Jegyzetlap

Nemrég egy ferences templomfolyosó falán észrevettem egy rajzot: Szent Ferenc ministrál, egy ferences pap misézik, magasra mutatja föl az Urat. Ferenc bal tenyere kinyújtva a mellén, jobbjában kolomp, kondít egyet, lehajtja a fejét. Az Úr fölszáll, Ferenc leszáll a maga mélyére. A két pont közti feszültségben láthatatlanul izzik a Lélek. Pünkösdi pillanat. Ama első pünkösd óta folyton jár a Lélek a világban, az időben, az emberekben. Az egyházban, a liturgiában, a szív sóhajtásaiban. A Természetben. A Teremtésben. A Nem látható Világban. Nyomot hagy a Lélek mindenütt, merthogy ott fú, ahol akar, azt jelenti, bejár mindent és mindenkit.

Nem úgy, ahogy én gondolom, de talán úgy is. Ahogy Isten gondolatai nem az ember gondolatai, ugyanúgy Isten szándékai, tervei, útjai sem az emberéi. Valaki azt mondta: nem biztos, hogy annak a jónak, amit te szeretnél, meg kell valósulnia. Még akkor sem, ha az a jó valóban tiszta jó... Nem tudom, minek kell elkövetkeznie. Talán az a rossz, ami történik velem vagy körülöttem, egy sokkal jobb jónak az ugródeszkája. Egy dolog, bármely dolog, amely kétségtelenül rossz, attól, hogy az, még nincs befejezve. Még azt sem tudom, hogy amit rossznak mondok, valóban rossz-e. Mégis azt a jót kell akarnom, amit én ítélek jónak. Ebben is a Lélek titkos feszültsége működik.

Egy jól összeszokott vallásos közösségbe meghívták a röviddel azelőtt szabadult rabot, aki megtért a börtönben. Jöttét nagy izgalom előzte meg. Mindenki a javát akarta (nem veszélytelen dolog ez), de azért „mégis”... Fiatal pap vezette a beszélgetést. Arról volt szó, mit ad nekünk pünkösd? Sorolták: erőt, szellemet, bátorságot, ötleteket, kitartást, jövőt; megvilágosítja az elmét. Egy lány hirtelen kibökte: megóv a csalódásoktól. A kopasz új fiú, aki eddig hallgatott, csöndesen megszólalt: — nem óv meg. Ne is óvjon... Megütközést keltett, amit mondott, de az, ahogyan ezt tette, bántó él nélkül, mintegy mellékesen, talán nagyobbat. Néztek rá kérdő arccal. Ő meg folytatta: Minek kell csalódni. A Lélek nem óvóhely. Hanem az egyetlen tudás. Ő tud bennem. És jobban, mint én... Egy lány élesen odaszólt neki: Miért, te nem csalódtál, amikor elkaptak?... Az nem csalódás volt. Lebuktam, válaszolt a fiú. Benne volt a pakliban. És ez jött be. Ha nem bukok le — így mondta —, ma nem hiszek. Ha nem hiszek, nekem végem van. Nektek talán nem lett volna végetek. Pünkösd napján kereszteltek.

Nagy csönd ülte meg a társaságot. A fiatal pap jó érzékkel hagyta, hogy szétterjedjen. A fejek leereszkedtek. Valaki megszólalt: — imádkozzunk... Egy szerzetes novícius fölnyújtotta az ujját a Miatyánk után: a pünkösdnek van ünnepe, de a Lélek nem tart szünetet. Nem ma van pünkösd, de mi ma pünkösdölünk. Ámen... Egy idősebb, szemüveges fickó hátul énekelni kezdett: — Bizonyos az elmúlásom, Biztosabb az ámulásom... Ezt ismételgette, míg lassanként vele énekelt az egész társaság.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu