De nem csak gazdag volt ez az ember, hanem zsugori is. Soha a kezéből ki nem adta az aranyakat, sohasem segített senkinek. Még élete végén is, haldokolva csak a pénzre gondolt:

— Ha meghalok, a pénzemet tegyétek a koporsómba! Biztosan szükségem lesz rá a túl világon.

Amikor meghalt, a legidősebb fia a pénz java részét elrejtette magának. Néhány aranyat azonban bele tett a koporsóba, nehogy megszólják.

A gazdag ember igen megéhezett, mire átért a túlvilágra. Dühös volt, hogy nem, az összes pénzét temették el vele, de most már nem mehetett vissza a földre.

Látott a mennyben egy roskadásig megtelt asztalt, tele mindenféle finom falattal.

— Mennyibe kerül az a nagyszerű halkülönlegesség? — kérdezet a közelben álldogáló angyaltól.

— Málunk minden nagyon olcsó, egy kopejkába kerül.

— És az a pástétom?

— Az is egy kopejka, itt mindegyik egy kopejkába kerül.

Nagyszerű, ez igazán olcsó. Vígan lakmározhatok az aranyakból — mondta, és kiválasztott egy különleges ételt. Amikor azonban fizetni akart az angyal tagadólag rázta a fejét:

— Nem tudom felváltani, különben is ez a pénz nem érvényes nálunk.

— Hogyhogy? Az én aranyaimat nem akarják itt elfogadni?

— Nálunk — mondta az angyal — csak annak a .........................................