 |
 |
 |
 |
2000.
június 25. |
Magyar pünkösd |
.
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Békesség nektek „Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk? Békesség nektek!” Jn 20,19. Az Úr Jézus feltámadása után köszöntötte így a tanítványait: Békesség nektek! Bármikor megtehette volna, de csak a tökéletes, teljes győzelem állapotából beszélt így, amikor már nyilvánvalóvá lett életének abszolút igazsága. Az ő élete a béke, melyet híveinek kínál. Mások is kínálják a békét, sőt, Jeremiás próféta szerint az idők teljességének (végének?) hisztérikus rögeszméje lesz a „béke”. Ám nem a krisztusi béke, hanem a világ békéje, a „pax romana”, melytől az Úr Jézus szigorúan megkülönböztette a saját békéjét: „Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja.” (Jn 14,27) A világ a leigázott népeknek kínál békét; maradjanak nyugton. Ez nem az igazság győzelme. A világ „békéje” hazugság: „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: Békesség, békesség noha nincsen békesség.” Jer 6,14. * * *Jézus a vízen jár (Mt 14, 22-33). Mi ez? Csoda? Tanítás? Jézustól szokatlan, hogy olyat tegyen, ami a természet rendjét „fölforgatja”. Tehát a vízen járás esetében nem jó nyomon járunk, ha arra gondolunk: Isten mindent megtehet. Ez a csoda sokkal inkább tanítás, méghozzá arról, hogyan lehet fönnmaradni. No nem a vízen, hanem a történelem folyamán , hiszen az idő még a háborgó tengernél is könyörtelenebb, mindent elnyel. A történtekre figyelve első meglátásunk ez lehet: a kételkedés nem tarthat fönn, mert ez aláás mindent, amit Krisztus alapoz meg. A Szentírás tanúsága szerint Péter is jár a vízen, mindaddig, amíg nem fogta őt el a félelem, és ez szüli benne a kételkedést. A problémák meglátása nem keverhető össze a kételkedéssel, mert amíg az egyik gondolkodásra, a másik megállásra késztet. A töprengés végső soron útkeresés. Ám a kételkedésből nem vezet út sehová. Sőt, roppant veszélyeket rejt magában. Azok a gondolkodók, akik „módszeres kételkedők”-nek vallják magukat, valójában beássák magukat és ádáz harcot folytatnak mindenkivel, aki utat keres, aki szeretne előre lépni. Furcsa ellentmondásra leltünk, amit a Szentírás így fogalmaz meg: „Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék” (1Kor 10,12). Nem gúnyos megjegyzés ez, hanem fölszólítás. Csak az maradhat állva, aki elindul és együtt jár az Úrral. Aki áll, de indulni nem hajlandó, az zúgolódni, majd háborogni, végül pedig háborúzni fog. És ez okozza a vesztét. Sajnos nem csak neki. Minden valódi érték — tehát az egész kultúra — a viszálykodásban először megkérdőjeleződik, majd pusztulásra ítélve áldozattá lesz. Háború idején az önzetlen szeretet csak a legnagyobbakban, a hősökben, a szentekben marad állva. Hogy mi tarthat fönn bennünket az időben, a — folyton háborúktól és a kételkedők szította üldözésektől viharzó — történelemben? Csak a béke — Fejedelme. Jól példázza ezt a vízen járás eseménye. Jézus beszállva a bárkába lecsöndesíti a tengert. Ez a belőle születő béke alkalmat ad a józan megfontolásra, az élet igazságának kimondására: Jézus Krisztus, te valóban „Isten Fia vagy”. fl-gj
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
