Krisztus-ábrázolások

Már a magyar románkor zsugorított „Tabáni Krisztusa” is remekmű — a nagykőrösi Arany János Múzeumban őrzött „Ludasi kereszt” nemkülönben. Nagy szó, amit mondok, de igaz — Grünwald „Isenheimi oltárával” azonos rangú az esztergomi Keresztény Múzeum féltett kincse — M.S. mester „Golgotája” az éppen kiszenvedett Megváltóval, aki éppen testi gyötörtsége miatt már háromnapos halottnak tűnik — a kéz görcseit föloldó faágak kellemes ritmusával. A valaha Budán, a Koronázó Mátyás templom múzeumában őrzött és most Esztergomba, a szemináriumba került XVII. századi fából faragott „Pusztavacsi Krisztus” értékrendje azonos Donatello és Brunelleschi Firenzében Krisztus-ábrázolásaival. „A keszthelyi Pieta” — bár túl szerények vagyunk az összehasonlítást illetően, mégis kétségtelen, hogy ez a kőbe álmodott plasztika eléri a nemzetközileg méltán elismert festményt, az „Avignoni Pietát”.

Sorolhatnám századunk magyar példáit is: Ferenczy Károly „Hegyi beszéd”-ét, Kerényi Jenő „Golgotá-ját” Somogyi József a Velencei Biennálén is megérdemelt sikert aratott megrendítő „Krisztus” értelmezését. A fénycsóvát most egy kevéssé ismert mesterműre irányítom, alkotója Búza Barna szobrászművész. Nehéz esztendőkben, 1954-57-ben készült több keresztútja. Sümegen, a ferences templomban ma is gyönyörűséget szerez és áhítatot kelt az a diófából faragott stáció-domborműsorozata, amely már a nyolcvanas évek alkotása. Nevezetes ciklusa pirogránitból készült, a pusztazámori templomban szentelték föl 1996-ban páratlanul szép és nemes mozgáskombinációkkal, melyek megrendüléssel és hallatlan szobrászi ökonómiával kísérik végig Krisztus szenvedéseit a Pilátus előtti jelenettől a sírbatételig. Iváncsa főoltára a szilfából faragott „Feszület”, Búza Barna a gyötörtetésben is a kín következő állomását is érzékelteti — a töviskoronázott fejben a föltámadás reményét.

A felejthetetlen mű azonban a székesfehérvári püspöki bazilikába komponált 76 cm-es nagyságú, diófából faragott „Golgota”. Formákba öltöztetett szobrászi nyelven képes folytatni a nagy előzményeket. A kínlódó test újabb fájdalmat visel. Tagbaszakadt poroszló veri jobb lábába a szöget, heves, oly kifejező közömbös mozdulatával. Hóhér és áldozat teremtődik egységes alakzattá, azonos mozgásrendszerrel, duhaj, szinte barokkos mozdulattal. A lendület feszült energiája föllobban a sátánlény robbanó gesztusában, és az Istenember tűrő hatalmában. Szobrászi dráma ez, maradandó üzenet arról, hogy csak aki vesztes, az érheti el a győzelmet a világon: az igazság, a lélek tisztasága. A gonoszság múlandó, de az önfeláldozó erény maga az örökkévalóság. Holnapunk.

Losonci Miklós

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu