Huszonöt esztendő

A Magyar Szentek templomában június 17-én némiképp rendhagyó ezüstmisére került sor, hiszen a hosszú évek óta Rómában, a Pápai Magyar Intézet rektoraként dolgozó Németh László ünnepelt és adott hálát Istennek paptársaival, rokonaival, barátaival a délután öt órakor kezdődő szentmise keretében. Mivel Magyarországon nincs saját plébániája - ahol a papok rendszerint megünneplik e jeles eseményt -, ő a számára egyik legkedvesebb templomot választotta, ahova baráti és családi szálak is kötik.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a pap magányos, aki híveivel ugyan szorosan tartja a kapcsolatot, de ebbe a viszonyba nehezen fér bele igazi, mély barátság. Németh László ezüstmiséjére eljött Paskai László bíboros mellett Spányi Antal és Ladocsi Gáspár püspök, közel harminc paptársa, egykori növendéktársai, tanárai, római munkáját segítő asszonyok, munkások éppúgy, mint itthoni barátai. Három testvére is ott volt, tizennégy gyerekkel, így a szűk család közel hetven fő volt. Jelen voltak szécsényi hívei is, akik első, kápláni helyén ismerhették meg.

Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek beszédében szólt a huszonöt esztendővel ezelőtti nehéz időkről, amikor a papnak készülő fiatalembert az állam próbálta letéríteni a választott útról, nehezítve életét - és ez a szülőkre és az egész családra is kihatott. Beszélt arról, hogy közvetlen beosztottjaként miként dolgozott mellette Németh László - az egyház szempontjából is fontos időkben, amikor Mindszenty bíboros hamvait hazaszállították, vagy szervezték a pápalátogatásokat, illetve az egyházmegyei határok módosulása után zsinatot rendeztek.

A hivatali és szervezőmunka mellett azonban oktatásra, tudományos és a lelkipásztori munkára is jutott és jut ma is ideje. Az olaszországi magyarok lelkészeként járja Itália városait, misézik, gyóntat, esket, látogatja az olasz börtönökben lévő magyar fogvatartottakat is.

A zsúfolásig telt templomban mindenkihez volt egy kedves szava, mindenki barátjának tekinthette. Olaszországi magyarok is eljöttek az ezüstmisére. Látszott, bár idehaza nincsen plébániája, koránt sincs egyedül. Nem magányos, akinek hivatali és lelkipásztori munkája mellett emberi, baráti kapcsolatok építésére ne volna ideje. Mindenki mosolyogva, vidáman beszélgetett vele, s többen úgy búcsúztak tőle, hogy aranymiséjén is feltétlenül ott kívánnak lenni.

Amint Paskai László bíboros is említette: szülei már nem lehettek jelen ezen az ünnepen, de fentről bizonyára derűsen figyelték fiukat. Újabb huszonöt év nagy idő. A jelenlévők közül páran biztosan szintén az örökkévalóságba költöznek addigra. Ők onnan segítik majd papi, lelkipásztori munkáját, s ha Isten is úgy gondolja, derűsen, a szülőkkel együtt fogják szemlélni az akkor már idősödő pap e világi munkálkodását, hogy elnyerje és másokat is hozzásegítsen az örökkévalósághoz.

Szöveg és kép:

Bókay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu