Link
Uj Ember

2000. szeptember 3.
LVI. évf. 36. (2719.)

 

Kedves Olvasóink!

Mostantól nyomtatott lapunk minden száma színes oldalakkal, bővebb terjedelemben és részletes tévéműsorral jelenik meg – változatlan áron!

AJÁNLÓ
 
HÍREK

Szent István az egyház egységének is jelképe
Interjú Angelo Sodano bíborossal, a Szentszék államtitkárával
Ma az evangéliumot olyan világban kell hirdetni, amelyben öt emberből egy kínai, háromból egy éhezik, egy kommunista államban él, és minden második keresztény nem katolikus” – mondta egyszer Yves Congar katolikus teológus. A jezsuita Henri Boulad „próféciája” szerint pedig a katolikus egyház Európában néhány évtized múlva kisebbségbe szorul, s helyét például az új protestáns mozgalmak és a szcientológia veszi át. Az augusztus 20-iki ünnepségekre hazánkba érkező Angelo Sodano bíborostól, vatikáni államtitkártól elsőként azt kérdeztem, hogyan látja ő a Szentszék „tetejéről” az egyház helyzetét.

„Vezessen Hozzád a szabadság!” Gondolatok Veni Sanctéra
A tanév elején azt a Lelket hívjuk, aki nem a szolgaság, hanem a szabadság lelke. Emberi méltóságunk szabadságunkra épül, úgy, ahogy Madáchnál az angyalok kórusa énekli: „Szabadon, bűn s erény közt / Választhatni, mily nagy eszme, / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme.” Ha szeretnénk egyre szabadabbá válni, vállalnunk kell a lelki szabadságharcot.

Magyar emlékek, szentek nyomában Britanniában
Árpád-házi Szent Erzsébet szegényeket gyámolító megjelenítésével pedig a legrégibb angliai templomok üvegablakain találkozhat az utazó, ha nyitott szemmel jár. Az említett szentekre emlékeztetők közül csak néhányat emelnék ki érdekességként, éppen ahol – véletlenszerűen – más magyar nyomba is ütközünk. Hiszen itt-ott oltárképek, templomi üvegablakok jelzik a csatornaszigetektől (pl. Jersey-től – ahol Teleki Sándorék éltek Victor Hugo szomszédságában) a skót felföldig (amelyet Bölöni Farkas oly szépen, először nekünk leírt) valamelyikük tiszteletét.
Szabad akarat – gének – nevelés
Érdekes, hogy amikor szakértők és nem szakértők vitatkoznak azon, hogy az ember cselekedeteit a gének határozzák-e meg jobban, vagy inkább a nevelésnek, a környezetnek van alapvető szerepe, rendszerint kifelejtik azt, hogy az embernek, mint személynek van hatásos szabad akarata, amely nagyon is módosíthatja a gének vagy a nevelés hatását.
Lapszél

.
Mi a „színjáték”?

Négy és fél évtizeden át kénytelenek voltunk a kommunista rendszer valamennyi „kötelező színjátékát” végig statisztálni, mert ellenkező esetben életével, de legalábbis egzisztenciájával fizetett a magyar állampolgár. Ezt a történelmi tényt fordítja most visszájára a Munkáspárt elnöke, aki szerint a jelenlegi parlament csak a „Szent István-napi színjáték” megrendezésére jó, semmi másra. Sajátságos bolsevista gondolkodásra utal „színjátéknak” nevezni a millennium évében a spontán és nem kivezénylés alapján összegyűlő keresztény-magyar közösség együttlétét, amely érzi és tudja, hogy csak a Szent István-i szellemiség tovább éltetésével, igaz értékeink megőrzésével vagyunk képesek átlépni a következő évezredbe.

S ha már „színjátékról” esik szó, miért nem történik nyilatkozat arról a botrányos esetről, hogy nemzeti operánk, a Bánk bán margitszigeti előadását épp a „testvérpárt”, az MSZP rendezvényének örvén zavarták meg tudatos rosszindulattal?

Ateistáktól, nemzetet-hitet elvető személyektől nem várhatunk megtérést napjainkban, de a fennhéjázó nyilatkozó legalább szűk keretek között tarthatná indolens megjegyzéseit. És nevezze „színjátéknak” saját pártelődjének álszent és hazug „ünnepléseit”, melyekből egy emberellenes rendszer rossz ízű gyakorlata fakadt évtizedeken át.

szeghalmi

 

II. János Pál pápa: Az ősi király Szent Jobbja kísérje és védelmezze életeteket!

Sodano bíboros Szent István-ereklyét kapott.

II. János Pál a kétmillió fiatalhoz:
Világ fiataljai, ti vagytok az örömöm és a koronám. Ti vagytok az egyház fiatal szíve, menjetek és vigyétek szét az egész világba a békét, legyetek az új évezred tanúságtevői! Krisztus szeret benneteket és mindig is szeretni fog. Ha azok lesztek akiknek lennetek kell, lángba fogjátok borítani az egész világot. A bennetek lévő erőnek köszönhetően ez a föld jobb és egyre lakhatóbb lesz. Talán nem kell véreteket ontanotok, de Krisztushoz hűségesnek kell lennetek, s e hűséget nap mint nap meg kell élnetek.
XXIII. János és IX. Piusz boldoggá avatása
Öt szent életű személyt avat boldoggá a Szentatya szeptember 3-án a Szent Péter téren. IX. Pius és XXIII. János pápákat, azután a marianista szerzetesrend alapítóját, P. Guillaume Chaminadét, (+1850), a belga bencés Columba Marmiont (+1923), és az egykori genovai érseket, Tommaso Reggiót (+1901).
Ötvenhárom év után ismét százezer zarándok a Szent Jobb-körmeneten
A magyar millennium és az egyetemes Szentév számokban is kifejeződő csúcspontja augusztus 20-a volt. Rómába kétmillió zarándok érkezett a világ százhetven országából az ifjúsági világtalálkozóra. A világsajtó a történelem legnagyobb zarándoklataként adott hírt az eseményről. A magyar millennium főünnepén, a Szent Jobb-körmeneten pedig több mint százezer hívő vett részt a Kárpát-medence minden részéről.
Otthonom a hazában
Mindig nehéz újrafogalmazni Kölcsey sugallatát, s főleg ha már alig van talaja az efféle eszmei vetésnek. Mégis. Egészen fiatal énekes-színésznő kérdezte a múltkor: ha elhagyja az országot, megszokja-e kint? Hirtelen nem szóltam semmit. Aztán én kérdeztem meg: hogy érzi? Talán soha – válaszolta. Tudja, ezek a fák, kövek, virágok…
Lelkiség
 
Kaetolikus szemmel
Szabad akarat – gének – nevelés
Mi a „színjáték”?
Alázat és gőg
Egyházi megújulásunk akadályairól
Jézussal az Atyához a Szentlélekben
Élő egyház
Ifjúság
Kispap találkozó Kárpátalján
Szent Rókusra emlékeztek Győr-Szigetben
Puszta Sándor emlékszoba
Szent István az egyház egységének is jelképe
Interjú Angelo Sodano bíborossal, a Szentszék államtitkárával
„Vezessen Hozzád a szabadság!”
Gondolatok Veni Sanctéra
Ne féljetek attól, hogy szentekké váljatok!
Beszámoló a XV. Ifjúsági Világtalálkozóról
Kór-kép
(Akinek nem inge...)
Rejtvény
Fórum
Érvek, vélemények
„Minden lehetséges”??
Az is, hogy Jézus pártus hercegnek született? (2.)
Szent István ünnepe
J. atya legendáriuma
Konzervatív, azaz értékmegőrző?
Az ÉS-t tartom a kezemben? A Narancsot?
Hozzászólás a Dobszay-vitához
Dogma
Kultúra
Pájázat
Magyar emlékek, szentek nyomában Britanniában
Alapító főszerkesztőnk jubileuma
90 éve született Pénzes Balduin
Tíz mondat a jóságról
Kós Károly: Az országépítő
Ösztöndíj a katolikus fiatalok támogatására Pályázat Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére Az 1999/2000 oktatási évre
Mozaik

Illéspróféta napján - Új templom a Délvidéken
Az összefogást erősítheti
Mária-virágok Megszólalt az első magyar katolikus rádió
I. Bartolomaiosz pátriárka és Pityirim metropolita Pannonhalmán
Rejtvény

.

.
 
Pro Urbe díjas váci karnagy
Vác város képviselőtestülete Varga László karnagyot, egyházmegyei zeneigazgatót a város egyházzenei életének kiteljesítéséért, zeneszerzői munkásságáért Pro Urbe-díjban részesítette.
Magyar ünnep Jeruzsálemben
A földrajzi távolság és a történelmi viszontagságok ellenére, a magyarság és a Szentföld lelki és kulturális kapcsolata már Szent István király óta töretlen.
Magyar műsor Rómában
A Budai Ciszterci Szent Alberik Kórus a Musica Nostra Énekegyüttessel a Szentév zenei eseménysorozatának részeként...
Papi jubileumok Kőszegen
Az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyar rendtartományának tagjai augusztus 6-11-ig végezték évi lelkigyakorlataikat a kőszegi Szent Imre Missziósházban.
Egyetemi templom
Rózsa Huba a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora szeptember 19-től megkezdi bibliamagyarázatait az Egyetemi templomban...
Kitüntetések
I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka az ortodoxia legmagasabb kitüntetését, a Pátriárkai Aranykeresztet adományozta Semjén Zsoltnak...
 
 
Hazai Hírek
 
 
Millennium Székesfehérváron
„Királyi Napok” címmel rendeztek ünnepségsorozatot Székesfehérváron, augusztus 12. és 20. között.
Mártír bencés szerzetes emléktáblája Szentegáton
P. Edmund Pontiller emlékére rendeztek ünnepséget és avattak emléktáblát a Pécsi Egyházmegye községében, Szentegáton.
Miskolc-Diósgyőrben
Miskolc-Diósgyőrben augusztus 26-án új katolikus általános iskolát áldott meg Seregély István egri érsek.
Az ünnep más eseményei
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkát, majd Angelo Sodano bíborost fogadta Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Nem kell lényeges változás
Angelo Sodano bíboros államtitkár látogatása után az újságírók kérdéseket tehettek fel a pápa követének.
Ortodox liturgia a Sziklakápolnában
A görög ortodox egyház a Gellért-hegyi Sziklakápolnában ünnepelte két új szentjét: Hierothioszt, aki 1054 körül hittérítőként járt Magyarországon, és Szent István királyt.
Ökumenikus istentisztelet
Ezeréves államiságunk és első szent királyunk megünneplése az egész nemzet és minden Krisztus-hívő közös ügye.
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 

KAPCSOLATOK


Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
.
Ige Naptár Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
E-mail ben is.
Igenaptár-lista


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum
Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu