Zlinszky János

Jövőnk az élet tiszteletén nyugszik

A többes azám első személy a címben kettős értelmű. Mi, emberek egyedenként, és mi, emberek, emberiség, emberi jelenség, kezdett és be nem végzett sorban, teljes szélességben. Minden ember e kétféle módon ember: mint megismételhetetlen, Isten képére alkotott egyed, és mint az emberek közösségének meghatározott helyen és korban létező tagja.

Az ember van. Mindkét létformájában, mint egyed és mint a közösség része. Időben és térben van, ott él: tudatos, értelmes, szabad (akarata szerinti) - másokhoz és a valósághoz viszonyuló - érzelmi életet. Ez az élet helyhez és korhoz kötött, időben folyik le, de nem egyszerűn időmúlás. Kezdettől céllal indított, célosan kibontakozó, és végcélra, természetet meghaladó, természetfeletti célra hívatott élet. Nem általunk keletkezett, de általunk tudatosan irányítható, meghatározható, elfecsérelhető vagy beteljesíthető folyamat. Nem fizikai időmúlás csupán, bár az is, nem biológiai létfenntartás, növekvés és hanyatlás csupán, bár az is, hanem értelemmel felfogott lét, akarattal valósítható lét, érzelemmel átfogható lét, egyén és egyének, egyén és közösség kölcsönös együttműködése vagy viszálya. Eszerint teljes lét, jó, vagy félresiklott lét, akkor rossz. Amíg az ember él, a megvalósult, jelenen átfordult, múltra alapuló jövőnek él. Egyedileg "jót s jól" téve valósítja meg természetes életében természetfeletti célját, az emberiség tagjaként részt vesz abban a nagy, misztikus folyamatban, amelyben az ember a teremtés élettelen részét a természetfeletti létrendbe emeli a maga művelő, gondozó, őrző - végső soron szerető tevékenysége által. Felebaráti szeretet és hazaszeretet valósul meg, vagy marad el, kibontakozó életünk szabad folyamatként való irányítása során.

Nem közömbös, hogyan telik ez az élet. Óriás esély, óriás veszély. Nagy felelősség, mint minden szabadság. Meghatározásában közrejátszik testi mivoltunk, átöröklött adottságaink, történelmi környezetünk, ismerő értelmünk és szabad akaratunk, s a kegyelem, amely átértékeli meglátásainkat és cselekvéseinket a természetfeletti létrendbe, s ott lesznek hasznunkra vagy kárunkra, üdvösségünkre vagy kárhozatunkra.

Az ember természetes hozzáállása életéhez önző. Fizikai létét törekszik folyamatosan fenntartani, illetve a fenntartáshoz szükséges eszközöket a maga számára minél nagyobb mennyiségben és minél kedvezőbb minőségben biztosítani. Akár úgy is, hogy elveszi mások elől, mások életlehetőségét rontva, a magáénak alárendelve. Anyagi lehetőségeink az ember életteréül adott Földön állnak rendelkezésre, a törekvés a földből minél többet, minél feltétlenebb rendelkezésünk alá vonni. Egyénileg, csoportos érdekközösségben. Ha a hozadék nem elég, a tőkét is költve, felhasználva.

Mára kiderült, hogy ez az önző, mindig többet követelő, kereső életmód csődbe visz. A Föld nem alkalmas arra, hogy korlátlan számú embernek korlátlan mennyiségben korlátlan időtartamon keresztül bocsássa rendelkezésre a kívánt javakat. Vagy a létszámot kell csökkenteni, mert "sok lesz az eszkimó és kevés a fóka", vagy az igényeket kell a termőképességhez igazítani, vagy a készletek halmozása, a termelés túlfeszítése, az önző, élvhajhászó folyamat elpusztítja az emberiség természetes létalapját. A pusztulás veszélye mára kézzelfoghatóvá vált, nem történelmi, hanem nemzedéki, gazdaságilag tervezhető és belátható távlatba került. Az ösztönember, az önző ember ad is arra válaszokat: Malthus- elmélet, születéskorlátozás, sterilizálás, eutanázia, pusztító fegyvertár a birtok védelmére más rászorulókkal szemben, vagy éppen a mások birtokának megszerzésére, az újra- és másként elosztás kikényszerítésére.

Az anyagi világban végső célját, boldogságát kereső ember, emberek csoportja számára a kapzsi lét biztonságának keresése a jövő célja. "A Mammonnak szolgálnak" - a Biblia nyelvén szólva, a vagyontömegnek. Minthogy a vagyon csak földi létük folyamán érték, távlatuk az életre egy emberöltő csupán. Sem utódaik, sem embertársaik, a csoporton kívüliek sorsa, boldogsága nem érdekli őket, legfeljebb saját létük kényelmi tényezőiként vagy esetleges veszélyeként számolnak a "többiekkel". A tudomány ma már bizonyítottnak vallja, hogy ez az önzésen alapuló állandóság nem tartható fenn huzamosan.

A távlattal rendelkező, az ember és az emberiség számára megoldást jelentő jövőkép csak az igazság alapján alakítható ki. Elismerni az emberek történelmi és térbeli érdekközösségét, egymásra utalt és egymás számára szükséges voltát. Felismerni, hogy a teremtés jó. A Föld el tudja látni az embert, ha műveli, nem rontja, falja, pazarolja. Minden Isten akaratából született embernek van (lenne) helye.

Végül felismerni és tudatosítani az ember szabadságából eredő feladatát és jövőbeni célját: valódi értékek keresését, megragadását, megtartását, juttatását, a mellettünk és az utánunk élőknek, a rászorulóknak és keresőknek. Mindenkinek, igazságosan, s ha a közösből nem jut, a magunkéból is juttatva. Fel kell ismernünk a természet törvényét, amely szerint a helyes döntés jó eredményt, a helytelen döntés rossz eredményt hoz, immár akaratunktól függetlenül. A szabad ember felel azért, hogy helyes döntésekkel fenntartsa, sőt kiteljesítse Isten teremtését.

Súlyos ez a felelősség! Az ember néha zúgolódik is szabadsága terhe ellen. De nincs választásunk. A Teremtő nem a teremtés meghatározására adott szabadságot, hanem a nekünk adott élet alakításán keresztül feladatunk, feladataink teljesítésére. Nagy érték ez az élet, mert ajándékba kapjuk, nem tudjuk termelni, újratermelni. Nagy érték, mert nagy az Ajándékozó, és mert nagy az ajándékban rejlő lehetőség, "arasznyi lét" által boldog öröklétre jutni!

Alkotmányunk előírja a közösség életvédelmi kötelezettségét. És előírja az egyes ember szabad életre hivatottságában rejlő, vele született méltóságának elvonhatatlan tiszteletét. Előírja, mert az ember jószerivel megfeledkeznék róla. Elkábítják pillanatnyi élvezetet kínáló ingerek, pillanatnyi izgalmat rejtő hírek, képek. A sok kis cél tölti meg múló életidőnket, s közben elmarad a haladás a végső cél felé. Nem gondolunk arra, hogy életünkért, "hogy legyen és hogy teljes legyen", meghalt valaki, az Élet királya! Ilyen értékes ez az élet, nagy annak a váltsága! Pedig nem jön el számunkra az ő sokszor szokványosan kért országa, ha nem vagyunk készek szabadon a lét teljes és jó céljaiért életünket mi is feláldozni. Aki megőrzi az ő életét kényelemben, elveszti azt, és aki elveszti, odaadja életét az Életért, megnyeri azt. A közelebbi és távolabbi, az egyéni és a társadalmi, a természetes és a természetfeletti jövőben egyaránt...

(A szerző volt alkotmánybíró, a PPKE jogi karának korábbi dékánja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu