Tanítás és tettleges szeretet

Beszélgetés Német Lászlóval az egyház missziós életéről

A Kánonjogi Intézet éves konferenciáján Német László püspökkari titkár az egyház missziós szerepéről szólt előadásában. Ennek lényegét a következőkben foglalta össze: "Az egyház mint missziós intézmény önmagát valósítja meg. Ha nem misszionál, nem teljesíti legfontosabb feladatát, amire Jézus küldte, s amely nélkül elveszíti saját természetét. A II. vatikáni zsinat ezért mondotta: az egyház természetéből következően missziós."

Misszión sokan még ma is azt értik, hogy a civilizált Európából lelkipásztorok mennek a barbárok, a pogányok megtérítésére...

- Ez a missziós felfogás nemcsak Magyarországon, hanem Európa több évszázados vagy évezredes keresztény kultúrával megáldott nemzeteiben is megtalálható. Megszoktuk, hogy "exportáltuk" a hitünket. Mi voltunk a nagy missziósok, az igazi keresztények. Ebben a szemléletben a legjelentősebb változást a II. vatikáni zsinat hozta, amelyen már jelen voltak az új nemzetekből származó püspökök. A XIX. században az első vatikáni zsinaton a miszsziós területekről jelen lévő főpapok még valamennyien európai vagy észak-amerikai származásúak voltak. Joggal vetődött fel, hogy újra kell gondolni a missziós fölfogást: ki az, aki küld, és ki az, aki fogad. Amikor a II. vatikáni zsinat kimondta, hogy az egyház belső természete szerint miszsziós, ezzel eltörölte a korábban meglévő földrajzi határokat. Ez azonban 1990-ig krízist okozott a katolikus misszió-fölfogásban. Voltak, akik el akarták törölni ezt a kifejezést, s kizárólag evangelizációról beszéltek volna.

1990-ben II. János Pál pápa kiadta Redemptoris missio kezdetű enciklikáját.

- Ebben világosan összefoglalta huszonöt év "szenvedéseit", s igyekezett utolérni a gyakorlatot. Megállapította: az egyik oldalon áll az egyház, a másikon pedig a megszólítottak. A misszió három szinten valósul meg, attól függően, kik a megszólítottak.

Ez a fölfogás máris közelebb hozza a misszió gondolatát és gyakorlatát, levetve a tizenkilencedik századi romantikus megközelítést. II. János Pál pápa nem földrajzi, hanem szociológiai kategóriákról beszél.

- Az első szint: eljutni azokhoz az emberekhez - s ez jelentette valaha az igazi missziós gondolatot -, akik nem ismerik a kereszténységet, ahol még nem szervezték meg a helyi egyházat. Ma már egyre kevesebb ilyen terület található, ezzel együtt a politikai ellenállás miatt néhány országba missziós szándékkal nem lehet belépni. Ilyenek az arab államok, Kína, India. Indonéziába is csak tanárokként, nem pedig miszsziósként juthatnak el a keresztények.

A második szintet a pasztorális munka jelenti. Azokban az egyházmegyékben, közösségekben, ahol működik az egyház, a pasztorális munka jelenti a missziót.

A harmadik szint a keresztény történelemmel rendelkező, de időközben elvilágiasodott, posztkeresztény társadalmakban folytatandó misszió.

Ma már ide tartozik Magyarország is, annak ellenére, hogy ezeréves keresztény történelemre tekinthet vissza.

- Valóban, s föl kell tennünk a kérdést: a társadalomban, a gazdaságban, a politikában mennyire van jelen a keresztény értékek rendszere? A család, az ifjúság problémái joggal sürgetik az újraevangelizálást. A keresztény értékek ezeken a helyeken - a mai Magyarországon is - nemigen érvényesülnek, mert egyre kevésbé találnak termékeny talajra.

A világtérképen mintha más földrészekre helyeződött volna át a kereszténység súlypontja.

- A számokat tekintve a hangsúly valóban áthelyeződött. Ma Dél-Amerikában él a legtöbb megkeresztelt ember: katolikus és protestáns egyaránt. Ettől függetlenül Európa és Észak-Amerika befolyásának csökkenése még nemigen érezhető. Itt működnek ugyanis a legjobb tanulmányi központok, a legtöbb anyagi forrás is innen ered. A dél-amerikai és afrikai egyházak nagy része azért működhet, mert Európából és Észak-Amerikából folyamatosan adományokkal látják el őket. Igen jelentős pénzösszeg jut el - nem hivatalosan, hanem az állami csatornákat kikerülve: a szerzetesrendeken, a püspökökön keresztül - ezekre a vidékekre az egyház intézményeinek fenntartására, szociális és közoktatási célokra.

Dél-Amerikában és más földrészeken a kereszténységet radikálisabbnak tartják az európainál, sokszor progresszívebbnek - legalábbis a korszellemet tekintve -, mint amit Róma képvisel.

- Mi a fő feladata a helyi egyháznak? Amikor a Fülöp-szigeteken dolgoztam, világossá vált számomra, hogy a szociális helyzet elvezethet odáig, hogy valaki fegyvert ragad és küzd az elnyomói ellen. Odakerülésemkor már tizenöt éve harcolt a nemzeti felszabadító hadsereg a Marcos-féle rezsim ellen. Amikor láttam a hihetetlen szakadékot a szegények és a gazdagok között, néha tényleg úgy tűnt, ezt egyszerű pasztorális módszerekkel nem lehet megváltoztatni. Voltak rendtársaim, akik fegyvert ragadtak, és a katonákkal való harcban estek el. De ez nem keresztény, katolikus módja a problémák megoldásának.

Európában az állam ellátja a szociális biztonság, az egészségügy, a közoktatás feladatait (a hetvenes-nyolcvanas évek jelentették ennek virágkorát, ma a neoliberális befolyás hatására a leépülésnek vagyunk tanúi), más kontinenseken ezt leginkább az egyházak végezték, s igyekeztek szűkíteni a szakadékot a gyöngék, az elnyomottak és a gazdagok, a diktatórikus kormányok között. A hetvenes-nyolcvanas évek a diktatúrák évtizedei voltak Dél-Amerikában, polgárháborúk sorozata folyt Afrikában. Ázsiát a vietnami háború sújtotta, Indonéziában folyamatosak a különböző népcsoportok fölkelései. Az egyház volt az egyetlen, amely fölemelte és fölemelhette a hangját. Ennek során tragikus események is történtek. Romero salvadori érseket például szentmise közben lőtték le. Számos női és férfi szerzetest öltek meg, akik kiálltak a szegények mellett, mondván, hogy kommunisták. Ha valaki a szociális igazságosságért harcolt - a magam példájából tudom, még a nyolcvanas évek végén is a Fülöp-szigeteken -, azt azonnal kommunistának bélyegezték.

Afrikában a szociális válságot az AIDS terjedése még inkább mélyíti, nyomában nemzedékek halnak ki. Botswanában például a következő tíz évben a számítások szerint felére csökken a lakosság száma a húsz és harmincöt év közötti korosztályban a betegségek, illetve a gyógyítás elégtelensége következtében. A multinacionális gyógyszercégek nem engedik licenc nélkül a gyógyszerek előállítását (a licenc pedig megfizethetetlenül drága). Rengeteg gyermek kénytelen szülő nélkül felnőni. Afrikában a kínai gazdaság, kolonialista módon, átvette Európa helyét - mindezt együttvéve az egyház az egyetlen reményadó tényező. Az ott élők számára ezért fontosabb az egyház jelenléte, mint Európában. Az egyháznak nemcsak az evangéliumot kell hirdetnie, hanem tevékenyen - "tett"-legesen - kell szeretnie is.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu