Bohóc és költő...

Százhúsz éve született Karinthy Frigyes

Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek.

(Részlet az Előszó című verséből)

Karinthy Frigyes: író, költő, humorista, parodista, fantaszta, álmodozó, a technika szerelmese, a lélek szerelmese, kávéházi író-rabszolga és hivatásos boldogságkutató. Ha kritikusok írnak róla, tanulmányuk sorai fölött ott lebeg egy kimondott vagy kimondatlan elvárás. S ilyeneket olvashatunk: nagy tehetség, de nagy mű nélkül, zseni, ám szétforgácsolta géniuszát. Mindig ez az igen, igen, de, ugyanakkor, ámbár, ellenben... De mit is kezdhet az akkurátus kritikus egy szabálytalan lángelmével? Ha van füle a másvilágba átköltözöttek szavainak meghallására, le is teszi a tollát. Mert a nagy erőlködésben már hallja is: "Édes öregem, ebben a bomlasztó nyári hőségben rólam akarsz írni szépet, pontosat? Szobatudóskám, menj le inkább a strandra, és igyál valami hűsítőt az egészségemre. De ne bolondozz itt nekem..." És már mennék is... De a feladat, az feladat. S az újságcikk szerény, de életmentő apanázs. Ez utóbbit pedig aligha értené meg más, mint ő.

Karinthy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, érzékeny humanista volt, aki minden műfajba belekóstolt, s bátran állíthatjuk, hogy megteremtett egy műfajt is, ami nem volt más, mint ő maga. A Tanár úr kérem és az Így írtok ti egy csapásra híressé tette. Ez utóbbi megjelenése után már szinte rangnak és elismerésnek számított, ha Karinthy valakit parodizált. S ő vállalta a humorista szerepét. Nem csupán azért, mert páratlan humora halálig elkísérte, hanem mert ebből meg lehetett élni (bár egész életében anyagi gondokkal küzdött).

Képzelete mintha kimeríthetetlen lett volna. A szójátékoktól a groteszk helyzetekig birtokában volt a nevettetés minden eszközének. Kosztolányi, a jó barát pedig benne volt minden tréfában. A fél város az ismerőse volt, barátja, mecénása, de az igazi barát Kosztolányi volt, vagy ahogyan ő nevezte: Dide. De mindenkihez volt egy jó szava, vagy éppen egy találó, humoros megjegyzése. Olykor kegyetlen szarkazmussal vett, célba és talált el helyzeteket, személyeket. Kosztolányiné írja Karinthyról szóló könyvében: "Nagy Lajos sokat elégedetlenkedett, keserű volt és harcos. Egyszer Frici ezt mondta neki: Lajoskám, én félek téged hazaengedni ilyen késő éjszaka, olyan sötét van, a közbiztonság olyan rossz, úgy félek, hogy leütsz valakit..."

Nyakatekert humorával egy csapásra több legyet akart mindig agyonütni, és sikerült is neki. Kihegyezett tolla a szerelmi szenvedés ellen egy ízben így szólt:

"A férfi sötétben állt, kezében kést szorongatott. A nő angyali szelídségű szemeit a férfire emelte. Nincs szíve? - kérdezte. - Nincs - felelte sötéten a férfi. - Akkor adjon egy negyed kiló májat." A rossz költőket sem kímélte: "Rövid félórai kapálózás után egy sötét tárgyat láttam úszni felém a vízen: valami deszkaféle lehetett, és aggódva vártam, hogy elég lapos lesz-e. Az ég meghallgatta könyörgésemet: Hangay Sándor öszszes költeményei voltak egy kötetben, ára két korona."

A sok humoreszk, szatíra, novella, regény közül kétségtelenül az Utazás a koponyám körül című regénye a legismertebb. Páratlan remekmű ez, mely az agydaganattal küzdő, de a szenvedést itt is humorral átszövő író önéletrajzi munkája.

Olykor elkomorodott, és olyan szomorú novellákat, verseket írt, hogy az olvasók zavartan kérdezték: hát ez is Karinthy? Igen, az is ő volt. Bohóc volt. Igazi bohóc, akinek egyik szeme mindig nevetett, a másik mindig sírt. Hogy szétforgácsolta volna tehetségét, mert nem írt több úgynevezett nagy művet? Nem hiszem. Pazarol-e a nap, amely csak szórja-szórja a sugarait?

K. V.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu