|
|
A Lélek szótára Dogma Lassan elcsendesül a tengeren a vihar, a hajósok felvonnák a vitorlákat, hogy legalább a csillapodó szeleket befoghassák, a kapitány azonban más parancsot ad: eresszék le a horgonyt, hogy nyugodtan tájékozódhassanak, egyáltalán hová keveredtek, merre tartanak, hogyan kell módosítaniuk az útirányt?
Az Egyház nagy horgony-leeresztései, a dogmák, azok a tájékozódási pontok, amelyekből világosan el lehet dönteni: hol is tartunk a hitünkben és hogyan, milyen irányban is vizsgálódjunk tovább? Általában nagyobb viharok előzik meg: olyan egyházszakadások, vagy ezek veszélyei, amelyek vagy tanításbeli vagy egyházfegyelmi, azaz összetartozásunk alappilléreit érintők, sőt megrengető kérdések körüli vitákban nyilvánulnak meg. Ilyenkor felmerül a kérdés: mi tart minket össze egyáltalán? Ha mást hiszünk az Egyházról, akkor mást hiszünk Krisztusról is. Ha mást hiszünk Krisztusról, akkor mást hiszünk Istenről is. Végső soron minden tanítás hatással van az életünk formálására, ez pedig természetesen befolyásolja örök sorsunkat. Ezért tartja fontosnak az Egyház, hogy először is elfogadja önmagáról, hogy a Szentlélek irányítása alatt áll, ennek jegyében pedig megalkossa közös hitünk megvilágosító alappilléreit (dogma = megvilágosodás). Nem törvényszerű, de általában a tévtanítások viharai után az igaz hit és a kóbor eszmék hullámai között születnek a biztos tájékozódási pontok. A dogmákat életre hívó főbb tévtanítási csoportok Istenre, Jézus Krisztusra, az Egyházra – ezen belül is a pápa személyére -, a szentségekre, a túlvilágra és Szűz Máriára vonatkoznak. Azokra az Istennel kapcsolatos kísérletekre, amelyek eljátszadoztak a gondolattal, hogy Isten azonos a világmindenséggel, máskor pedig hogy valójában két istenség van, egy jó és egy rossz, a válaszok dogmákban fogalmazódott meg: Isten világfelettisége, és egyetlensége, mely egységben három személy van. Jézus Krisztus isteni természetének kétségbe vonásával szemben, illetve annak az állításnak elvetésére, amely szerint ő csak egy látszat-emberséggel rendelkezett, az Egyház dogmaként fogalmazza meg, hogy a valóságos Isten és valóságos ember. Az Egyház, ezen belül is a pápa főségét is hit és erkölcs terén való tévedhetetlenségét szintén dogmák tárják elénk. A szentségek kegyelmeinek hatását, az örök élet az angyalok létét, Szűz Mária áteredő bűn nélkül való (szeplőtelen) fogantatását és testével-lelkével történt mennybevitelét dogmákban megfogalmazott hitigazságként valljuk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetnek személyes, logikai nehézségeink egy-egy dogma, hitigazság elfogadásával kapcsolatban, vagy hogy a megismert hitigazság felett nem gondolkodhatunk el, de észjárásunkat minden esetben személyes engedelmességünknek kell irányítania, egyébként magát az alapigazságot vonjuk kétségbe, hogy az egyházat Isten Lelke vezeti. Ugyanakkor a dogmák létrejöttének van egy bizonyos történelme. Ennek legfőbb tanulsága pedig az, hogy az őket kiprovokáló tévtanítás azzal a szubjektív gondolkodással kezdődött, amely szerint Istenben, az Egyházban, a bűn mivoltában, vagy éppen Isten Fiának megtestesülésében bárki saját fantáziája, érdekei vagy kényelmi szempontjai szerint szeretett volna hinni, egyéni elgondolásait ráerőltetve egy nagyobb közösségre, különféle népszerűsítő praktikákkal. Minden kor minden kereszténye számára ugyanezt a veszélyt jelenti az „én” és az egyéni vélemény túlhangsúlyozása a megvilágosított tanítás igazságaival ellenében, a „szerintem” – teológia a kinyilatkoztatással szemben. Ha ma azon kezdünk, gondolkodni, hogy éppen melyik az az eretnekség, amelyre egy egyetemes zsinatnak, egy pápai megnyilatkozásnak vagy egy bármilyen formában megfogalmazódott biztos és megváltozhatatlan, a tévedhetetlenség erejével kihirdetett dogmának felelnie kell, bizony nagyon szét kéne néznünk. Hiszen olyan apróságokban, egészen rejtett módon, szerteágazóan jelentkeznek a hiteltelen tendenciák, hogy alig-alig lehet kimutatni róluk, bizony forgácsolják az Isten országának ügyét, a sokféle, más-más területen jelentkező tévedésre pedig aligha lehet egy összefüggő dogmaszerű választ adni. Sokkal inkább arra kellene figyelnünk, hogy mind jobban és mélyebben megismerjük a már megfogalmazott biztos hitigazságokat és ezek tartalmát, és gondolkodásmódunk, mindennapi vallási életünk ezek szellemében alakuljon. Így találhatnánk megfelelő védelmet az érzelmeken alapuló, hangulatot kereső vallási élettel szemben, amely egyre inkább veszélyezteti a ma emberének örök üdvösségét. Pajor András „olyan apróságokban, egészen rejtett módon, szerteágazóan jelentkeznek a hiteltelen tendenciák, hogy alig-alig lehet kimutatni róluk, bizony forgácsolják az Isten országának ügyét“ |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
