Uj Ember

2000. szeptember 3.
LVI. évf. 36. (2719.)

 

Kedves Olvasóink!

Mostantól nyomtatott lapunk minden száma színes oldalakkal, bővebb terjedelemben és részletes tévéműsorral jelenik meg – változatlan áron!

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Szabad akarat – gének – nevelés
Mi a „színjáték”?
Alázat és gőg
Egyházi megújulásunk akadályairól
Jézussal az Atyához a Szentlélekben
Élő egyház
Kispap találkozó Kárpátalján
Szent Rókusra emlékeztek Győr-Szigetben
Puszta Sándor emlékszoba Szent István az egyház egységének is jelképe Interjú Angelo Sodano bíborossal, a Szentszék államtitkárával
Ifjúság
„Vezessen Hozzád a szabadság!” Gondolatok Veni Sanctéra
Ne féljetek attól, hogy szentekké váljatok!
Beszámoló a XV. Ifjúsági Világtalálkozóról
Kór-kép (Akinek nem inge...) Rejtvény
Fórum
Szent István ünnepe
J. atya legendáriuma
Érvek, vélemények
Konzervatív, azaz értékmegőrző?
Az ÉS-t tartom a kezemben? A Narancsot? Hozzászólás a Dobszay-vitához
Dogma
Kultúra
Magyar emlékek, szentek nyomában Britanniában
Alapító főszerkesztőnk jubileuma 90 éve született Pénzes Balduin
Tíz mondat a jóságról
Kós Károly: Az országépítő
Pájázat
Ösztöndíj a katolikus fiatalok támogatására Pályázat Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére Az 1999/2000 oktatási évre
Mozaik

lléspróféta napján - Új templom a Délvidéken
Az összefogást erősítheti
Mária-virágok
Megszólalt az első magyar katolikus rádió
I. Bartolomaiosz pátriárka és Pityirim metropolita Pannonhalmán
Rejtvény
.

 

Alázat és gőg

Egyházi megújulásunk akadályairól

A megkötözött Krisztus Pilátus előtt kijelentette: „Az én országom nem e világból való!” Ezek a szavak nem Jézus mentegetőzései a hatalom előtt, hanem ez az ő parancsa. Az ő országát nem evilági módon és értékek szerint kell felépítenünk – mert hiszen erre az építésre mindnyájan meghívást kaptunk, s ez a kötelességünk.

Miben különbözik ez az ország a világ országaitól? Látszólag csaknem egészen a fordítottja. E világban a hatalmas, a gazdag az úr, az első. Néhány órával azelőtt, hogy Jézust Pilátus elé vezették volna, ott, ahol az utolsó vacsorát elköltötte, „versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta, nekik: A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hivatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna!“ (Lk 22,24-25) Ezután Jézus „fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte – és sorra megmosta tanítványai lábát.” Mikor befejezte a lábmosást így szólt: „Ti is úgy cselekedjetek!” (Jn 13,4). Lukács evangélista is megemlékezik erről a tanításról, és így idézi az Úr szavait: „Aki nagyobb köztetek, legyen mint a kisebb, és aki elöljáró, mint a szolgáló.” Korábban is vetélkedtek már egyszer a tanítványok, a kafarnaumi úton, akkor a Mester így feddte meg őket: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó és mindenkinek a szolgája. (Mk 9,32) Volt egy földi király, aki nemcsak felismerte, hogy az örök élet igéi nemcsak az üdvözüléshez vezető utat mutatják meg, hanem e földi életben is az egyetlen, célravezető és járható utat jelentik, hanem e szerint is uralkodott és adott alkotmányt országának. Ezt a királyt úgy hívjuk, hogy Szent István, aki az Intelmekben ezt így fogalmazta meg: „Minden ember egyformának születik, csak a gőg alázhat meg, és az alázat emelhet embert más fölé.” Van példa hát rá, hogy Isten országának törvényeivel lehet, és csak azokkal lehet igazán földi országot vezetni.

Isten országát képviseli az egyház a földön. Legalábbis arra kell törekednie, és éppen ezért állandóan meg kell tisztítania a kormányzásában ráragadt evilági uralkodási, kormányzási módok és eszközök szennyétől. Állandóan meg kell újulnia ezért, visszatérni nem e világból való sajátosságaihoz. Ennek a megújulásnak legnagyobb akadálya a gőg, az alázat hiánya. A gőg az ember ősbűne, az eredeti bűn lényege, melynek a Paradicsomból való kiűzetés volt a büntetése. Így költözött el Isten országa e Földről. Jézus akarja visszahozni e Földre, mert nincsen jól ez így: nem lehet ennyire távol egymástól a kettő. Az egyházban annyira van benne már Isten országa, amennyire az megszabadul az ősbűntől. Ez az ősbűn annál nagyobb, mennél magasabban követik el, mert a fennlévő hatalommal felruházott, akit sokan ismernek és sokan követnek, nemcsak vétkezik, hanem meg is botránkoztat. Így vezetett az ősbűn már többször is egyházszakadáshoz. Ez a szakadás pedig állandó, amennyire állandó a gőg megnyilvánulása: időnként elszakad egy-két lélek, időnként egész szekták alakulnak, időnként nemzedékek keresik tapogatózva az igazságot, s nem találnak rá…

Alázat és gőg szavunk egyaránt rosszul hangzik. E szavakból képzett jelzők elmarasztalóak, megszégyenítőek. Az alázatos szónál hajlongó, hízelgő, tartás nélküli ember képe jelenik meg lelki szemeink előtt. A gőgösnél nevetségesebb a beképzelt, buta ember figurája. Jézus nyomán az evangéliumban az alázatos szó más jelentést kap. Alázatos, aki nem a saját dicsőségét, javát keresi, hanem belátja, hogy az ember hivatása a segítő szolgálat. Nem önmagunk keresése, mert akkor elveszítjük azt. Aki túllép önzésén, meghallgatja a másikat, aki el tudja fogadni, hogy másnak is lehet igaza, és a másik tanácsa, javaslata, kérése, bírálata nem gyűlölségből, nem gőgből, irigységből fakad, hanem szintén alázatos szolgálni akarásból. Csak az alázatos ember képes felismerni másban az alázatot. Aki nem e krisztusi értelemben alázatos, az hiába mossa meg másnak a lábát, ez üres, farizeusi képmutatás marad, mert az alázat megtisztítja azt is, aki mást akar tisztára mosni.

A gőg mindennek az ellenkezője. Önmagunk tiszteletének, csodálatának keresése, mások meghallgatásának elutasítása, annak rendíthetetlen tudata, hogy én mindig helyesen, az evangélium szellemében cselekszem. A gőg gyanakvás, rosszindulat feltételezése, minden segítő szándékban, véleménynyilvánításban, tanácsban, kérésben, bírálatban a másik gőgjét véli felismerni.

„Az én országom nem e világból való!” Isten országának földi jelenlétét elsősorban nem az Istennek szentelt katedrálisok, egyházi paloták, művészi alkotások, műemlékek és műkincsek jelzik, nem kidolgozott dogmák, kidolgozott, teológiai munkák és eszmefuttatások, hanem az, amire már a Megváltó is hivatkozott, amikor János tanítványai megkérdezték: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt: Elmenvén jelentsétek Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok: A vakok látnak, a sánták járnak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik és boldog az, aki bennem meg nem botránkozik.” (Mt 11,2) Annyian vagyunk sánták, vakok, poklosok és szegények, annyian várjuk a vigasztalást, az örömhírt, Isten országának jelenlétét köztünk, az igét az iskolákban, tereken, közéletben, de csak úgy férhet a Jó hír hozzánk, ha nem botránkozunk meg evilági országhoz illő magatartásokon. A krisztusi alázat hiányán.

Andrásfalvy Bertalan

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu