Otthonom a hazában

Mindig nehéz újrafogalmazni Kölcsey sugallatát, s főleg ha már alig van talaja az efféle eszmei vetésnek. Mégis. Egészen fiatal énekes-színésznő kérdezte a múltkor: ha elhagyja az országot, megszokja-e kint? Hirtelen nem szóltam semmit. Aztán én kérdeztem meg: hogy érzi? Talán soha – válaszolta. Tudja, ezek a fák, kövek, virágok… Nem túlságosan lírai? – szóltam közbe. Vállat vont s beismerte: bizonyára, de úgy is nehéz lenne. Akkor maradjon. Mentem volna tovább, azonban utánam lépett: - No várjon, a lírát hagyjuk, azonban belül valami csak szorongat. Jó magyartanárom volt, időnként hittanórákra is – csak úgy – belekukkantottam – gimiben. Egyszer valahogy összejött, mindkét helyen ez a téma vetődött fel: van-e mindenkinek otthona a hazában? Himnusz? A francokat. Csak az egyik srác vetette fel, a másik meg röhögni kezdett: nem mindegy, hol vagyunk? A tanárnő próbálta győzködni. A pap határozottabb volt, a diákjai – biztosan mert amolyan jámborkák – hallgattak, fogalmam sem volt, van-e valakinek véleménye. Akkor mire gondolt? Nem tudom, de negyedik esztendeje idegesít. Most még jobban, mivel van szerződésem – a szomszédba. Akkor? Bármikor hazajöhet. Gondolja? Nem? Fene tudja. Legfeljebb találok egy partnert – barátot, s ha nem… Kalandvágya nincs? Biztos pontot akarok, annyi a zűrzavar, meg minden. Ezek azok a bizonyos vonzások meg választások – mondtam. Honnan veszi? Goethétől? Akkor az utóbbival kezdjem? Kezdheti, azonban mi motiválja? Vagyis mihez vonzódom? Aha, s talán mégis kellene fordítani a sorrenden…

Már nem folytattuk, jött a busz, ő a másik oldalra szaladt át.

Mihez (kihez) vonzódunk? – folytattam az ülésen gondolatban. Kihez, mihez vonzódjék egy mostani érzékeny fiatal? Ezt bizony csak neki lehet eldönteni, a probléma: kap-e olykor okos eligazítást, tanácsot is de azzal: ha rám hallgatsz, azt teszel, amit akarsz. Kioldó válasznak tartom, rábízott döntéslehetőségnek. Az akaratos, rátestált parancs elijeszti, s bár megjátszhatja szülők, „tanácsnokok” előtt a figyelmest, más helyzetben röhögve vagy kritikusan bírálja őket.

A képmutatás „jó“ szülői példája hányszor okozta vesztét a gyerekeknek – fiataloknak. Bizony a hazaszeretetben sincs másként, amely elavultnak tűnik. Őszinte környezet, vállalt áldozat, a meggyőződés erős tartása, az emberség bölcsőhely-melege, önként vállalt lemondások, idegen divatok kiszűrése és – hit. Bizony a hit, — ami itthon tarthat a hazában.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu