A szeretet szentsége - és szolgálata

A papszentelési szertartás végén a szentelő főpásztor átadja az új papoknak az ostyát a paténán és a borral megtöltött kelyhet. Ez a szimbólum arra emlékezteti a papokat, hogy küldetésük egyik legfontosabb eleme a szentmiseáldozat bemutatása. XVI. Benedek pápának A szeretet szentsége (Sacramentum caritatis) kezdetű apostoli buzdítása is erre emlékezteti helyi egyházunk régi és most felszentelendő új papjait. Nagy áldás lenne mindnyájunk számára, ha újmiséseink úgy fogadnák és úgy tanulmányoznák ezt a pápai dokumentumot, mint útmutatót az Eucharisztia szolgálatához.

Az Eucharisztia és az egyházi rend szentsége közötti benső összefüggésre az egyháztörténelem két legnagyobb teológusát idézve mutat rá a dokumentum. Aquinói Szent Tamás szerint "a legszentebb Eucharisztia a szeretet szentsége, az önmagát föláldozó Jézus Krisztus ajándéka, aki föltárja nekünk Isten minden egyes ember iránti szeretetét" (1. p.). Szent Ágoston szerint "a papság a szeretet szolgálata, a jó pásztor szolgálata, aki életét adja a juhokért" (23. p.). "Tehát ne magunkat, hanem őt szeressük, és juhainak legeltetése közben azt keressük, ami az övé, ne azt, ami a miénk!" (János-evangélium kommentár 123, 5).

A Sacramentum caritatis külön fejezetben foglalkozik a papság és az Eucharisztia benső, lényegi kapcsolatával. "A szentelés erejéből fakadóan ő (vagyis a pap) jeleníti meg Jézus Krisztust, az egyház fejét és a maga sajátos módján magát az egyházat is" (53). A rövid teológiai meghatározás után a Szentatya nyomatékosan kéri, hogy "a klérus egyre inkább mélyítse el saját eucharisztikus szolgálatának azt a felfogását, mely szerint az nem más, mint Krisztusnak és egyházának tett alázatos szolgálat" (23). "A papoknak föltétlenül tudatában kell lenniük, hogy egész szolgálatukkal elsősorban nem önmagukat vagy saját véleményüket kell kifejezniük, hanem Jézus Krisztust. Ellentmond a papi mivoltnak minden olyan kísérlet, mely magát a papot akarná a liturgikus cselekmény főszereplőjévé tenni. A pap elsősorban szolga, és mindig arra kell törekednie, hogy jel legyen, mely készséges eszközként Krisztus kezében őrá mutat."

A pápai buzdítás második része a liturgia szép, áhítatos végzésére, az ünneplés művészetére (ars celebrandi) akarja emlékeztetni és megtanítani a papokat. "A liturgikus cselekmény kifejezi az eucharisztikus misztérium szent természetét. Ennek kell átragyognia a miséző pap szavain és cselekedetein, miközben az Atyaisten előtt a hívekkel együtt vagy a hívekért imádkozik" (39,25 javaslat). Az ünneplés művészetét meg lehet és meg kell tanulni, mert a "szépség nem dekoratív eleme a liturgikus cselekménynek, hanem inkább alkotóeleme, mint magának Istennek és az ő kinyilatkoztatásának sajátossága" (35). Benedek pápa konkrét segítő eszközökre is felhívja figyelmünket: a liturgikus előírások pontos betartása, a liturgiában használt kifejezési formák (beszéd, ének, gesztusok, mozgások) megfelelő használata, az egyházművészet eszközei (41), a liturgikus ének (42). "Mindabban, ami az Eucharisztiával kapcsolatos, érvényesülnie kell a szépérzéknek. Figyelmet kell fordítani a liturgikus ruhákra, a bútorzatra és a szent edényekre is, hogy szerves egységben ébresszék az Isten misztériumát megillető csodálatot, kifejezzék a hit egységét, és növeljék az áhítatot" (41).

De nemcsak gyakorlati útmutatásokat ad a pápai buzdítás papjainknak, hanem az eucharisztikus lelkiség kialakítását is sürgeti (80). A dokumentum harmadik fejezetének címe is erre utal: "Az Eucharisztia misztérium, melyet élnünk kell." E lelkiség egyik lényeges elemére már a papszentelés liturgiája is emlékezteti papjainkat: "Vedd a szent nép áldozati adományait az eucharisztikus áldozathoz! Fontold meg, mit teszel, kövesd, amit ünnepelsz, alakítsd lelkedet az Úr Krisztus keresztjének misztériuma szerint!"

Az eucharisztikus lelkiség nem létezhet az áldozat lelkülete, az áldozatra való készség nélkül. Csak az a pap tud valóban Istennek és az embereknek tetsző módon misézni, akinek magatartásából, misézéséből kiérzik a hívek, hogy megvan benne az áldozat lelkülete, vagyis képes arra, hogy Istennek és felebarátai szolgálatára adja magát egészen, fenntartás nélkül. Nyilvánvaló, hogy Jézus parancsa - ezt cselekedjétek az én emlékezetemre - nemcsak azt jelenti, hogy meg kell ismételnünk azt, ami az utolsó vacsorán történt, hanem azt is, hogy hasonlóképpen éljünk és cselekedjünk mint Jézus, aki áldozatul adta értünk önmagát.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu