a sarki boltba és túrórudit vett neki. Meg egyszer pogácsát. Aztán mentek tovább, nevetve, Jani olykor, mintha csak véletlenül tenné, megfogta a kezét.

A múlt héten a nagy sárga ház előtt, amelyben Erzsi néni lakott, Jani feltolta homlokára a postássapkát. „Rosszat sejtek”! – mondta komoran és egyszerűen. Tegnap hoztam egy levelet Erzsi néninek, gondolom a lánya írta, ezt várta már hetek óta. De hiába csengettem. Senki nem nyitott ajtót. Erre becsúsztattam félig az ajtón a küldeményt, gondoltam, lehet, hogy a néni a piacon van. De ma ugyanott találtam a levelet. Valami baja eshetett…”

A sarkon elváltak, Borbála sietett vissza a munkahelyére. Főznie kell valamit az öregnek. Talán lecsót. Töprengve szedte a lépcsőket, sose használta a felvonót. Arra gondolt, amit Jani mondott és őt is nyugtalanította: kézbesítetlen levélre. Amikor az öreget rendbe tette, tiszta kötényt kötött és visszasietett a nagy sárga házba. Megtalálta a levelet. Talán szabálytalanságot követett el, de magához vette. Két szomszéd lakóhoz is becsengetett, így tudta meg, hogy Erzsi nénit a közeli kórházba vitte a mentő.

Egyenesen odament, izgatottan járta végig a belosztályt, amíg rátalált. A kórházi ágy szélén ült, már jobban érezte magát. „Levelet hoztam!” – állt meg mellette, majd átnyújtotta neki a küldeményt. „A Jani nem tudta kikézbesíteni. A Jani, tudja, a rokonom nekem…”

A beteg arcán az öröm fénylett. „Olvasd kislányom, nálam nincs szemüveg. Olvasd. Biztos az én drága lányom írta…” Valóban ő írta, Borbála meg olvasta. Kétszer is fel kellett olvasnia, utána Erzsike a keblébe rejtette a borítékot. „Köszönöm, életem. Egyen már meg egy pogácsát, megkínálom. Tegnapelőtt hozta be a barátnőm, kissé már száraz. De magának jó még a foga…”

Borbála kettétörte a pogácsát, s rágni kezdte, nem is volt annyira száraz. Inkább kicsit sós. Mert ahogy lenyelte az első falatot, az anyjára gondolt, kibuggyant a könnye és ráhullott a pogácsára…

(Lehet, hogy a Hivatal fegyelemsértőnek találja az esetet, érdeklődik majd nálam, de én el nem árulnám a szereplőket. Ne keressék őket. Talán nem is Budapesten történt, amiről hírt hoztam. Szegeden, Pécsett, Győrött is megtörténhetett, hiszen vidéken még magasabb hőfokon ég a szívekben az emberség és a szeretet…)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu