Álmodik a múlt

Musica sacra

Ha meghalljátok a zeneszerszám hangját... (Zsolt 81,3)

Amit mi esztétikai, specifikusan művészeti tartalomnak, jelentésnek neveznénk, arra valaha alig volt szükség. "A középkori zeneelméletben ezt venustas (= báj) néven említették, és csak nagyon csekély szerepet szántak neki. A venustast mellékes járuléknak tartották. Egy ilyen alárendeltségben tartott bájnak, vagyis az esztétikai kvalitás mellett a műalkotásnak elsősorban rávezető, oktató, előkészítő szerepe lehetett" - írja Peter Gülke a középkor zenéjéről szóló könyvében. Ezért mint előkészítő jellegű tudomány, mint a teológiai ismeretek előjátéka és előfutára a "scientia musica" helyet kapott a hét szabad művészet, illetve a tudomány rendszerében. Egy XII. század végéről származó ábrázoláson a külső körben a hét szabad művészet megszemélyesítése látható. A zenét ábrázoló hölgy kezében a "citharának" nevezett hárfa van, mellette egy tekerőlant és egy körte alakú, egyhúrú fidel vagy líra.

A fidel az antik lírából alakult át a középkorban: sonka alakú teste felül vastag gyűrűben végződött; a húrok a gyűrű közepén átvetve a hangszer hátára feszültek. "Vonót a IX. században kezdtek használni hozzá. A hangszer neve körül sokáig bizonytalanság uralkodott. XI. századbeli francia kéziratok még lírának vagy gigue-nek (sonka) nevezik, de ezután egyre gyakrabban fordul elő a fidula (fidel, vielle, viola) elnevezés."

A hangszerábrázolásokon legtöbbször a fidellel találkozunk, amely kétségkívül a középkor legfontosabb és legelterjedtebb hangszere volt. "Különösen praktikus a vándorzenész számára, mivel zenélés közben szükség esetén táncolni és énekelni is tudott. Az öblösen kiképzett korpuszú fidelt leginkább ölben tartva szólaltatták meg, a kúp alakút hegedűtartásban; erre nézve azonban messzemenően hiányoznak a szabályok, mint ahogy a hangszerek készítéséről is. Ezért találkozunk a legkülönbözőbb formájú hangszerekkel, s nemegyszer zavarban vagyunk a megnevezést illetően; annál is inkább, mert annak idején a fogalmakkal nagyon szabadon bántak. Hogy a fidelen való játék hozzátartozott az udvari vándorzenész feladatköréhez, megtudhatjuk Gottfried von Strassburg Trisztan eposzából is. A hangszer valószínűleg Ázsiából származik, és leginkább pengették. A vonó csak a XI. században jutott el Európába az arab Spanyolországon vagy Bizáncon keresztül. Minthogy a fidelt nagyon sokféleképpen készítették, ezért különbözőképpen is hangolták, leginkább kvint-oktáv hangközökben úgy, hogy a magasan fogott hangokhoz a mély húrok bordunként kapcsolódtak."

A zenélők inkább csak díszletként szolgálnak a kódexekben és a templomok freskóin. Ugyanakkor valami különös hangulatot árasztanak. Olvastam, hogy a középkorban Mária és a Gyermek bensőséges ábrázolásánál a halk hangszereket részesítették előnyben, a fidelt, a lantot, a portatívot. Nyilván nem véletlen, hogy ez a három hangszer ott szerepel a bántornyai templom apszisában festett angyalok kezében.

Móser Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu