Victoria, Victoria

Magyar kamarakórus a világelsők között

Tomás Luis de Victoriának, a spanyol reneszánsz polifónia nagymesterének nevét viseli a szegedi és fővárosi zenebarát fiatalokból verbuválódott, Cser Ádám vezette kamarakórus, amely - több neves fesztiváldíj birtokában - maholnap ismertebb lesz a nagyvilágban, mint idehaza. Helsinkiben és a baszkföldi Tolosában rendezett európai fesztiválokat követően következő koncertjüket a Kiscelli romtemplomban adják a múzeumok éjszakáján. A hallgató, aki követi őket az ibériai polifónia hangcsipkékből szőtt Escorialjába, káprázatos élmények részesévé válik: az időutazás során valóságos lélekfürdőbe merülhet, régi komponisták selyemszalagokként tekergőző szólamaitól rabul ejtve.

- Az énekhang bűvölete és a vokális irodalom roppant gazdagsága az, ami összetartja ezt a különféle kórusmúlttal rendelkező baráti társaságot. Magyarországon, ahol ennek a műfajnak nincs kultúrája, különösen méltánylandó a társaim részéről megnyilvánuló odaadás, hisz a műfaj színvonalas megszólaltatása ugyanazt követeli meg tőlük, mint a reneszánsz kor énekeseitől: kimagasló énektudást és harmóniai műveltséget - magas szintű vokális kultúrát. Ennek birtokában válik a polifón kórusok éneklése igazi örömforrássá, így derül ki ugyanis, milyen természetes módon írták meg őket négy-öt évszázaddal ezelőtt élt alkotóik. Névadónkként döbbentünk rá például, mekkora komponista ez a spanyol Palestrina-tanítvány: sokkal szenvedélyesebb, színgazdagabb a zenéje korszakos mesterénél, ami igazi fölfedezés előadóknak és közönségnek egyaránt.

A spanyol évszázad aranykori ellentmondásossága; Avilai Tezéz és Cortez kettőssége megjelenik-e egy Palestrina-tanítvány hangjaiban? Előadásuk amolyan beöltözős játék: átitatódás egy letűnt kor eszményeivel?

- Az ünnepélyesség; a fény és a pompa határozta meg ezt a világot. A liturgia és a liturgikus zene dolga az lehetett, hogy még messzebbre ragadja, még magasabbra emelje a hallgatók gondolatait. Ha a szerepjáték meg se fordulna a fejünkben, a zene mindenképpen hozza magával ezt a káprázatos légkört. Hozzájárul továbbá e művek frissességéhez, hogy igen ritkán hallani őket. A Bölcs Alfonz szerzeményeit őrző kódex például fél évezreden át feküdt elfeledve egy kolostor könyvtárában. A leginkább megdöbbentő, hogy e kontinensnyi távolságban fekvő kolostorokban egy közös Európai zenei nyelv fordulataira bukkanunk.

Victoria és Palestrina mellett a kórus repertoárján ott vannak a kortárs liturgikus komponálás legjelesebbikei: Arvo Pärt, John Tavener vagy éppen Alfred Schnittke fohászai. Fölvetődik a kérdés: vajon a dolgok önmaguk eredetéhez térnek vissza? Fölfedezve a reneszánsz skálák gyakorta bizarr hatását, visszatérünk a régiek zenében megfogalmazott aszkéziséhez?

- Victoria maga volt roppant modern komponista! A darabjaiban - megelőzve az őt követő korokat - mindig hierarchiát épít: a dolgok, a zenei folyamatok nála mindig egy határozott irányba tartanak. Minden tételének van egy legszínesebb vagy akár legsötétebb pontja. Az ember ül a kotta fölött, és elcsodálkozik: milyen erők sütnek át a hangok révén az elmúlt évszázadokon...

E művek születésének idején a vallási gondolat alapeleme volt a közgondolkodásnak. Belopódzik-e valamiképpen a szerzemények által maga a liturgikus érzület egy mai, különféle világnézetű tagokat számláló együttes előadásába?

- Akármilyen új zenével találkozunk is - legyen az ötszáz éves vagy kortárs kompozíció akár -, belehelyezkedni; stílust és érzésvilágot kialakítani a legnehezebb. Nagy mennyiségben kell megismerni a műveket, és akkor az érzésvilág is valamiképpen ismerőssé válik. De bármely zenemű érthető csupán annál fogva, hogy emberek írták, emberi érzésekből. Le kell csupaszítani minden művet, hogy ne a rátapadt elvárások; ne az eltelt korok zöreje, de ne is valami archaizált forma, hanem a mű maga szólalhasson meg.

Az együttes épp Arezzóban, a gyökereknél kapta egyik első jelentős elismerését.

- Jelképes azonban, hogy Arezzóban éppen a kortárs zenei kategóriában nyertünk. A kortárs komponisták többségénél észrevehető, hogy a kórusmuzsika egészen sajátos utat képvisel az életművükben. Egy hangzás, egy hangkép megalkotására törekszenek elsősorban, és nem köti őket a régiek stílusa. Pärt a "tintibbanuli" vagy "harangzúgás" stílusban például egy régi, transzcendens erejű hanghatás, a rezonanciák erejében fogalmaz újra liturgikus szövegeket. Olyan új hang ez, amely azonban mélyen a múltba ereszti gyökereit, és amelyet nagyon sokféle hagyomány táplál. Talán ezért segít a megszólaltatásban, ha a kórus az előzményeket is elmélyülten megismerte. Fölfedezzük, hogy a szerző nem önmagát helyezi a középpontba, hanem szolgál: közelebb kívánja juttatni hallgatóságát az örök gondolatokhoz. Van, aki unalmasnak vagy éppen egysíkúnak nevezi az ő János-passióját. Pedig ha kezünkben a szöveggel végighallgatjuk, kiderül: az egyszerű elemek és minimális változások zenei nyelve szinte kikényszeríti, hogy a hallgató lelassuljon; elmélyedjen a szöveg mély értelmű mondanivalójában, fölvegye a gondolatok nyugodt ritmusát.

Mit tanulhat e meditatív megközelítésmódtól a modern vallási zene?

- Az egy hang köré szerveződés, az elmélyülés - és a csönd jelentőségét, jelentéssel való telítettségét.

A komponista beletestesül valamiképpen egy évszázados történetbe? Találkozva egy régi szöveggel - például egy zsoltárral - a zenei forma keresése, vagy inkább a vallásos érzés az elsődleges indíték és iránymutató?

- Kiskorom óta komponálok, ennek a történésnek a mikéntjét mégsem tudnám pontosan körülírni. A vokális lehetőségeket mindenképp szeretném a lehető legteljesebben kiaknázni a szerzeményeimben. Mindenkinek eszébe jut ugyanakkor egy sor előzmény akár a zenei, akár szűkebben a vallási élmény kifejezésmódjainak tekintetében. Ám a dolog valószínűleg sokkal egyszerűbb: szavak és állapotok járják át meg át a komponista lelkét és egész lényét, és egyszer valamiképpen zenei alakot öltenek.

Zenei közlés vágya és annak vágya, hogy a hallgató lelke megtisztuljon, kéz a kézben járnak, mint a régieknél, akik hitbéli meggyőződésből szólaltatták meg ezeket a kórusműveket?

- Azt hiszem, a kettő el sem választható.

Marton Árpád

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu