|
|
Czigány György
Tíz mondat a jóságról
Isten jóságát nem annyira érzékszervek, napi tapasztalatok útján, inkább hitünk által ismerjük fel. Isten jó, de nem jótékonykodik; nem óv meg gyásztól, szenvedéstől, ám örömökkel is bőven megajándékoz minket. Nem földi igazságérzetek szerint mérlegel, s főként nem égi automataként ad gyógyulást, vigaszt cserébe, fohászért és áldozatért, azaz nem biztosítja számunkra a komfortos élet ráadásaként a megnyugtatóan kellemes vallási közérzetet; tevékenysége nem hangulatjavító gyógykezelés. De hát Istennek egyáltalán van-e ideje törődni sok milliárd teremtményével? Az időt nekünk teremtette, az nem az ő mértéke szerint való: Ő ráér, de nem tétlen, szakadatlan cselekvése a szeretet. A szülő tehetetlen szeretetére nem hasonlít az övé: ítélete irgalmas és lángoló elhatározás a tudat felsőfokán. A nekünk ajándékozott szabadság drámájától pedig nem szabadít meg: igent, vagy nemet mondhatunk hívására. Verset idézve folytathatom: ha nem leljük meg az egek fényességében Őt, ráismerünk létezésünk baleseteiből kimeredve a zuhanás pillanatában. Mert a pokol kapujában is csak a szüntelen imádság számít: csak a képtelen természetes, csak a csoda ésszerű, csak a mit sem remélő s mégis fölágaskodó könyörgés lehet méltó jóságához, hogy megláthassuk árnyékát létünk halotti leplén.
|
