"Bátrak voltak, akik mertek"

Ezerszer idézett Ady-sor, mégis mindig új, mivel idő- és lélek-méretű.

A fogalom, bátor, mint jelző, karakterértékű, ami azt jelenti: nem illik mindenkire, és - mégis. Vagyis: valahol, valamikor vállalni kell az embernek ezt az evangéliumi tartalmú üzenetet, mivel életében bármikor előállhat döntéskényszer, mely elől nem térhet ki, mert különben személyiségében sérül. Az evangéliumi megjelölés természetesen kizárja a fanatizmust, a pusztító bátorságot, ami Európa és a világ történelmében is jelen volt jó néhányszor. A szeretettől átfűtött, határozott bátorságról van szó, a bölcsesség és az igazság vezérelte merészségről. Hogy rizikóval jár? A jóért folytatott bátor vállalás mikor nem járt rizikóval? Csak azok nem ismerik, akiknek életelve - bizonyos helyzetekben - ez: "Gyere velem, én sem megyek sehova."

Többek között a Teremtés könyvében olvasni, hogy az emberek egymáshoz való tartozásának (köteles kapcsolatának) követelménye: jóságot és igazságot tenni. Követelmény, mivel etikai tartalma a bűnbeesés óta a valamiféle harmónia megteremtése, ahogyan az élet bölcselete, de akár a keresztény elköteleződésű Huizinga művelődés-központú gondolkodása hirdeti a múlt században. Ehhez a belsőleg átélt magatartáshoz kell a bátorság, s ez nem más, mint "Isten igazságában járni". Ez bizony nem egyszerűen erkölcsi magatartás, hanem a Teremtőtől kapott törvény a "jó szolgálatáért", ami nem más, mint emberségünk alapvető hivatása - a rossz ellen.

Korunk az ember vizsgálatának értékelésében többet szán a rossznak. Ha csak a média "szolgáltatásait" figyeljük, a hiány a jóban jelentkezik: kevés (jóval kevesebb) az olyan műsor, írás, amely bátorságra biztat, a jóság és az igazság követésére. A rossz megannyi változatában különös rangot kap a hazugság, a becsapás, amelynek érdekorientáltsága a materiális világ hangsúlyozása, a pénz "bátorító" haszna: ott van az igazság, ahol több a pénz. A pragmatizmus filozófiája soha nem volt olyan népszerű, mint manapság, s ha korok építőművészetének remekeit hozzuk példának, a különbségek ekként jelentkeznek: templomok, katedrálisok és: tőzsdepaloták, banképület-"remeklések". A korok etikai ideológiája ezekben a tartalmi képletekben összegezhető: transzcendens, az Isten tervét is bekalkuláló emberi igény, vagy csupán a hasznosság e világi - mulandó - dimenziója.

Hazug ember sohasem bátor, mivel önhasznosságát hangsúlyozva a mulandó pillanatnyi örömeit akarja, amelynek csúcsa a nem Istentől való hatalom.

A Pilátussal - a hódító, hatalmi-tébolyult pogány Rómával való krisztusi szembesülés továbbra is a bátorság: az "igazság fiainak" hosszú távú előnye valamennyi bátorkodásnak mondott gyávaság ellenében.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu