 |
|
 |
 |
"E jelben..."
Csodálkozni és megütközni egyaránt lehet rajta, attól még tény marad: a bukaresti parlament főhelyén, a pulpitus mögött hatalmas feszület függ a falon. Ugyanilyen különösnek tűnhet, hogy egy-egy nagyobb ortodox egyházi esemény - mint például a jászvásári Szent Piroska-búcsú - úgy vonzza a román politikusokat, mint mágnes a vasreszeléket, a honatyák pedig versenyt vetik a keresztet a tömjénfüstbe burkolt ikonosztáz előtt, természetesen lehetőleg a televízió kamerája előtt. Az egyik legnépszerűbb román politikus jelenleg éppen az a Gigi Becali, aki juhászbojtárból lett multimilliomos vállalkozó, és az A-osztályos Steaua labdarúgóklub tulajdonosa - fontos mérkőzések előtt hosszasan imádkozik valamelyik templomban, és a térdeplő Becali ugyanúgy témája az esti híradónak, mint a Steaua füves pályán elért eredményei.
Mindezen persze aligha csodálkozunk, ha számításba vesszük, hogy Románia lakosságának bizalmi indexe az egyházzal szemben a legmagasabb: a legutolsó felmérések szerint száz romániai emberből nyolcvankilenc állítja, hogy legjobban az egyházban bízik, azt követi a hadsereg, majd mélyen alattuk következnek a demokratikus állam intézményei, a parlament, az önkormányzatok, az igazságszolgáltatás, a sajtó. A politikum - demokratikus országokban legalábbis - nem más, mint az ország kicsiben. A politikusok gondolkodásmódja, viselkedése a társadalom elvárásait tükrözi, különben nem választanák meg őket az ország kormányzására. Az okos politikus pedig tudja, mit várnak tőle választói, és akként viselkedik, magyarán azokat az értékeket jeleníti meg üzeneteiben és cselekedetei indoklásában, amelyekről úgy gondolja, fontosak a választói számára. Ezzel az egyszerű ember meggyőződését erősíti, bezárva a kört. Romániában gombamód szaporodnak az állami támogatással vagy magánadakozásból épülő templomok és kolostorok, sem a papi, sem a szerzetesi hivatások száma nem okoz fejtörést az ortodox elöljáróknak ("minőségük" annál inkább, elég, ha a néhány évvel ezelőtti tragédiára gondolunk, amikor egy moldvai kolostorban ördögűzés címen halálra kínoztak egy fiatal apácát a szerzetesek). A hasonló esetek viszont valóban nem mindennapiak, és kevéssé tépázzák meg az egyház hitelét. És bár a románok vallásos meggyőződése olykor a babonaság határát súrolja, túlzás nélkül megállapítható: keleti szomszédainknak élő hitük van. A hit megerősít, bátorságot és reményt ad. Aligha van tehát csodálkoznivaló, ha abban a jelben, amelyet az állami intézmények falára is büszkén kifüggesztenek, győzni kívánnak.
Lukács János, Kolozsvár
|
 |
 |