A búcsúk kézikönyve

1967-ben jelent meg az Indulgentiarum Doctrina című apostoli konstitúció a búcsúkról, melynek 13. pontja kimondja, hogy a búcsúk kézikönyvét át kell dolgozni. Ennek tett eleget immáron negyedszer az Apostoli Paenitentiaria, amikor 1999-ben kiadta a búcsúkról szóló szabályokat és engedélyeket.

„A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyeket a keresztény hívő, aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, mely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és részesíti belőle”- olvashatjuk a búcsú fogalmát az Indulgentiarum Doctrinában. Búcsúra azért van szükség, mert az isteni igazságosság megkívánja, hogy mindazok, akik a bűnükkel kárt okoztak, jóvátételt adjanak. A szentgyónás és az elégtétel elvégzése után is marad fenn büntetés. Ennek elengedése Krisztus és a szentek érdemeire való tekintettel lehetséges.

Jelen kötet tartalmazza mindazokat a tudnivalókat, amelyeket a teológiában kidolgoztak a búcsúkra vonatkozóan. Így mindazok, akik a búcsúkkal kapcsolatban bizonytalanságban vannak, elolvashatják a szabályokat és a búcsúnyerés feltételeit. Az átdolgozott kiadás kibővíti a búcsúnyerés alkalmait, így mindenki, aki megfelelő lélekkel végzi ezeket a cselekedeteket, búcsút nyerhet. Ezek azért vannak, hogy a hívők az életük minden cselekedetét keresztény lélekkel végezzék, és törekedjenek a tökéletesebb szeretetre.

A Kézikönyv tartalmaz egyéb búcsúengedélyeket, amelyek imához és egyéb vallási cselekedethez tartoznak. Nemcsak a latin Egyház hagyományából merít imádságokat a Kézikönyv, hanem a bizánci, az örmény, a káld, a kopt és az etióp hagyományból is.

A 2000. Nagy Jubileumi Év számos alkalmat kínál a hívőnek, hogy búcsút nyerjenek. Figyelni kell azonban, hogy betartsuk az Egyház szabályait ezzel kapcsolatban, és arra kell törekednünk, hogy a bűnbánat szellemét növeljük magunkban, és a szeretet vezesse kiengesztelődésünket.

(A Szent István Társulat kiadása)
Hesz Judit

A szacellum rózsája

S. Szabó Péter esszéi Prohászka Ottokár püspökről

A közelmúltban immár a második könyve jelent meg a történész szerzőnek Prohászkáról. Az evangélium és a munka címmel látott napvilágot az előző, amelyben Ottokár püspöknek a társadalomra vonatkozó nézeteit tekintette át.

Újabb könyvében S. Szabó bevallása szerint valami mást akart elérni. Hhosszadalmas értekezések, tanulmányok helyett rövid esszéket írt Prohászka témáiról, motívumairól, látásmódjáról. Ezáltal jobban, tökéletesebben és több olvasó számára követhetően szándékozott megmutatni őt: a szellemét, egyéniségét, lelkületét és gondolatait.

Arról, hogy mindez miként sikerült, álljon itt a könyv utószavából Szabó Ferencnek, a Prohászka-kutatás összehangolójának néhány sora: „Amikor pár éve létrehoztuk a Prohászka-kutatócsoportot, amelynek kezdettől fogva tagja és termékeny társa S. Szabó Péter, éppen az volt a célunk, hogy elmélyültebb tanulmányokkal (ilyen S. Szabó Péter Az evangélium és a munka című könyve) és népszerűbb esszékkel feldolgozzuk és közkinccsé tegyük e nagy szellem és apostol szellemi lelki hagyatékát.”

Mint ismeretes, a kutatások javában folynak, s éppen ez év őszén ismét egy napos konferenciát rendeznek Székesfehérváron, amelynek előadás-anyagát hasonló módon közzé teszik a Prohászka ébresztése könyvsorozatban.

A kutatások egyik legnagyobb tárháza Prohászka naplójegyzetei. A címadó esszé, A szacellum rózsája itt tárgyként jelenik meg: „az esztergomi szeminárium kápolnájában lévő színes üvegrózsa, a szacellum (a latin szó kápolnát jelent) rózsája. Először 1885. február 26-án szerepel a szacellum a naplójegyzetekben. Prohászka ekkor 27 éves. Négy éve pap, esztergomi káplán, és két éve tanít a szemináriumban, előbb latint, majd morálist és pasztorálist. A kápolna, a szacellum meghitt, kedves hely számára” - írja S. Szabó Péter, aki esszéiben sorra veszi Prohászka tárgyait, többek közt a keresztet, a rózsafüzért, a kelyhet, de esszé olvasható Ottokár püspök kedvelt helyeiről, s az ünnepekről és az apostolságról alkotott tanításairól is.

(Magyarországért, Édes Hazánkért Kiadó.)
S. L.

Az Élet ereje

Aligha van, aki napjainkban kétségbe vonná egy, az egyház mibenlétének zsákutcába futó felfogásaiból adódó fonákságok veszélyére figyelmeztető mű létjogosultságát. Tudjuk: az egyház szolgálatának nem egyszer „nincs igazán átütő, életformáló, embereket újjászülni képes ereje”, s hogy „a gyülekezetek élete általában fáradt, száraz, unalmas”. Az ezt állító Boross Géza professzor Nem beszédben, hanem erőben című könyve úgy szembesít e fonákságokkal és úgy igyekszik lehetőséget kínálni meghaladásukra, hogy feltárja, milyen az, ha Isten országának ereje felülemelkedik rajtuk, ha az Élet birtokba veszi azt, ami máskülönben pusztulásnak lenne kitéve.

Boross professzor műve az egyháztörténet területéről összegyűjtött példákon keresztül állítja elénk Isten országa erejének ismételt megnyilvánulásait, A didaktikus megjegyzések mellőzésével, pusztán az elbeszélt történetek, események révén éri el, hogy olvasója tanuljon, a szó legnemesebb értelmében.

Miután néhány szóban felvázolja Istennek a történelemben - s fokozhatatlanul Jézus Krisztusban - ható ereje lényegi vonásait, nyolc téma köré csoportosítja az első századoktól egészen napjainkig ívelő példáit, történeteit. Ezek a következők: szenvedés, prédikáció, misszió, vallási ébredés, lelkigondozás, diakónia, imádság, megtérés. A névmutató közel háromszáz nevet tartalmaz, a múlt és a jelen egyháztörténetének meganynyi kiemelkedő vagy esetleg kevéssé ismert személyisége helyet kap a kötetben, de a válogatás szempontjából a katolikus személyiségekről elismeréssel szóló szakaszok mellett is (természetesen) nagymértékben meghatározó tényező a szerző felekezeti hovatartozása. Az egyes fejezetek persze így is lebilincselő olvasmányt jelentenek, a kisebb-nagyobb történelmi ugrások ellenére is egyetlen éltető középponthoz, Isten országa erejéhez rendelt egységes eseménysort, amely a nem protestáns olvasót is megragadja.

Boross Géza lemond a tudományos külszínről, amely ebben az esetben kétségkívül zavaróan hatna, s csupán a megbízhatóságot szavatoló és a legalapvetőbb további tájékozódást biztosító apparátust kapcsol munkájához, amely ekképpen, az önmagukért beszélő egyháztörténeti példák révén válik azzá, amit a felvonultatott anyagnak a gyakorlati teológia szempontjából levonható tanulságait összegző zárófejezet is kiemel, olyan intéssé, amely a Jézus Krisztus szándéka szerinti keresztény életgyakorlat és egyházkép kialakításához segít hozzá. A kérdés gyakorlati válaszra vár: „Hogyan nyerhetné el egyházunk (gyülekezetünk) is Isten erőit, s hogyan járulhatna hozzá ezen erők árasztása által kortársaink, magyar népünk lelki gyógyulásához?”

(Harmat – Kálvin, Budapest, 2000)
G.

A legenda szépsége fogható alakban

Mindenki számára jól ismert a második naivitás gondolata, amely szerint abban az esetben, ha valamely korábban magától értetődőnek számító elképzelést egy új eszmerendszer, valamiféle „fejlődés” képviselte kritika ellehetetlenít, a szóban forgó gondolati tartalmat (ha érdemes rá) úgy kell újra magunkévá tennünk, hogy ebben az elsajátításban benne legyen a kritika létezésének tudata, annak elfogadása vagy meghaladása. Mindez kiemelten áll a sokszor lekicsinyléssel emlegetett legendákra. A túlzott érzelmi töltésű és csodahajhász történetekként elkönyvelt legendákat illik háttérbe szorítani a mai emberhez közel álló, a konkrét mindennapokhoz útmutatást adó példákkal szemben. Pedig a legendák valódi és éltető világosságot őriznek, s nemcsak a kritikátlan tudat számára jelentettek támaszt. A legendák újbóli feltárásánál, új elsajátításánál mi sem időszerűbb.

Többek között ezért is kedves és lényeges könyv a magáról az elmúlt években egyre gyakrabban hallató Sólymos Szilveszter bencés atya Szent Benedek keresztes érme című karcsú kötete. Talán nem mindenki ismeri azt a gazdag hagyományt, amely rendkívül szép formában, fogható alakban jelenik meg az egyik oldalán Szent Benedeket, a másik oldalán Jézus Krisztus keresztjét (természetesen más jellegű ábrázolás is létezik), feliratok és egyéb vissza-visszatérő ikonográfiai jegyek mellett ábrázoló érmen. Sólymos Szilveszter lényegretörő bemutatásából megismerhető Szent Benedek (akinek passió-teológiáját mások mellett Hans Urs von Balthasar is kiemeli) kötődése a kereszthez, az e köré épülő hagyomány (amely a kereszt tényleges erejéről és ennek az erőnek a komolyan vételéről tanúskodik) és persze elsősorban az ezt tükröző keresztes érem története és kultusza a XVII. századtól, a különböző ünnepi alkalmakra készült ábrázolások, valamint a Szent Benedek-éremhez hasonló keresztes érmek. A szerző kitér az érem magyarországi kultuszára és közöl egy, a Benedek-keresztről szóló rövid írásműről készített XVII. századi magyar fordítást is, amely talán elsősorban nem mosolygásra indítja az olvasót, hanem feltárja számára azt az életet, amelyet korábbi századok a keresztben ismertek fel.

A kötet második fele hármas csoportosításban mutat be, rövid, szakszerű leírással, hetvenkét, a pannonhalmi numizmatikai gyűjtemény birtokában lévő keresztes érmet. A bemutatott érmekről készült fényképek rendkívül jó minőségűek, világosan kivehető minden részletük, a feliratok nagy része olvasható. Ez a gondosság jellemzi egyébként a kötet egészét: az elegáns borító és a választékos betűtípus méltó külsőt kölcsönöz ennek a karcsúságában is igen gazdag kötetnek, amelyben (az ajánlást író Várszegi Asztrik főapát szavaival) egyképpen „gyönyörködhet a hívő, a vallástörténész és a numizmatikus”.

(eFo Kiadó, Budapest, 2000)
t. g.

Mi terem a lom között?

A különösebb bemutatásra aligha szoruló Czakó Gábornak 1997-től a Duna Televízióban műsoron lévő Beavatás című esszésorozatából válogató és azt néhány írással kiegészítő, azonos című kötetét olvasva fölöslegesnek érezhetjük azoknak a fantasztikus háttérre rajzolt elbeszéléseknek, regényeknek a közegét, amelyeknek szereplői egy olyan világban próbálnak felmutatni valamit abból, ami emberi, amely végleges elnyeléssel fenyegeti az emberi kultúrát. A magunk világa is éppen eléggé fantasztikus, éppen eléggé távolinak tűnhet attól, amit emberinek szeretnénk tudni s az emberi tartalmak felmutatására tett kísérlet is éppen eléggé képtelennek, abnormálisnak tetszhet. De hogy mi is az emberi, azt egy olyan terület tárja fel, amely jóllehet szerves része az embernek, mégis meghaladja őt. Esszéiben Czakó Gábor a világ jelen helyzetét az anyagi kereteket meghaladó, általa ötödik dimenziónak nevezett valóság alapján értékeli. Ebben a dimenzióban „fölfedeztük Istent, a szeretetet, a tudást, a bűnt, a vallást, a művészetet, a bölcsességet, a jóságot, a halált”, s „ezek kivédhetetlenül minősítik a másik négy dimenzióban végzett tevékenységünket… viszonyaink mind innen kapják értelmüket és fényüket”. Ha az ember leválik erről a dimenzióról, az azt eredményezi, amivel mai (Czakó Gábor kifejezésével) gazdaságkori világunkban lépten-nyomon találkozhatunk, s amit a Beavatás írásai leleplezni igyekeznek: a személyes és társadalmi ürességet és célvesztést, a kulturális és közéleti pózokat, az ideológiák, kiokoskodott vallások démoni vakvágányait, az igazság homályba veszését, a mindennapi élet túlszínezett egyhangúságát, az összvilági manipulációkat, az otthon, az ünnep, a család lefokozott létformáját, a haszon és az érdek trónra lépését és így tovább. Az írások nagy része negatív természetű, vagyis elsősorban a visszásságok feltárását tartalmazza. De csak azért lehetnek meggyőzőek (mert mindenképp azok, még ha vitára hívnak is), mert mögöttük, akár kifejezett formában, akár csak rejtve, ott húzódik (ahogy Czakó Gábor nevezni szereti) a Lét, a végső Elv örök teljességének tudata és az a jelenségek értékelésére képesítő biztonság, amely csak erre támaszkodva szerezhető meg.

Az esszétől valamely kérdés olyan megközelítését várjuk, amelyben eleven a gondolat frissessége, amely ébren tartja figyelmünket és, az se baj, ha kissé csapongva, úgy visz magával bennünket, hogy gondolkodásra késztet, de szórakoztat is. Czakó Gábor esszéi többségükben eleget tesznek ilyetén elvárásainknak: életbevágóan fontos kérdésekről tárgyal úgy, hogy olvasójának figyelme oldalakon keresztül nem lankad, s a hol élesebben vágó, hol finomabb irónia segítségével, számos szerzőtől merített idézet vagy éppen statisztikai adatok révén érthető formában tárja szemünk elé az ember (ötödik dimenzióban gyökerező) emberségének eltűnésével fenyegető veszélyeket. Nyelve egyszerű, mégis szellemes, közel áll a köznyelvhez, de kedveli a frappáns, tömör megfogalmazásokat – eleven hordozója a szerző korábbi kötetei vonalába illeszkedő eleven gondolatoknak.

(Igen Katolikus Kulturális Egyesület, Kiadó)
G.T.

Három nap – a történelem foglalata

Ami a teológiai művek megjelenését illeti, kétségkívül az elmúlt évek egyik legnagyobb eseménye volt Hans Urs von Balthasar A három nap teológiája című művének magyar nyelvű kiadása. A század egyik legnagyobb teológusának e műve elsőként a Mysterium Salutis (1969) című, az újabb katolikus teológiai gondolkodást összefoglaló kézikönyv keretén belül jelent meg, később azonban önálló kötet formájában is napvilágot látott. Témája (ahogy a könyv hátsó borítójának szövege fogalmaz) a keresztény teológia voltaképpeni szíve: a húsvéti három nap, Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása; az e vonatkozásban felmerülő kérdésekre adott válaszok kihatnak a krisztológiától „függetlenül” taglalt teológiai területek mindegyikére, azok állandó vonatkoztatási pontját jelentik, a téma átfogó igényű feldolgozása ezért fokozott jelentőséggel rendelkezik.

Az öt fejezetre osztott mű első egysége a kereszt eseményének, Jézus Krisztus halálának alapvető megközelítését tartalmazza általánosságban a halál jelenségének körüljárásával, s az újszövetségi írások és az egyházatyák vonatkozó kijelentéseinek számbavételével, majd a tulajdonképpen a keresztény teológia történetében kezdettől jelenlévő kenózisról (Isten lealacsonyodásáról és önkiüresítéséről) szóló tanítás problémáit és történetét tekinti át, s nagyszabású teológiatörténeti öszszefüggéseket felmutatva szót ejt a spekulatív elképzelésekről és a konkrét, eleven keresztény tapasztalat tanulságairól egyképpen.

A második egység tovább pontosítja a kérdésfeltevést. A szerző a korábban az emberi egzisztencia mélyreható töréseként értelmezett halál és a kereszt egymásra vonatkoztatásával a maga teljes élességével igyekszik megragadni a kereszt eseményét, s a kereszt és a halál törésének meghaladását jelentő feltámadás egységét állítja a középpontba. Végül az előző fejezet eljárásához hasonlóan a konkrét és eleven tapasztalatot tárja fel, a halál (és a kereszt) törésének előrevetülését az ószövetségi írásokban és leképződését a kereszténységen belül, s öszszefoglalja az első két fejezet vizsgálódásainak eredményeit.

A kérdés kidolgozása és az alapvető megközelítés után a harmadik fejezettől fogva a szerző a konkrét húsvéti eseményeket tárgyalja a maguk egymásutánjában. A harmadik egység a következő eseményeket, témákat tekinti át: az utolsó vacsora, Jézus Krisztus olajfák-hegyi küzdelme, elfogatása, tárgyalása, elítélése, keresztre feszítése.

A negyedik fejezet középpontjában Jézus Krisztus halála és pokolraszállása áll. Ehelyütt is a bibliai elképzelések részletes bemutatásának, teológiatörténeti összefüggések megrajzolásának és jellegzetesen balthasari megközelítéseknek megragadó egységével találkozunk. A fejezet kiemelten a következő kérdésköröket elemzi: a pokol mint állapot, a pokol és a bűn összefüggései, az isteni Ige halála, szolidaritása a halottakkal, a pokol állandóságának és a halott Krisztus alászállásának lehetséges összefüggései.

Az utolsó és egyben legterjedelmesebb fejezet a húsvéti eseményeket lezáró történésekhez kapcsolódó kérdéseket tekinti át. Feltárja a feltámadásnak a kereszttel, a történelemmel, a zsidó hagyománnyal, Jézus Krisztus nyilvános fellépésével vonható összefüggéseit, s a már a korábbiakban is érvényesülő balthasari megközelítést nagyszabású formában dolgozza ki: ha a kereszténység isteni, szentháromsági személyként vallja meg Krisztust, életének egészét a Szentháromság horizontján kell értelmezni.

Egy eredeti és megragadó teológus rendkívül tág teret átfogó művéről van szó, amely ugyan erőfeszítést kíván olvasójától – de a kereszténység által Szentháromságként hirdetett Isten mélységébe nem is bocsátkozhatunk erőfeszítés nélkül. A könyv magyar szövege érthető és élvezhető, nem akadályoz tehát abban, hogy belevessük magunkat a könyv áttanulmányozásának nagyszerű és izgalmas kalandjába.

(Osiris, Budapest, 2000)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu