Nem az ősöket, hanem akit az ősök is...

Magyar zarándoklat Aachenbe (2.)

A zarándoklás hagyományai a messzi múltba nyúlnak vissza. A keresztények már a legelső időktől felkeresték az apostolok és vértanúk sírjait, Szent Ilonát követve később - amikor és ameddig lehetett - a Szentföldet, majd a szentek életének és a híressé vált csodáknak a helyszíneit. Ahogy minden emberben, úgy minden zarándokban is ott él Tamás apostol hívő bizonytalansága: szeretnének tapintásukkal vagy legalább a szemükkel meggyőződni hitük igazságáról.

De nemcsak az ereklyék látása, közvetett érintése erősítheti a zarándok hitét. Hanem találkozások is. Az útitársakkal, akiket el kell viselni, akiknek lehet ebben-abban segíteni, és akikre érdemes odafigyelni, mert a legegyszerűbb szavakban is fontos - talán csak a mi számunkra jelentős, de adott esetben életbevágó - üzenetek, útmutatások érkezhetnek.

Legalább ekkora élmény lehet a befogadó családokkal való találkozás is. Az idei aacheni zarándoklat magyar résztvevőit a belvárosi Szent Kereszt-plébánia fogadta, a templommal szomszédos közösségi házban kaptunk két napon át ebédet és vacsorát, valamint jó szót és kedvességet. Ugyanezt még személyesebben, bőséges reggelivel egyetemben a burtscheidi családoknál, akiknél egyesével-kettesével szállást kaptunk. Zarándoktársammal együtt egy földrajztudós professzor és felesége vendégei voltunk. Világlátott emberek - a Misereor német katolikus segélyszervezet munkatársaiként hosszú időt töltöttek a "harmadik világ" számos országában, köztük nyolc évet Bolíviában -, esténként szívesen mesélnek tapasztalataikról, de legalább olyan érdeklődve hallgatják, amit mi mondhatunk nekik. Hát, Európa keleti felében élni manapság: ez sem akármilyen kaland - állapítják meg, és ezzel akaratlanul arra intenek, hogy ne siralomvölgyi vándorlásnak, hanem sok fontos tapasztalattal szolgáló életutazásnak tekintsem azt, ami hazatérve újra vár rám. Amikor az utolsó reggeli után elbúcsúzva megköszönöm kedvességüket, bizalmukat, ahogy a házukba fogadtak, Wolfgang és Barbara asszony azt válaszolják, hogy ők a világban járva-kelve annyi bizalmat, nyitottságot és vendégbarátságot kaptak, hogy ezt mindenképp tovább kell adniuk, "ilyen egyszerű".

Ilyen egyszerű? Három gyerekünk van - mesélte Barbara tegnapelőtt este a kertben üldögélve -, már csak a lányunk lakik velünk, a kisfiával együtt. A fiúcska hangját hallottuk néha, de csak az utolsó reggelinél találkoztunk velük: egy szép indián asszonnyal és a kis Simonnal. Igen, a lányukat Bolíviában fogadták örökbe, a kisfiú édesapja itt dolgozó bolíviai. Most már értem, honnét a bizalom, a nyitottság: van gyakorlatuk a befogadásban.

A székesfehérvári Prohászka-templom közössége már régebben kapcsolatba került az Aachen külvárosának számító Burtscheid plébániájával, így ezen a nyomon indult el a szálláskeresés - mondja Kiss Mónika szociális testvér, az Országos Lelkipásztori Intézet munkatársa. - Az anyagi lehetőségek szűkössége diktálta ezt a megoldást, ami végül is sokkal több élményt adott a zarándokoknak, mintha szállodában laktunk volna, ahogy Prágában és Marburgban...

Az idei aacheni zarándoklat - Szent Erzsébet jubileumi évében érthetően - bizonyos mértékig összekapcsolódott a világszerte legismertebb magyar szent előtti tisztelgéssel is. Odafelé menet Eisenachban, Wartburg várában és Marburgban felkerestük Erzsébet emlékhelyeit is. Nagyjából ezen az úton jutott el Aachenbe Nagy Lajos királyunk édesanyja, Ezsébet is - hatszázötven évvel ezelőtt, 1357-ben.

Utunk utolsó állomása Kornelimünster volt. Az Aachenhez közeli bencés templomot és kolostort Jámbor Lajos, Nagy Károly fia építtette, és ő ajándékozta az ugyancsak hétévenként látható ereklyéket is: a kendőt, amellyel a hagyomány szerint Jézus a lábmosás után megtörölte az apostolok lábát; egy másik kendőt, amellyel Jézus arcát takarták le a sírbatételkor, valamint gyolcsruháját, amelybe temetésekor a testét göngyölték. A zarándok elgondolkodik, hogy akkor most ez vagy a turini lepel...? Aztán ha tovább gondolkodik, rájöhet arra is, hogy az is egy megpróbáltatásokkal - is - járó zarándokút, amelynek során a zarándok eljut a tárgyaktól a személyig: hogy ne az ereklyék "hitelességét" firtassa, hanem azok tiszteletében az előző nemzedékek hitének megnyilvánulását lássa. Az örökölt hagyományok megbecsülése, valamint az ember legszemélyesebb hite és meggyőződése valójában nem kerülnek szembe egymással, ha megértjük: nem őseinket kell követnünk, hanem azt a Valakit, akinek őseink is a nyomába szegődtek...

A 254-ben Rómában vértanúságot szenvedett Szent Kornéliusz pápa ereklyéi 880 táján kerültek az immár róla elnevezett kisvárosba és templomába - azóta ezek is idevonzzák a zarándokokat.

Kornéliusz pápa kortársa volt Szent Cyprianus, Karthágó püspöke. Éles vita alakult ki közöttük arról, miként viszonyuljon a keresztény közösség azon tagjaihoz, akik a véres üldözések idején gyengének bizonyultak, és az Istennek kijáró tisztelet jeleként tömjént áldoztak a császárnak, ezzel mintegy megtagadva hitüket. Cyprianus hajthatatlan volt, Kornéliusz pápa viszont azt a véleményt képviselte, hogy nyilvános bűnbánat és komoly penitencia után vissza kell fogadni őket a keresztény közösségbe. - A mai zarándok úgy látja, a kérdés napjainkban is fel-felbukkan, a kétféle vélekedés olykor ma is szembekerül egymással - nevezhetjük akár az "igazságot vagy irgalmat" dilemmájának is. Kibékíthetetlen-e az ellentét? Kornelimünster templomában, a főoltár mögötti nyolcszögletű kápolnában a két vértanú szent ezüst mellszobra egymás melett látható: kissé szembefordulva egymással, mégis inkább mintha egy irányba tekintenének. Lehet, hogy ez a válasz a kérdésre...

A több mint kétszáz esztendőt követően 1993-ban újrakezdődött magyar zarándokjárás harmadik alkalmával, sajnos, elég kevesen érkeztünk Aachenbe - állapította meg hazafelé jövet Takács Nándor püspök. - Ez azért is szomorú, mert a pénteki szentmisén igen nagy tisztelettel szólt a magyar zarándokokról a helyi főpásztor, Heinrich Mussinghoff... Egy zarándoklat sikere azonban mégsem a résztvevők számán mérhető. Hiszen ha hazatérve közülünk egy ember is elmélyültebben éli majd a hitét, már megérte.

Szöveg és kép: Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu